2011. január 12., szerda

Hány rendszeres olvasóm is van valójában ?


Mostanában, vagy mondhatnám úgy is, hogy az elmult fél évben nem sok időm, kedvem, hangulatom volt azzal foglalkozni amivel kellett volna. Már sokan tudják és nem is szeretném újra emlékeim közé visszahozni a mult félévet, de ezalatt az idő alatt történt egy, s más a blogom környékén, no meg szerény személyemmel is.

Pl: Blogom megérte az egy éves születésnapját,

Az utóbbi időben már figyeltem, hogy ki is lesz a századik olvasóm.

Egyik nap még csak 98 volt, mire észbe kaptam - s ez nem volt még két nap sem - már 106 lett a rendszeres olvasók száma.

No ehhez az is hozzátartozik, hogy még én saját magam is rendszeres olvasója lettem a saját blogomnak, s ez az amit nem is tudok már napok óta le sem törölni. Egyszerüen nem tudom kirugni magam.

Most este aztán eléggé a mélyére néztem a dolognak, komolyan mondom, manuálisan - kis ujjacskámat végig vezettem a fotókon-  megszámoltam az összes létező rendszeres olvasót. Többször is átszámoltam. Magamat félretettem (bár törölni nem sikerült), de igy is "csak" 100-ig tudtam elszámolni, aminek én természetesen nagyon örülök, de akkor hogyan is van ez?  Nem a hiányzó 6 vagy 5 emberkét keresem, hanem azt, hogy ki is lehet a századik? - s miért ír ki 106-ot, ha egyszer mégsem annyi ?

Na akkor most hogy is van ez ?

De most tényleg komolyan kérdezem, hogyan lehet az, hogy a számok 106-ot mutatnak, ebből magam leveszem -majdcsak eltünök egyszer- s még akkor is most értem el a 100-ik olvasót, ami a legklasszabb dolog, mert így -ha már a születésnapról lekéstem- rajtam kivülálló okok miatt - legalább ezt a nagy kerek számot, s a hozzá tartozó személyt szeretném egy picit köszönteni, megünnepelni.

S vajon ki is lehet a századik ?

Szívesen veszem, ha valakinek van valamilyen ötlete a kibogozásra !

Köszönöm.

---------------------------------

Ujra utána számoltam, s most már tényleg nem tudom hol áll a szegény fejem:

Tehát! e pillanatban: 2011.01.12-én 22:27 órakor összesen 98 rendszeres olvasóm van !!!!!  Ez így mégjobb, mert ettől kezdve legalább könnyebb lesz figyelni a következő kettőt, hogy meg tudjam ki is lesz a századik.
Ha csak !!!! addig nem felejtek el teljesen számolni :))))



23 megjegyzés:

  1. Kedves Viki ,bevallom én voltam a 100-ik olvasod.Magamba ujjongtam hogy ilyen szerencsés vagyok,de gondoltam azért nem reagáltad le mert nem fontos.Nincs rá bizonyitékom , de okom sincs hazudni.
    Udv,Cakeni:)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Cakeni ! Nos úgy látom, hogy haladunk már haladunk. Már ez is egy nagy előrelépés, s köszönöm, hogy jelentkeztél.

    Ezalatt a pár perc alatt már sikerült magamat is kilőni, Fogalnam sincs, hogyan keveredtem be magamhoz.

    Azért tovább kutatok, mert még mindíg nem tökéletes a dolog. De az az egy már biztos, hogy az ÜNNEPLÉSBŐL NEM FOGSZ KIMARADNI !!!!

    VálaszTörlés
  3. No, még jó, hogy láttam ezt a megjegyzést. Szépen kiraktam már korábban a blogodat nálam az oldalsávba, viszont a követés gombot elfelejtettem megnyomni. No, mindegy, hogy hányadiknak, de most már ez is megvan :)

    VálaszTörlés
  4. Ja, amúgy meg, ha nálam meglesz a 100 egyszer csak, én úgy terveztem, hogy az első 100-ból sorsolni fogok meglepit, mert úgy ugyanannyi esélye van nyerni a 100.-nak is, mint az 1.-nek. De pssszt, a sorsolós terv még titok :)

    VálaszTörlés
  5. Nálam is eltűnt a napokban 2

    VálaszTörlés
  6. Nálam is eltűnt 3 olvasó az utóbbi hetekben:)

    VálaszTörlés
  7. Most pedig beléptem én 101-iknek!

    VálaszTörlés
  8. Gratulálok

    Azért néha én is meglepődöm, hogy jelennek és tűnnek el emberkék :)

    VálaszTörlés
  9. Viki! Gratulálok a 100 és egy néhány, plusz mínusz olvasódhoz! Csak így tovább!!
    Olyan édesen kapkodod a fejed, hogy mi van és hogy:)))

    VálaszTörlés
  10. Viki, én eddig totál biztos voltam, hogy követőd vagyok... erre most a bejegyzésed miett csekkoltam és nem! Pedig az voltam, tuti, mert nálam jelezte a rendszer.
    Na mindegy, most már az vagyok tényleg.
    Egyébként nem lehet, hogy a nem nyilvánosan követőket is számolta először a rendszer?

    VálaszTörlés
  11. Csinál néha ilyet a technika:)
    Lényeg, megvan a 100.!!!
    ( Nálam egyszer fenn volt egyidejüleg 2 számláló-gondolod, hogy ugyanazt mutatta? A csudát :)) )

    VálaszTörlés
  12. Erinacea! Nem is olyan rossz ötlet, amit írtál. Elgondolkodtató több okból is.
    Kivánom, hogy mielőbb készíthetsd a meglepit :)))

    VálaszTörlés
  13. Dia !

    Patricia !

    Hát ez az, nem lehet ezt érteni. Vajon hogy csinálja a rendszer ?

    VálaszTörlés
  14. Csavi ! és a 101-ik-nek mi jár ????? a szája? vagy egy óriási pecabot ? Ma még a halakat is meg tudtam etetni, mert olyan meleg volt :))))
    Jöhetsz jutalmul pecázni :)))

    VálaszTörlés
  15. Bianka ! Köszönöm. Akkor ez a jelenség úgy látszik nem csak itt fordult elő :((( grrrrrrrr

    Ginkó! De édi vagy! Tényleg úgy jött le, hogy kapkodom a fejem ??? ---- hát igen, mert az egyéves szülinap is mult év augusztusában volt, de akkor meg én nem voltam nagyon sokig. De most mindent behozunk :))))

    VálaszTörlés
  16. Latsia ! Rád nagyon is emlékszem, de így legalább most legelől vagy, s köszönöm, hogy újra megtiszteltél.

    VálaszTörlés
  17. Latsia ! --- jaj már tényleg kapkodok ? -- ááá nem, csak hamar nyomtam.
    Erre én is gondoltam, hogy itt az lehet a bökkenő, hogy a nem nyilvánosan követőket is számolta. Na majd eldöntjük hogyan oldjuk meg az "óriási" kérdést :)))))

    VálaszTörlés
  18. Ottis ! Köszönöm szépen, de már lassan másfél évet kell ünnepelni :) de ami késik, az sajnos késik, de nem múlik :)))))

    VálaszTörlés
  19. Trinity !ÓÓÓ igen ! ki vagyunk téve a technika ördögének.
    De ez legyen a legkevesebb bajunk, bajunk, bajunk............ :)))))

    VálaszTörlés
  20. Köszönöm, hogy ilyen sokan visszajeleztetek. Most már elkezdek gondolkodni, hogyan is oldjam meg a nagy bulit :))))) ---- mert valahogy illene ünnepelni :))) Igyekszem kitalálni !!!

    VálaszTörlés
  21. Én is gratulálok neked és még sok blogszülinapot kívánok!!

    VálaszTörlés
  22. Ritmus! Köszönöm szépen Neked is.

    VálaszTörlés