2012. május 18., péntek

Mindennapi kenyerünk


A sok-sok hús mellé hozok már egy kenyeret is. Nem szeretném, ha valaki azt hinné, hogy leszoktunk a kenyér fogyasztásról :)  Adódott egy nap, amikor nem jött össze a kenyérsütés és a fagyasztóban sem volt tartalék, így aztán a közeli kis boltból hoztunk 1 kg kenyeret. Na ezt nem szeretném én rendszeresíteni.

10 dkg rozsliszt
10 dkg graham liszt
20 dkg finom liszt
30 dkg Nagyi titka BL 80-as kenyér liszt
1 mérőkanál só (kenyérsütő mérőkanala)
10 gr instant élesztő (nem volt itthon friss)
1 evőkanál burgonya pehely
3 dl víz
1 evőkanál olaj

Először a vizet tesszzük a dagasztógép aljára. A liszteket, sót, burgonyapelyhet élesztőt összekeverjük, hozzáadjuk a vízhez.
10 perc dagasztás a géppel. Dagasztás után enyhén kiolajozott kelesztőtálba tesszük a tésztát. Ebben a hideg időben 2 óra kelesztés kellett.
A megformázás következett. Sütőpapírral bélelt jénaiba rakva, újra 2 óra kelesztés.
A sütőt maximumra előmelegítjük. A sütő bekapcsolásakor a tésztát bevágjuk egy éles pengével, a tészta és a jénai tetejét jócskán bspricceljük.
Amikor a sütő elérte a maximum hőfokot (20 perc) betesszük a kenyeret és 10 percig ezen a hőfokon sütjük, majd levesszük 170 fokra és további 25-30 perc alatt készre sütjük.


Rácsra helyezzük kihülésig, majd szeletelhetjük.

28 megjegyzés:

  1. Na, ugyanígy jártunk mi is egyszer. Hoztam egy teljes kiőrlésű kenyérkét a boltból, és a drága férjecském (aki eleinte hallani sem akart kenyérsütőgépről meg otthoni kenyérsütésről), miután beleharapott a kenyérbe azt mondta: pfujj, ez mi? Mondom neki: finom bolti kenyér, a jobbik fajtából. És nem keleltt több szó, mert mindketten ugyanarra gondoltunk: ha nem muszáj, többet ilyet ne!:)
    Csodás a kenyered!:) "Sajna", én lusta vagyok, és hagyom a gépet elejétől végig dolgozni, így nem a hagyományos formája van a kenyérnek, de mi már nagyon megszoktuk.

    VálaszTörlés
  2. én is próbálkoztam kenyérsütéssel, mert alig kapni jó kenyeret, de nagyon lapi lett, hiába, nem minden gázsütő jó gázsütő.

    VálaszTörlés
  3. Na, boltból is csak a házi típusú, falun sütöttet. Egy évben 1x.

    Amúgy imádom a rozskenyeret, ide ni egy szeletkével.

    Ja, tejoltó beszerezve. Naná nem tudtam hogy hívják románul, s a gazdaboltban addig meg sem mukkantam, míg a magyarul dumáló 2 apróságomhoz nem szólt hozzá az elárusító magyarul. Akkor helyben kértem is, adig a férjem paradicsomnak valami mittoménmilyen izét kért csak.

    VálaszTörlés
  4. Viki családom azóta becsüli igazán a kenyérkéimet meg a kalácskákat amióta rossz volt a sütőm! Nem találtunk finom fékárut! Nagyon guszta a kenyérkéd! Én is a Nagyi titka kenyérlisztet használom!

    VálaszTörlés
  5. Edit ! Ez az, amiről én is mindíg beszélek. Tulajdonképpen sok baj nincs vele. Összeállítás 5 perc, utána kétszer picit megformázás és megy a sütőbe.
    Nem beszélve arról, hogy ebbe a kenyérbe bele lehet harapni, s tudom miből készült.

    VálaszTörlés
  6. Isabel! Nem biztos, hogy a gázsütő az oka. Beszeteri Mary-nak is gáz sütője van és csodálatos kenyereket süt. Ugye Marym :)
    Nekem ma is az a meggyőződésem, hogy fedeles edényben kell sütni, legyen az akár jénai, akár a tupperware-nak van egy spéci sütőedénye. Na ez aztán még a legbiztosabb. Olyan kenyér sül benne, hogy ihaj. Elrontani sem lehet.

    VálaszTörlés
  7. 4Gyerek Évikém ! Látod milyen figyelmes vagyok ? ! Fel is szeleteltem Neked :))))
    Tejoltó-vásárlásodon jót mosolyogtam, aztán jól elgondolkodtam. Remélem tudod miért ? :((
    A lényeg, hogy sikerült venni.

    VálaszTörlés
  8. Marym ! Ez így igaz. Néha nekünk is be-be csúszik egy olyan helyzet, hogy nincs kenyér, de nem szívesen veszem (eszem) a boltit.

    VálaszTörlés
  9. Farci ! Köszönöm szépen !

    VálaszTörlés
  10. Kenyér sütés titka egy jó recept nagyon jól bemelegített sütő, kacsasütő jénai, körülbelül ennyi. Igen Viki örülök, hogy egyet értünk! :)

    VálaszTörlés
  11. Vikikém, nagyon szépséges kenyeret sütöttél!!! Mit nem adnák egy szelet zsíros kenyérért, paradicsommal, paprikával.(nagy sóhajtás.:))

    VálaszTörlés
  12. Ahogy nézem olyan 1 kilós lett belőle ugye? Nagyon szép!

    VálaszTörlés
  13. Gizus, szerinted nincs késő ??? - mert indulok a kamrába a kacsazsírért, úgyis korog a gyomrom :)

    VálaszTörlés
  14. HajniZoli ! Köszönöm szépen. 1,20 kg-os pontosan :)

    VálaszTörlés
  15. Csodaszép a kenyérkéd! Már nagyon régen nem sütöttem kenyeret, itt lenne az ideje. A belseje is nagyon jó! :o)

    VálaszTörlés
  16. Nagyon szép a kenyered! Ha hozol egy kis kacsazsírt megvárom , de egy kis hagymát is hozzál már hozzá légyszí!

    VálaszTörlés
  17. Krisz ! Nagyon szépen köszönöm. Igen, én is csodálkozom, hogy ilyen szépre sikerül, mert azért graham és rozsliszt is van benne.

    VálaszTörlés
  18. Évikém! hozom én azt a kacsazsírt, s minden búmat, bánatomat elfelejtem, ha belakunk :))

    VálaszTörlés
  19. hát ha csak az volt a probléma, hogy nem fedeles valamiben sütöttem, legközelebb mégis megpróbálom. Van egy római tálam, az is jó? jénaim is van kettő, de elég kicsik, kb. egy literesek.

    VálaszTörlés
  20. Kedves Isabel ! Az egy literes jénai nagyon kicsi.
    A római tál viszont nagyon szuper. Előtte feltétlen áztasd be. Én ugyan még római tálban nem sütöttem, de Terike, aki szinte kézműves mintákkal díszített kenyereket süt, fázisfotókkal együtt megmutatja Neked a római tálban sütött kenyerét.

    Ezen a linken találod meg leírással és fotókkal együtt.

    http://szanter.blogspot.com/2011/03/kenyersutesfazisfotokkal.html

    --------------------
    sikeres próbálkozást.

    VálaszTörlés
  21. Viki, nagyon szép lett a kenyered! :)
    Én is otthon sütöm, de néha időhiány miatt kénytelen vagyok boltit venni... hát az egy napon sem említhető a házival!
    Sokan félnek a kenyérsütésbe belevágni, pedig nem olyan nagy macera. Úgy van,ahogy írod, 3x5 perc munkával elkészül. :)

    VálaszTörlés
  22. Szemi ! Nagyon szépen köszönöm. Nagyon szeretjük ezt a fajta, kissé vegyes lisztből készült kenyeret. S bizony a bolti nem pótolja a házit.
    S valóban én is sokszor hallottam már sokaktól, hogy macerás a kenyér sütés pedig abszolut nem az.
    Egyszer kell hozzáfogni, megízlelni, összehasonlítani a boltival és máris úgy érezzük, hogy soha sem fogunk többet üzletben vásárolni.

    VálaszTörlés
  23. Viki Drága! Próbáltál már a fenti, vagy esetleg más graham/rozsos lisztből kiflit, zsemlét sütni? Megosztanád velem a tapasztalatod, esetleg van konkrét recepted is? Köszönöm, és szép napot Neked! Andrea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Andrea ! Én nem sokat szoktam változtatni a kenyér és zsömle receptjein. Maximum annyit, ha zsömlét, esetleg valami más péksüteményt készítek, akkor a vizet cserélem le tejre. Nekem akár a zsömle, akár a kifli, de bármelyik péksütemény sokkal finomabb, ha tejjel készül. Ezt a receptet is nyugodtan használhatod, viz/-tej cserével.

      Törlés
    2. s még az lemaradt, hogy már nem használom a Nagyi Titka lisztet. Én már kifejezetten csakis Szatmári BL 55-ös lisztet használok legyen az kenyér, vagy bármelyik péksütemény.

      Törlés
    3. Szia! Köszönöm válaszodat. Azt megkérdezhetem, hogy mi a problémád a Nagyi Titka liszttel, illetve miért jobb a Szatmári? Én a Nagyi Titka kenyérlisztet sosem vettem, csak a sima lisztjét használom. Köszi: Andrea

      Törlés