2010. május 25., kedd

Muffin újra (csak nekem új) :-)

Nem hagyott békén engem ez a "néger muffin" dolog. Mint írtam én nem vagyok egy nagy muffin evő, de sütő sem. Most azonban mégis csak felizgatott, mi a csudáért lettek a múltkoriak olyan feketék. Azt tudtam, hogy sok csokit tettem bele, de ezzel együtt úgy is döntöttem, befejezem a gyakorlásaimat és küzdelmeimet a muffinokkal. Na de azért a kisördög mégis ott motoszkált, s mindaddig, hogy újra csak bekavartam, de most messze elkerültem minden csokoládénak nevezhető dolgot.
A receptet már nem írom le, mert annyi változtatással, hogy a CSOKOLÁDÉKAT kihagytam belőle és 1 szem meggy helyett 3-at tettem bele - semmi máson nem alakítottam. S lám, lám, mégis csak jól éreztem, hogy nem szabad túlzásba vinni az összetevőket :-)
A hozzávalók ITT olvashatók

Amivel viszont még mindíg és továbbra is elégedetlen vagyok, hogy én eddig ahány helyen muffinokat láttam, azok mind-mind sokkal magasabb voltak, mint ezek. Na de majd egyszer erre is rájövök, hogyan kell megnöveszteni őket :-)


4 megjegyzés:

  1. Nem vagyok nagy muffin rajongó, ritkán készítem, de csak annyit szerettem volna megjegyezni, hogy egy picivel több tésztát tegyél a formákba, vagy :magas hőfokon kezdjed a sütést, majd 3 perc múlva csökkentsd és úgy folytasd a sütést.
    Hidd el a muffin tepszik sem egyforma anyagból vannak gyártva.
    Igaz az áruk sem egyforma! Puszi!th

    VálaszTörlés
  2. Juci! Nagy segitséget adtál. Én sem vagyok muffin rajongó, de a "porontyaim" egyszerüen imádják. Meg kell tanúlnom normális muffinokat csinálni. Erre én is gondoltam, hogy az én formám sokkal nagyobb, mint az átlag, na de majd legközelebb. A sütési technikát is köszönöm. (szilikon sütőm van, s úgy láttam üzletekben, hogy ez kicsivel nagyobb, mint a fém forma) Na de ez legyen a legkevesebb baj :) :) Mégegyszer köszi a jótanácsokat.

    VálaszTörlés
  3. Szerintem nincs velük semmi baj :)

    VálaszTörlés
  4. Bianka! Ezt Tőled kitüntetésnek veszem, s köszönöm :))))) Most már nálam sem mumus a muffin :))

    VálaszTörlés