2010. május 25., kedd

Zsömlék (zabpehely- és tönkölybúzás liszttel)

Férjuram ráunt a kenyérre, s egyre jobban rászokott a péksüteményekre. Azt mondja, így sokkal kevesebbet eszik, mert egy zsemle, vagy kifli elegendő a reggelijéhez, vagy a vacsorájához, míg a kenyérből akár három szeletet is be tud termelni. Igy született meg az első zsömleformáju zsömlém, de nehogy ugyanolyan legyen, mint az eddig már elkészítettek, ezért a hozzávalók arányán, összetevőjén is változtattam.
Hozzávalók és elkészítés:
4,5 dl folyadék (2 dl viz, 2,5 dl tej) ki hogyan szereti, én igy csináltam
2 evőkanál olaj,
20 dkg tönkölybúzás nyanya,
Ezeket a dagasztógép edényének aljára tettem, s a továbbiakban a szárazanyagokat kevertem össze
10 dkg zabpehely liszt,
10 dkg tönkölybúza liszt,
50 dkg BL 80-as kenyérliszt,
2 tk só,
1 tk barna cukor ,
1 evőkanál sikér,
1 fél mk aszkorbinsav,
2 dkg friss élesztő
A burgonyapehely is sokat segíthet a tészta állagán, de nekem most nem volt itthon.
Jól összekevertem őket és ráöntöttem az előzőleg már edénybe helyezett vizes anyagokra.
20 perc dagasztás, 20 perc pihentetés, 8 perc keverés-dagasztás után olajozott kelesztőtálban jócskán duplájára kelesztettem. (Sajnos az órát nem állítottam be, de kb másfél órát kelhetett ebben a hidegben)
Gyurólapra borítottam kelés után és 14 egyenlő részre (kb 11,5 dkg-os) osztottam. Egyenként megformáztam őket és lisztezett tálcára raktam, ahol még 1 órát pihentek, letakarva.
A sütőt 200 fokra melegítettem elő (itt javasolt mindenkinek a saját sütőjéhez igazitani az előmelegitést, mert az enyém hamar melegszik és sokkal alacsonyabb fokon süt, mint az előző sütőm, vagy a más fórumokon olvasott blogokon feltüntetett sütőfok)


Sütófóliával bélelt tepsire raktam a zsemléket, s 180 fokon sütöttem készre. A sütőzacskó oldalát elvágtam és csak "rácsipeszeltem" a zacskót a tepsi oldalára, így takartam be vele a zsemléket. Ezt azért csináltam igy, mert a sütőzacskón ugyan fel van tüntetve, hogy 230 fokot bír ki, de ezt már tapasztalatból tudom, hogy 200 foknál is képes hozzáragadni a tésztához. Na de ezt a problémát is megoldottuk :-)
25-30 perc kellett a sütéshez. A sütő aljába egy edénybe kb 3-4 dl vizet tettem a gőzképződéshez.
Amikor kisültek, rácsra rakva hagytam kihülni.

5 megjegyzés:

  1. Szépségesek mint mindig :)

    VálaszTörlés
  2. Viki, ezek a zsömlék nagyon szépek! Rozsliszttel is megcsinálhatom ezekkel az arányokkal? Tönköly nincs itthon. Én mostanában a rozsos lisztet használom.

    VálaszTörlés
  3. Bianka! köszönöm :))

    Margó! Szerintem igen. Én is használok rozslisztet. De most a favorit a tönköly.

    A viz hozzáadását figyeld. Érdemes először picivel kevesebbet, s dagasztás közben ahogy a tészta kivánja. S a dagasztás befejezése előtt 4-5 perccel már rá szoktam löttyinteni fél kanálnyi olajat. :-) Nálam ez adta meg a tészta bukéját :))

    S még annyi, hogy igy utólag elgondolkodva teljesen fölösleges volt az alját belisztezve tenni a tepsire, mert nem zacskóban sütöttem, hanem sütőfólián.

    VálaszTörlés
  4. NA ez tuti kipróbálom. Annyi jó receptet teszel közzé, hogy ember legyen a talpán, és győzze elkészíteni :))).
    Pont nekem való recept!
    ( a rozslisztet én valahogy nem szeretem, a tönkoly viszont szuper)

    VálaszTörlés
  5. Ami! Nagyon szépen köszönöm, de hiszen ezek csak a szerény mindennapjaink, amit elkészitek és elfogyasztunk. Csak úgy szerényen, semmi faxni :) :-)
    Kívánom, hogy Neked is ilyen jól sikerüljön.

    VálaszTörlés