2013. május 5., vasárnap

Trappista sajt és zsömlék

Elég régen készülnek különböző sajtok a konyhámban, akár natúr, akár fűszerezett formában. Ezt a fajta sajtot is elkészítetten már jó párszor, de még nem adtam közre. Először valahogy hinni sem tudtam benne, de meg kellett győződnöm róla, hogy a recept jó, a recept tökéletes, a recepten változtatni nem szabad, s a sajt éppen olyan, amilyenre számítottunk.
 
Egy könnyen elkészíthető, könnyen kezelhető, jól reszelhető sajt, ami már a trappista sajt kategóriába tartozik. Elkészítésével nagyon kevés időt kell tölteni.
 
S ami kell hozzá?
 
0,5 kg túró
1 liter házi (boci) tej
6 dkg saját készítésű vaj (erről talán majd később)
1 kávéskanál szódabikarbóna
1 kávéskanál só
1 db nagyobb méretű tojás
 
Elkészítése:
 
A tejet a túróval felfőzzük, majd egy sűrű szövésű szűrőn leszűrjük. A leszűrt tejes savót eltesszük, mert később a kenyér, zsemle, péksütemény sütéséhez kiválóan fel tudjuk használni.
 
Az átszürt tejes túrót visszarakjuk a lábasba, hozzáadjuk a vajat, a sót, a tojást, a szódabikarbónát, s 5-6 percig állandó keverés mellett addig főzzük, amig el nem válik az edény aljától.  (Nekem elegendő volt 4 perc)
 

 
Egy - a fenti képen ábrázolt - tálat vízzel kiöblitünk, s a még meleg sajtnak valót belenyomkodjuk a tálkába, s kirakjuk a kamrába hűlni. Ezt az állagát kb 2 óra hossza alatt érte el. Egy nagyon kiváló ízhatású sajt lett az eredmény. Könnyen reszelhető, és nagyon finom. Akár melegszenvicsre, pizzára is használhatjuk. Kiválóan olvad.

 
Fenti mennyiségből összesen 55 dkg sajt készült, ami már egy szép eredmény. A leszűrt savó hozzáadásával a fenti zsemlék készültek. A zsemletészta elkészítéséhez egy tündéri "konyhalányt" vettünk igénybe, s mindösszesen kettő perc alatt készíti elő, dagasztja meg a tésztát. A rövid idő ellenére is valami fantasztikus zsemle, kenyér és buci készül ezzel az eljárással, s nem beszélve arról, hogy pl kenyér sütés esetében kereken 1 órát lehet megspórolni az előkészületekkel és a sütéssel. Na de erről esetleg majd később...................

27 megjegyzés:

  1. Nekem 38 dkg lett a sajtom, lehet mert hagytam száradni? Házi tej, túró, tojásból készítettem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hajni ! Nem tudom. Nekem pontosan 55 dkg lett. Én ahogy a lábasban az összes hozzávalóval elkezdem kavarni, akár már 2-3 perc után összeáll, s lehetne formába tenni, de legközeleb ki is próbálom a lerövidített módszert. Amikor a formaedénybe raktam már akkor kemény volt, csak 2 óra eltelt mire kiborítottam, de nekem ennyi elég volt, hogy gyönyörűen szelhető, reszelhető legyen. Én saját készítésű vajat használtam, de nem hiszem, hogy ez annyira befolyásolná? ! Bár: ki tudja ? :)

      Törlés
  2. Viki, csodajól néz ki a sajtod!:)
    Én is "sajtozok" mostanában ezerrel, a család nagy örömére, biztosan van valami a levegőben...
    (Jah, és mi ez a titokzatoskodás, kérem szépen?;))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kata! Köszönöm szépen. Mi állandóan sajtozunk :) Mi egy ilyen csapat vagyunk (nagyon sajtosak)
      Háááát nem is tudom, lehet majd egyszer elárulom, hogy mi a titka a lerövidített munkameneteknek :)

      Törlés
  3. Viki sajt készítésben a gondolati szintig jutottam el de lehet, hogy csak mostanáig.. Csodásan néz ki! Titokra én is kíváncsi vagyok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marym ! Amilyen nagy próbálkozó Te is vagy, hát nyugodtan csináld meg. Tudod, hogy én már régóta sajtozom itthon. Sajnos, vagy hálistennek? mi egy ilyen sajtos csapat vagyunk. :) Titok? - nem is tudom, majd egyszer, egyelőre még nagyon dühös vagyok miatta, de ahogy teljnek a napok "Bözsi" egyre jobban belopja magát a szívembe :)

      Törlés
    2. Szóval: "teljnek = telnek" úgy látszik már mindent tejben látok :) :)

      Törlés
  4. Nagyon guszta akár a sajt akár a zsömléd. A sajtot hasonlóképpen csináltam csak kisebb mennyiségből. A zsömléd receptjére kíváncsi vagyok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Évikém ! Köszönöm! Nálunk is lehetne kisebb adagból, de tök fölösleges, mert akkor kétnaponta lehetne sajtot gyártani :)
      A zsömlém receptje egy egyszerű kovászos kenyértészta, a mostani sajtgyártáskor kivont tejsavóval készült, de ha gondoljátok leírom.
      Bár az is lehet, hogy az újabban "Bözsi"-vel gyártott kenyereim, péksüteményeim azért ilyen szépek, mert Bözsi dolgozik :) :) Ezt még nem tudom. Tesztelem!

      Törlés
  5. Hát még én milyen sajtos vagyok! Nyugodtan elmehetnék egérnek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csaviiiiiiiii! Ekkora egérnek mekkora malomkeréknyi sajt kellene ? :) :)

      Törlés
  6. Jaaajj, Viki ez a sajt olyan gyönyörűséges, hogy ezt szabadalmaztatnod kéne. Én már egy ideje azon dühöngök, hogy nem lehet a közértekben sajt ízű és állagú sajtot kapni, vagy ha mégis, akkor arany árban van. Most lehet én is beállok a sajt manufaktúrába. Ezt mindenképpen ki fogom próbálni. És a zsömlécskékre is kíváncsi vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nea !!! De aranyos vagy ! - Gondolod ? :) Lehet, hogy ha szabadalmaztatnám, akkor sajtot kapna a nép :) Mi sem véletlenül készítjük itthon még a sajtokat is, mert szerintem már a boltban kaphatóak még bocit sem láttak. Nagyon érdemes kipróbálni. Amikor először készítettem szinte nem mertünk nagyobb szeleteket vágni belőle, nehogy gyorsan elfogyjon :)
      Majd írok a zsömléről is, persze nem olyan nagy ördöngősség: kovászos, tejsavós, és mindíg összenőnek :) Azért ígérem, ha már megbarátkoztam a gondolattal és a férjem új (barátnőjével) "Bözsivel", akkor leírok róla mindent :)

      Törlés
  7. Viki, a mai nap már gyűjtöttem házilag készíthető májkrémet, most meg a te szuper sajt receptedet viszem. Megmondom őszintén én sose tudtam/tudom milyen a trappista sajt:) A boltira értem, itt nálunkfelé nincs ilyen nevű sajt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati! júúúúj ne is mondd, olyan csirkemájkrémet készítettem kb két hete, hogy mindenki megnyaldosta mind a tíz ujját. Kár, hogy nem tettem fel. Nagyon finom volt.
      Trappista sajt ! Hááát ha most veszed/- vennéd a boltban, nem is tudom mit éreztél. Én (mi) már régóta nagyon gumiszerű akármit kapunk trappista helyett. Na de ez a házi, ez nagyon nagyon finom. S annyira rövid idő alatt készül el, hogy még szinte munka sincs vele. Én ajánlom próbáld ki, s legalább a saját trappistádat fogod megszeretni, mert a boltokban ilyen finomat nem lehet kapni. Akár fűszerezheted is bármivel, de mi a trappistát natúran szeretjük.

      Törlés
  8. Ez tényleg "csúcsszuper" , grat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Wanna! Köszönöm szépen. Érdemes kipróbálni!

      Törlés
  9. Most nagy dilemmában vagyok mivel kezdjem, a sajt elkészítésével vagy a zsömlék sütésével. Mindkettő nagyon kívánatoooos!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juci Drága! Örülök, hogy ekkora nagy gondot okoztam Neked. Remélem azóta már mindkettő elkészült!

      Törlés
  10. Féltem nekiállni (főleg a tojást éreztem kicsit furcsa összetevőnek), de végül az eredmény minden várakozásomat felülmúlta, fantasztikusan finom lett. :-)
    Az én sajtom is 55-60 dekás. Az egyetlen eltérés így ránézésre talán az hogy az enyém egész fehér.
    Köszönöm, hogy megosztottad a receptet!! :-)
    (Már a következő adag elkészítésén gondolkodom - azt hiszem érdemes lenne kipróbálni, milyen füstölve.. vagy parmezános-borsos kéregben érlelve...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki ! Boldoggá tettél, hogy ekkora sikert aratott Nálad is a sajt. Hogy mitől sárgább az enyém ? - nem is tudom, de elképzelhető, hogy azért, mert én saját készítésű vajat adtam hozzá? A tojás először nekem is gondot okozott, de miután főzni kell az egész anyagot, már nem volt kétség. No meg aztán a sajtra nem kell vonalkódot rakni, hogy leolvashassuk az eltarthatóságát :) ugye ? -- azt hiszem, nálunk is hamarabb elfogy, mint ami a szavatossága lenne :)
      Téli időszakban szoktuk enyhén füstölni. (Illetve a szomszédunk füstöl disznóságokat, s ott 1-2 füstöt kap a sajt), erről be tudok számolni, hogy tökéletes. Már nézegettem a kézi fütölőt, de olyan nagy az ára, hogy most arra nem gondolok.
      A parmezános borsos kéreg nem is olyan rossz ötlet. Remélem kipróbálod és megírod :)
      Nálunk sok mindent behatárol a kötelező diéta.

      Törlés
  11. De jól néz ki Viki (mindkettő)!

    VálaszTörlés
  12. Kedves Viki! Nagyon szép a sajtod, kedvet kaptam a készítéséhez. Azt szeretném kérdezni, hogy a csepegtetés mennyi ideig tart? Eddig csak az ecettel összeugrasztós változatú sajtot készítettem, de azt utána már nem kell újra főzni, ezért kérdezem a csepegtetési időt. Bocs, ha nagyon amatőr a kérdés. Köszi előre is! Hajni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hajnikám! Most értem ide, de már túl vagyunk a válaszon is. Örülök, hogy a FB-on meg tudtuk beszélni a részleteket. Sok sikert!

      Törlés
  13. Szia kedves Viki!!először is,köszönöm ezt a receptet!nagyon kis finom sajtom lett,ugyan nem volt ilyen nagy,most viszont azt szeretném kérdezni,hogy só és tojás nélkül is lehetne megcsinálni?a keresztfiam diétán van és nem lehet só nélküli sajtot kapni,gondoltam meglepem vele.
    Köszönöm válaszod Maya

    VálaszTörlés
  14. Szia Maya! Először is köszönöm, hogy kipróbáltad és örülök, hogy sikerült. Természetesen lehet só nélkül is készíteni. Viszont, ha a petrezselyemzöldet eheti, akkor egy csomót apróra vágva adhatsz bele és mindjárt olyan, mintha sózva lenne. A tojásnélküliség? Én egyszer véletlenül kihagytam és úgy is sikerült. Egy próbát neked is megér. Sok sikert, és biztos fog örülni a keresztfiad. Kellemes Ünnepeket kívánok!

    VálaszTörlés