2011. január 11., kedd

Hol lehet /-lehetett a hiba ? !


Nagyon kell vigyáznom az egészségemre, (ebben az influenza gyanús időben) de gondolom ezzel nem csak én vagyok így, hanem mindenki, aki e Földön él. Tehát azt sem engedhetem meg magamnak, hogy -rosszabb, vagy jobb esetben- jól felhúzzam magam! Nem is teszem, nem is tettem meg !! - de valahogy nagyon vékony volt a cérna és csak szakadt, szakadt, :-) :-))))))))
Nem kell ám ezt olyan nagyon komolyan venni ! - mármint a dühkirohanásomat, mert most egy kicst /- vagy nagyot? lódítottam ám ! - a mérgelődést tekintve.
Csak azért mégis bosszantott és bosszant, hogy néha, amikor azt a kicsike kis szabadidőmet -ami minden év januárjától május végéig megengedtetik nekem - mégsem azzal töltsem, amivel igazán a boldog kikapcsolódást, pihenést érhetném el - AZAZ A BLOGOMMAL foglalkozzam, vagy a szeretett BLOGJAIMRA eljárjak. Ehelyett mardt a mérgelődés /- de mondom ám, hogy nem vagyok olyan mérgelődős, csak most mégis :-) :-)
S hogy a lényegre is rátérjek ennyi duma után, s elmondjam mi is történt, s történik néha.

De tényleg nem tudom mi lehet ez a jelenség. Pár hete már figyelgetek, s nyitott szemmel járok minden felé, még a konyhában is. Főzök, mosok, takarítok - na ebből a két utolsót sem én csinálom :))))) . s a sütés is csak a kenyérsütésre szorítkozik.

Ami az elmult időszak gondjai voltak. Egyszerüen amikor szerettem volna egy posztot írni, nem tudtam belépni. Amikor be tudtam lépni, akkor nem tudtam írni.
A többi sem piskóta, mert napok óta meg írni éppen tudtam volna, de fotókat feltenni abszolut nem.  Ez ma este is előfordult már, hogy legalább az ötödik nekirugaszkodásra sikerült a fotókat berakni.

Kiváncsi lennék, hogy Ti jártatok-e nár így, vagy esetleg csak nálam fordult ez elő? Ezért is írtam, azt hogy "A hiba nem az Ön készülékében van" ....................

Na de akkor hol is ???? --- merthogy ha dolgozni kell, akkor meg müködik a "kisangyal" :-)))))

Gondolom, hogy blogprobléma lehetett, és remélem, hogy a hiba az én készülékemben sem jelenik meg.

Háááááát ennyi - s már el is múlt a mérgem, ahogy e pár sort leírtam. Ha holnaptól müködik, akkor hatott a halvány imám :)))))



5 megjegyzés:

  1. Viki, valamelyik délután nem tudtam levelet írni (gmail), elolvasni is keservesen, a bloggerre fel sem tudtam menni... Ezek szerint nem te vagy az egyetlen; nem tudom, hogy ez jó vagy nem jó? mindenesetre neked most vigaszt jelenthet:)

    VálaszTörlés
  2. Kata! Köszönöm a visszajelzést, Nem is tudom mit mondjak, jó is, meg nem is. De legalább az megnyugtató, hogy nem az én rendszeremben volt/- van a hiba. Mindenesetre az sem jó, ha a blog nem müködik. Na de türelem rózsát terem, vagy egy szép kenyeret :)))

    VálaszTörlés
  3. Sajnálom. Kopp-kopp lekopogom, nálam nem történt, már csak ez hiányozna az életemből :)

    VálaszTörlés
  4. Bianka! ne is tudd meg. Én nem vagyok egy mérgelődős, ideges tipus, de ez már bosszantott nagyon, s ahogy látom, nem csak nálam volt ez a jelenség. Én is lekopogom, hogy Nálad ne legyen, meg senkinél:))))

    VálaszTörlés
  5. Na most vagy én lettem színes vak, vagy tényleg ilyen a lapostopod?

    VálaszTörlés