2013. február 1., péntek

Cigánypecsenye



Hozzávalók
 
2 szelet tarja
4 szelet húsos szalonna
3 fej vöröshagyma karikára vágva
8 gerezd fokhagyma
4 evőkanál liszt,
1 teáskanál piros fűszerpaprika
bors
0,5 dl olaj
 
Körethez
 
kockára, vagy hosszában vágott krumpli
sültkrumpli fűszerkeverék
 
Elkészítés
 
0,5 dl olajba 4 gerezd fokhagymát belereszelünk. A hússzeleteket a fokhagymás olajban megforgatjuk, vagy egy ecsettel jól a húsra kenjük. Folpackkal letakarjuk és a hűtőbe rakjuk másnapig.
 
Serpenyőben kevés olajat melegítünk, a húsokat a paprikás lisztben megforgatjuk és a forró olajban mindkét oldalát pirosra sütjük.
 
Egy tepsit kikenünk zsírral, közepébe belekarikázzuk a vöröshagymákat, ráültetjük a hússzeleteket,
 
 
A krumplit hosszába (esetleg kockára) vágjuk, körbe rakjuk a hús körül. A megmaradt fokhagyma gerezdeket a husok közé dugdossuk, tetejére pedig ráültetünk 2-2 húsos szalonna szeletet.
 


Előmelegített sütőben 200 fokon fél óra alatt pirosra sütjük. Arra vigyázzunk, hogy a szalonna szeletek nehogy megégjenek. Ennek elkerülésére én jó vastag szalonna szeleteket szoktam vágni.
Tálaláskor a krumplit sültkrumpli fűszersóval ízesítjük.

4 megjegyzés:

  1. Finom és laktató étel! Gyönyörűen mutat a "kakaska" a hússzeletek tetején! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska, így ahogy mondod. A "kakaska'-t meg egyszerűen imádom :)

      Törlés
  2. Jajj szegény fejemnek! Ezt imádom, illetve csak-nám, imádnám. De finxsi lehet?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csavi ! Örökbe fogadlak, mert Te aztán egy hűséges konyhatermék pusztító lennél :) :)

      Törlés