2012. június 6., szerda

Házi finomságok

Már alíg vártam, hogy eljöjjön az az idő, hogy ezt a sajtot megmutathassam. Erre a pillanatra éppen két hónapot kellett várni. Ekkorra érett be, így lett ilyen csodálatos.   Annak idején elhatároztam, addig ugy sem nyugszom, amíg a házi "igazi" föstölt sajtot el nem készítem. Erre azonban a nyár beköszöntével több lehetőség nem igen lesz. Igy is alíg tudtam a szomszédot megfűzni, hogy így kora nyár derekán ezzel az egy sajtdarabbal "füstölögjön" nekem. A lényeg, hogy sikerült, s komolyan mondom éppen olyan, mint a jó kis paranyica. Erősen "el kell dugni", hogy ne járjak rá ötpercenként :)

Nagy izgalommal vágtam meg, nagyon kíváncsi voltam az ízére. Csodálatos. A mérleg mutatja, hogy felvágás után már egy kicsi azért hiányzik belőle. Volt egy kisegér -saját képemben- , aki megmarta :) Alíg tudtam abbahagyni. Ebből most csak nagyon vékony szeletekben fogyasztunk, mert legközelebb ilyen házi "igazi" bükkfán füstölt sajtunk csak ősszel lehetséges.
Addig is, amíg a legközelebbi füstölt sajt elkészűlhet, beérjük a mindennapi -különböző ízesítésű- házi sajtokkal. Ez most egy lágyabb, petrezselymes változat. Kifejezetten jó ízt kapott az apróra vágott zöldség zöldjétől.
 A sajtok mellől nem hiányozhat a jó kis házi kolbász, egy kis házi császárszalonna  és egy jó szelet  házi rozskenyér. Enélkül elképzelhetetlen a mindennapi reggeli.
......reggel lakj jól, délben csak csipegess, este pedig indulj gyorsan aludni, mielőtt jól belakmároznál alapon, nálunk mindíg a reggeli a bőséges. Este már csak a joghurt sorakozik az asztalon, esetleg müzlivel.
A sok-sok finomság közül abszolut nem hiányozhat a szintén házi készítésű borsos, fokhagymás pácolt, majd hőkezelt tarja. Kissé zsírosnak tartottam a tarját, amikor beleraktam a sonkaprésbe, de bizony amikor elkészült és meg is kóstoltuk, megállapitottuk, hogy igen! - ennyi zsíradék kell bele.
Isteni finom volt. S mindez a mennyiség az elmult két hétben készült. Most egy ideig van bőven reggeli választékunk.

32 megjegyzés:

  1. Szia!

    Írd le kérlek "a borsos, fokhagymás pácolt, majd hőkezelt tarja" receptjét. Most tervezem, hogy veszek sonkaprést és minden receptet szeretnék begyűjteni.
    Köszönöm
    Erika

    VálaszTörlés
  2. Elképesztő jók! Észben tartom, egyszer nekem is kell készítenem!

    VálaszTörlés
  3. áááá, elejétől végig (szomszéd megfűzésével fűszerezve) kérem szépen élethűen pontozva ide annak a füstölt csodának a receptjét.

    s méghogy menjek éhesen aludni....ááááá, mikor ilyent olvasok, közben meg a Finom Falatok gasztros rejtvényújsághoz körmölöm a házi feladataimat.....ejnye-bejnye

    VálaszTörlés
  4. Vikikém egyszerűen nem találok szavakat. Nagyon ügyes vagy, ennyi mennyei finomságot készíteni, már profi munka. Nem is tudom melyiket szeressem jobban, mert mindegyik mennyei finom lehet. Az a füstölt sajt pedig csodálatos, én is szívesen elmennék hozzád kisegérnek.:)

    VálaszTörlés
  5. nagyon szuper dolgokat készítesz! ha én járnék rá, tuti nem bírná a sajt őszig :)))

    VálaszTörlés
  6. Már reggeliztem, de nagyokat nyelek a képek láttán!!!

    Istenem, ennyi gyönyörűséges házi finomság... Szédületes vagy!! Nem is tudnék választani közöttük, hanem nagy mohón az összeset végigkóstolgatnám, aztán kezdeném elölről :-)))

    VálaszTörlés
  7. Megemeltem az összes kalapomat! A tarja receptet én is kérem szépen. :)))

    VálaszTörlés
  8. Irigyellek ezekért a lehetőségekért - hol laktok ti, hogy ilyesmire lehetőség van a szomszédságban? gondolom, eladásra nem csináltok, pedig vevő lennék én is.

    VálaszTörlés
  9. Micsoda kínálat!! Egyik jobb mint a másik!

    VálaszTörlés
  10. Elképesztő vagy! Összefut a nyál a számban.

    VálaszTörlés
  11. Viki! Én is befutok a dicshimnuszokat zengők közé!!! Tényleg fantasztikus amit művelsz, de!!!! azonnal tessék feltenni lépésről lépésre mindegyik finomságnak az elkészítési módját.
    Fantasztikus! Puszi: Ginko és Réka baba

    VálaszTörlés
  12. VIKIM!
    Azt a fustolt sajtot duplan jol kell dugdosnod mert en egy nagy szeretoje vagyok.Amikor hazajartunk en mindig vettem Karavan sajtot mert az a kedvencem.Az osszes tobbi muveszi koltemenyedre is szemet kaptam es jo ehes lettem. Hogy Te miket nem tudsz muveszkedni.Hahh "HA en ezt a klubban elmeselem! "EZ ismeros meg? Csak NE laknank olyan messze! Koszi ezt a gyonyoru kostolokat!
    Szia: ILDIKO

    VálaszTörlés
  13. Nekem nem szabad túl sűrün jönni. Kapásból megéheztem, de bolt nincs nyitva-hol lopjak egy sajtot? De ilyet mint ez!

    VálaszTörlés
  14. Kedves Erika ! Egy kis türelmet kérek és felteszem ujra a borsos, fokhagymás sonkát recepttel együtt. Azért nem írtam le, mert csak pácolni kel a húst, utána hőkezelni, de pótolom.

    VálaszTörlés
  15. Erdőkóstoló: érdemes kipróbálni. Sajnos függőséget okoz :)

    VálaszTörlés
  16. Évikém (4Gyerek) Nincs ennek a füstölt sajtnak más receptje, mint a többi házi sajtnak. Csupán annyiban tér el, hogy préselés után 3-4 napig sós vizben állt, vagy lehet sós vizzel is naponta többször ecsetelni (előbbi kényelmesebb), utána pedig hetekig egy nagyon jó szellős helyen -kamra ablakához közel - érlelni, majd ugyanúgy, mint a kolbászt, szalonnál felfüstöltetni. Csak ilyenkor nyáron már nem füstölnek az a baj.

    VálaszTörlés
  17. Gizusom! Köszönöm szépen ! Gyere kisegérnek, az egérfogókat már úgyis elraktuk őszre :) :) a sajtból meg még van :)

    VálaszTörlés
  18. Praliné Zsuzsi! Köszönöm. Na ez sem fog őszig kitartani. Csak nem lesz addig lehetőség, mert nyáron nincs az az ember, aki egy darab sajtért naponta füstöl. :) még a szomszéd se !

    VálaszTörlés
  19. Chef Viki ! Köszönöm. Pedig még azt meg sem említettem, hogy a lila tálcán még ott mutatkozik egy kis darab fokhagymás sajt is. Na az is nagyon finom ám :)

    VálaszTörlés
  20. Petra, köszönöm szépen, majd jövök a tarja recepttel is. Egyáltalán nem nagy ördöngősség.

    VálaszTörlés
  21. Isabel ! Ami azt illeti nem titok: Békés megyében, Szarvason lakunk. Természetes, hogy eladásra nem készítünk. Mi magunk is vesszük a tejet hozzá és hetente készítek egy guriga sajtos.
    A füstölt az már kacifántosabb, mert nem ipari füstölésről van szó, csak a szomszédot keményen kellett fűzni, hogy most, legalább az egyszer csinálja meg nekem :)

    VálaszTörlés
  22. Anazar ! Köszönöm szépen :)

    VálaszTörlés
  23. Kovtama! Köszönöm - tessék szíves csipegetni :)

    VálaszTörlés
  24. Ginkó drágám! Köszönöm szépen. Meg lesz. Réka babának innen is nagy cuppanós :)

    VálaszTörlés
  25. ILDIKÓM ! Köszönöm szépen, nagyon ari vagy :)
    Nincs akadálya: meséld el a klubban :)
    Tényleg nagyon fincsik és nincs sok macera velük. Imádjuk. S mindíg kéznél van ha kell.
    Már azon gondolkodtam venni kéne hozzá egy bocit :) :) na de hol tartsam? - az emeleten ? :)

    VálaszTörlés
  26. Csavi ! (Farkas András) Gyere, gyere csak hozzánk. Kár, hogy olyan nagyon mesze laktok. Sajnos ilyen sajtot boltban nem kapsz. Esküszöm ha ifjabb lennék, még azon is elgondolkodnék, hogy sorozatgyártásba fogok :)

    VálaszTörlés
  27. Kalap megemelve! Ez egy csoda sajt. De irigyellek érte! Nagyon guszta! Két hónap! Te jó ég! Én nem bírtam volna...Nagyon ügyes vagy!

    VálaszTörlés
  28. Mit is írhatnék még ennyi dicséret után? Fantasztikus a sajtod is, a husi is. A füstöltet én is tervezem, de a mi szomszéd bácsink sem füstöl nyáron:) Zseniális vagy!

    VálaszTörlés
  29. no az lenne a szép, ha mekegne egy kecske a kertben (le is nyírná a füvet apjuk helyett), és annak a tejéből csinálnád a sajtot! nincs igazam? összevéve mindent, kétségtelenül irigylésre méltó életet élsz!

    VálaszTörlés
  30. Illéskrisz :) Köszönöm. Ki kellett bírni, mert akkor soha sem tudtam volna meg, hogy milyen finom :))

    VálaszTörlés
  31. HajniZoli! Köszönöm szépen. Hát ezért kell még késő őszig várni a következővel, mert azért nyáron rizikós a hosszantartás, füst meg sehol :)

    VálaszTörlés
  32. Isabel ! De jó pofa vagy :) El kell szomorítsalak: a füvet az unokám nyírja vagy néha az édes kisfiam :) kecske nem költözik be a közel jövőben az udvarunkba, s még azt is meggondolom, hogy mikor veszek legközelebb kecsketejet. Annyira nem vagyok oda érte, de ki kellett próbálni. Sokat olvastam a kecsketej felhasználásáról. Sehol sem írják, hogy sajtkészítésnél fel kell forralni. Ahol a tejet vettem, ott külön felhívták a figyelmem, hogy forraljam föl, mert nehogy valami fertőzést kapjunk (pl: kullancs). Na ezzel itt véget is ért az én kecsketejes akcióm :)
    Az élet meg úgy szar, ahogy van, de nem foglalkozunk vele, mert ha ezt tennénk akkor igazán sokat sír(hat)nánk. Én pedig szeretek vigyorogni és szeretem magam jól érezni :)

    VálaszTörlés