2012. május 29., kedd

Tőtike és a piac


Már említettem korábbi bejegyzésemnél, hogy piacon járva nagyon sok finomságot vásároltunk. Csodás friss árukat, s aránylag elfogadható áron. Na jó jó, volt olyan, amit azért a multiban vettünk meg, mert éppen fele annyiba került és még talán szebbnek is láttam. Erről a képről azonban még sok minden hiányzik, de fele a kosárban maradt. Itt  most a karalábé és az óriási karalábéleveleké volt a fő szerep.


Láttuk az egyik elárúsító asztalon ezeket a gyönyörű karalábékat, de mondtam a férjemnek nem vesszük meg, mert olyan nagyok, s ezek biztos szálkásak. Mire egy néni megszólalt a vásárlók közül: "tessék csak nyugodtan vinni én is innen viszem, és nagyon meg vagyok vele elégedve..." A néninek igaza volt. Pénteken újra piac, újra óriási karalábévásárlás.
Nem beszélve arról, hogy a karalábék mellé az elárúsító hölgy még egy csomó óriási karalábéleveleket is adott ajándékba, mondván: Ő úgyis kidobja. Na ekkor már elhatároztam, hogy Tőtikét fogok készíteni, úgyis nagyon régen ettünk.



Hozzávalók:

0,5 kg darált sertéshús
1 tasak Uncle Ben's barna rizs
csipet só,
csipet fehér bors
1 kávéskanál piros paprika
1 csipet köménymag
2 gerezd tisztított fokhagyma.

Elkészítése:

Először a karalábéleveleket megmossuk, a középső részén lévő vastag szárat levékonyítjuk egy jó éles késsel, s enyhén sós vízben pillanatok alatt átforgatjuk, majd lecsepegtetjük.

A húsmasszát az összes hozzávalókkal összegyúrjuk és a karalábélevelekbe töltjük, mint a töltöttkáposztát.

Enyhén sós vízben fedő alatt alacsony lángon (nálam villanytűzhely legkisebb fokozaton kb fél óra) puhára főzzük.


A tőtikéket karalábé szósszal tálaljuk:

Hozzávalók:

1 db karalábé
1 liter víz
2 húsleves kocka
1 evőkanál liszt
1,5 dl tejszín
1 nagy evőkanál tejföl
kb 2 dl tej

Az egy liter vízbe forrpontnál beletesszük a leveskockákat és az apró kockára vágott megtisztított karalábét. Pár perc alatt elkészül.
A lisztből, tejszín, tejföl, tejből habarást készítünk és besűrítjük vele a karalábét. Botmixerrel aprítjuk,  ezáltal is sűrűsödik.



Elmondhatom isteni fonom ebédünk volt, s a tőtikékből még egy óriási adag megmaradt, amit szépen egy dobozban a fagyasztó szekrény lakói lesznek egy időre, illetve férjuram ismétlést kért holnap utánra, de még akkor is marad egy jó nagy adagnyi. Nagyon kiadós és nagyon finom egytál étel.

15 megjegyzés:

  1. Szeretem-szeretem a tőtikét.

    VálaszTörlés
  2. én töltött karalábét csináltam és 3 napig ettük :)ketten a párommal !! 1 hét és az én karalábéimat is lehet szedni :)ja és a borsót is :D

    VálaszTörlés
  3. Kedves Névtelen !

    Azt hiszem, hogy nálunk sem megy a fagyasztóba a tőtike, mert nagyon ízlett mindkettőnknek. A töltöttkaralábét mi is nagyon szeretjük, s nálunk nem probléma, ha másnapra is marad :))

    VálaszTörlés
  4. bocsi én voltam a névtelen:)

    VálaszTörlés
  5. Bejelentkezhetek kóstolni?
    Vagy már rég elfogyott? Én is szeretem a töltikét.
    Sajnos a nyári karalábéim még dió nagyságúak, na de majd megnőnek egyszer...

    VálaszTörlés
  6. Mariskám ! meg van bocsájtva Névtelen-séged :)

    VálaszTörlés
  7. Mária ! Köszönöm, az volt.

    VálaszTörlés
  8. Juci Drága ! Gyere, maradt még 4 db. Ma is azt ebédeltünk de nagyon fincsi.
    Igen, felétek egy kicsit más az időjárás és minden később érik. Na szerintem nálunk is ez a karalábé biztos, hogy a melegházban kezdte :)

    VálaszTörlés
  9. Pár napig nem néztem be, és akkor ilyeneket találok! tőtike karalábélevélből - emlékszem, gyerekkoromban, sőt még utána is otthonon kívül is mindenhol azt láttam, hogy kidobálják a zöldségek leveleit. Mára okosabb lettem, de előzmények hatására sose jut az eszembe, miket lehet alkotni. Igaz, ritkán is főzök, főleg ilyen bonyolultakat - nekem bonyolult legalábbis az ilyen, egymagam vagyok. A képek is szépek, nem csoda, ha ennyien járnak ide... az én kirándulásaim senkit nem érdekelnek:-(

    VálaszTörlés
  10. Drága Isabel ! Köszönön ezt az óriási dícséretet. Ez egy abszolut könnyen elkészíthető ételféleség és nagyon hamar kész van. Szinte tovább tartott leírni, mint megfőzni :)
    Ugyan ne mondj már ilyet. Én be-be nézek Hozzád. S bizony már jártam úgy, hogy az étel a konyhában, én meg a blogodon teljesen elvesztem az olvasásban.
    Annyira gyönyörűen írod le a kirándulásaidat, hogy néha úgy érzem Veled tartok, s még a lábam is képes megfájdulni. :)

    VálaszTörlés
  11. Nono, most meg te túlzol. Sajnos, korábbi önmagamnak gyönge mása vagyok csupán, régebben sokkal izgalmasabbakat írtam. És ha belenézek a statisztikába (ritkán teszem, mert igazából nem ez a fontos), azért látogatnak, csak nem veszik a fáradságot egy-két szó megjegyzésre, ami kicsit inspirálna, hogy mégis kell, amit írok. És tudod, mi az érdekes? hogy pont azok nem írnak, akik pedig állítólag a barátnőim. Nem tudom, miért van ez így, talán túl sok már a blog - elszabadult a netpokol...:-)

    VálaszTörlés
  12. Isabel ! Az hogy elszabadult a netpokol már nem is kifejezés. Az ember kapkodhatja a fejét, hogy hova menjen, mit is olvasson. Tegyen eleget mindennek és mindenkinek.

    Erre csak egyetlen példa. Egyszer teljesen véletlenül végig mentem a blogokon, s az egyik blogtársam szinte mindenütt előttem volt ott, s egyetlen, de ugyanazon mondattal letudott 20-30 bloglátogatást.
    Először nem tünt fel annyira, de úgy már a 4-5-ik-nél figyeltem és "utána hajtottam"

    Azt mondom inkább olvassanak és a statisztika mutassa, hogy ott voltak, mint lerakják a kézjegsyüket - letudva a "kötelező" látogatást - de el se olvassák, amit írok.
    No most mond, hogy nincs igazam :)


    Te pedig csak írj, írj, mert nagyon élményszerűen csinálod :) Egy a baj, ha én ott olvasok, akkor Veled együtt tartok az úton és szinte elfáradok, annyira élethűek a sorok :)

    VálaszTörlés
  13. Köszi Viki a vigasztalást! nagyon rám fért. Azt néha én is látom, hogy mintha csak odabiggyesztenék kötelességszerűen a két-három szót, de ez is mutatja, hogy azért járnak oda! azt úgyse tudjuk, ki mennyire olvas. Ezért egy blogírónak mindig tökéletesre kell törekednie, mintha újságba írna, de ezzel nálad nincs probléma, jól írsz.
    Most a tőtikéhez jöttem egyébként, ott áll a konyhában a hús, a köleskása, ezt fogom összekeverni, valami fűszert teszek még bele, aztán csomagolok. Remélem, sikerül nekem is, még ha nem is az előírások szerint készült. Ugyanis pulykanyakat főztem levesnek, és az abból leszedett húst fogom felhasználni. És mindez csak azért van, mert én is szép levelű karalábékhoz jutottam. Egyébként a karalábét nekem nagyon csínján kell ennem, nagyon felfúj, úgyhogy a gömböket szándékozom lereszelni és lesütni, mert régen azt hallottam, hogy ugyanúgy lehet tésztára tenni, mint a pirított káposztát, cvekedlinek. Puszi! örülök, hogy a blogomba is írtál, te egy angyal vagy. Nem tudod elképzelni, nekem milyen fontos egy parányi visszajelzés is!

    VálaszTörlés