2012. május 25., péntek

Spenótos szalonnás újkrumpli

Havi nagybevásárló körúton voltunk ma. Tudtuk, hogy nagyon későn érünk haza, ezért a ház ura tejbegrízt rendelt ebédre - mondván: az hamar elkészül. Na és arról már nem is beszélve, hogy nagyon, de nagyon szereti. Egy kicsit elgörbült a tejbegríz. Igaz, hogy ennek az is oka lehetett, hogy reggel mutatta nekem a legfrissebb Meglepetés újságot, s abban egy pár jó kis receptet. Többek között a spenótos újkrumplit, ami aztán az ebédünk lett ma.

Hazaérkeztünk minden földi jóval. Piacon is voltunk, nagyon szép árukat kaptunk.  Epret, spenótot, újkrumplit, kaprot, karalábét (óriásleveleket még pluszban is)  meg még sok mindent.


Hozzávalók 4 személyre
(én fele adagból készítettem, mert csak ketten voltunk)

1 kg újkrumpli
30 dkg friss spenót
20 dkg húsos szalonna
2 gerezd fokhagyma
frissen őrölt bors

Elkészítése:

A szalonnát felkockázzuk, zsírjára sütjük. Kivesszük a zsírból és félretesszük. A megtisztított negyedelt újburgonyát puhára dinszteljük a szalonnazsíron. Megsózzuk. Amikor megpuhult hozzáadjuk a csíkokra vágott lecsöpögtetett spenótot, az aprított fokhagymát, a frissen őrölt borsot. A spenótot 2-3 perc alatt megfonnyasztjuk. Összekeverjük a kisült szalonnával
Nagyon gyors, nagyon egyszerű, nagyon finom egytál étel. Az egész ebéd elkészítése nem vett igénybe negyedórát.


 Az újságban lévőhöz képest semmit sem változtattam rajta, illetve csak annyit, hogy véletlenül a bors kimaradt belőle, de nem is hiányoltuk.
És hát a tejbegríznél sokkal finomabb volt.


6 megjegyzés:

  1. Megéheztem, itthon még nem láttam újkrumplit, de lehet nagyobb piacokon már nálunk is van:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki guszta ! Ha megengeded, kipiszkálom a spenótot és akkor kérek egy tányérkával!Még újkrumplit én sem ettem de már nagyon vágyom rá!

    VálaszTörlés
  3. Nekem jó lesz így ahogyan van.
    Bár a tejbegrízt is imádom.

    VálaszTörlés
  4. Katikám! nekem is ez volt az első ujkrumpli vásárlásom, de ehhez a spenótoshoz igazán ez illik.

    VálaszTörlés
  5. Évikém ! Eddig mi is csak mindig főzeléknek ettük a spenótot, de most valahogy rákattantam a másképp készítésre. Egyszer csukd be a szemed és kóstold meg :)
    Na persze én meg a sóskával vagyok így, nincs az a pénz, amiért én megegyem :)

    VálaszTörlés
  6. Valikám! Köszönön ! Jó is volt ez így, ahogy volt. Papánk éppen ma mondta, hogy jöhet ujra a tányérra. A tejbegríz azóta is elmaradt :)
    Na de majd egyszer ........

    VálaszTörlés