2012. május 13., vasárnap

Lapockából préselt sonka


A sertéspörkölt nokedlivel posztomnál már írtam, hogy kb 2 kg-os darab bőrös lapockát találtam a fagyasztóban. Hát ennyit egy kétszemélyes család hétköznapokon azért nem fogyaszt el. Gondolkodni kellett, hogyan is lehet gazdaságosan elosztani és úgy elkészíteni, hogy ugyanabból a húsból legalább három alkalommal mindíg mást együnk.

Először is a lapocka darabból lelvágtam három jó nagy szeletet, azt befűszereztem és egy jól zárható edényben pihen a hűtőszekrényben kivárva sorát, hogy mi fog belőle készülni. (Ez majd később jön)

A maradék bőrös lapockát megformáztam, a leeső részekből készült a pörkölt, a megformázott részt (fenti kép) bepácoltam, s három nap után belehelyeztem a sonkaprésbe, majd egy edénybe téve annyi vizet öntöttem alá, hogy kb egyharmadig érje a prést. 3 óra hosszáig 70 fokon "aszalódott" a sütőben. Amikor kihült, préssel együtt betettem a hűtőszekrénybe és csak ma reggel kezdtük felszeletelni.
Most fűszerezett sonkapácot használtam, ugyanis sehol sem lehetett kapni a városban fűszer nélküli nitrites pácsót. A dobozon kévő utasitás alapján vizes pácban érlelődött 3 napig. A vizes pácba folyékony füstöt is tettem, s ettől lett ilyen szép a bőrkéje, s a sonka maga pedig kellemes füst ízű.


Mai napon végre sikerült beszerezni nitrites pác sót, így aztán a legközelebbi reggeli-vacsora sonkánk biztos, hogy ezzel fog készülni.

19 megjegyzés:

  1. Ezt most már személyem elleni izgatásnak veszem.
    Avagy veszem a sátorfám, s meg sem állok Szarvasig.
    Hát milyen dolog, hogy úgy is eltaláltam már az előző, nokedlis bejegyzésednél, hogy egyik rész tuti a présben végzi.
    A lottószámokra miért nem bökök rá ily magabíztosan?

    Na jó, megyek inkább lefekszem.
    Mert ha nem, akkor gondolkodni kezdek, hogy pácsó (avagy pács-óóóó), azt meg itt hun találok, meg milyen név alatt is keressem, meg....meg, meg, meg....

    Jóccakát!

    VálaszTörlés
  2. Drága 4Gyerek-em + TE vagy nekem az ötödik :)))))
    Tejoltót már úgymond "szereztem" Neked, csak el kell menned érte.
    Na akkor tessék szíves ide figyelni.

    Elémész a Gyógyszertárba (most nem Állatpatika, hanem emberi gyógyszertár !!!!!) veszel 4 gr NatriumNitritet. Ezt a 4 gr-ot elkevered 1 kg konyhasóval, s máris van Neked 1 kg pác sód :))))
    Nálunk a gyógyszertársak sajnos nem adják ki, vagy nincs akkora ismerettségem. De ahogyan nálatok tejoltó is hamarabb beszerezhető, mint nálunk volt annó, így el tudom képzelni, hogy a NatriumNitrit beszerzésének sincs semmi akadálya.
    Azt azért mondd meg a gyógyszertárban, hogy húspácolásához kéred és nem pedig petárda gyártáshoz :))))
    A jövő héten pedig tessék szíves lottót venni :))))))

    VálaszTörlés
  3. oké rendben. lottó beszerez.
    gyóccerész ösmerős pedig felhív. bár nem hinném, hogy siker koronázza próbálkozásom, anno Édesapám szintén ismerős patikusnál érdeklődött, no chance.
    Amúgy tegnap délelőtt érdeklődtem a csajnál, hogy sebösszehúzó tapasz van-e, tud-e a létezéséről. Hát nem. Lehet a nátriumnitrit is hasonlóképp dugába dől.
    No, de métt van tesóm Bp-en, métt van nekik patikus ösmerősük? Hehe.

    pussz

    VálaszTörlés
  4. Hát ez az ! Tessék bevetni a Bp-i tesót, mert ott sokkal hamarabb fogsz kapni. Én megvásárolnám Neked, de hogy jut el ?

    Sebösszehúzó tapaszért pedig tessék szíves szintén Budapesten keresgélni olyan ismerőst, rokont, barátot, aki az Amerikai uti Idegsebészeten dolgozik. Ad neked egy kb A/4-es méretű darabot, s nagyon sok évig elég lesz.
    Ez úgy működik, hogy a seb nagyságától függően pár millimétert levágni, a seb közepébe behelyezni és másnapra volt sem, nincs seb.
    Remélem kielégítettelek :))))))))) legalábbis tanácsokkal elláttalak.
    Pusszanat.

    VálaszTörlés
  5. Hát ez az egész sebes cumó jó lett volna péntek délután-estefele készleten legyen. Mikor Kiffiú, aki magát nagynak titulálja, szépen lezubogott s 2 herlyen behasította a buksit. Szerencsére házilag kezelhető volt.
    Idegsebészetet megkérdem, bár kétlem messze megyek vele.

    VálaszTörlés
  6. Viki Drága! ez a sonkás-sajtosdi ez már elviselhetetlen, találj ki valamit, hogy a présmentes háztartások is élvezhessék azt a sok csodát amit alkotsz, mert pont úgy csorog hetek óta a nyálam mint Rékának, pedig nem jön a fogam...A másik elmaradhatatlan: nagy ölelés és puszi!:)

    VálaszTörlés
  7. Hú de jó ez a sonka is! Ezt is sajnos csak préssel lehet, ami nekem sincs, de beszerzem lassan:) most már a sajtnak biztos. A tegnap kiszabadítottam a súlyok alól és megkóstoltam:) nagyon fincsi és friss. Most ott pihen a sóslében estig, aztán lehet fotózni és zabálni:)

    VálaszTörlés
  8. 4Gyerek, Évikém ! Azért, ha tudod szerezd be, mert soha sem lehet tudni, mikor lesz rá szükség. Inkább dobd ki 20 év múlva, minthogy felhasználd egy nyáron, de jó ha ott van a vöröskerestesz dobozban :)

    VálaszTörlés
  9. Drága Ginkóm és Réka baba !
    A sajtnak már kitaláltam, de a húsos sajtoknak is megoldható.

    Sajtos présnek egyszerűen előveszel egy savanyúkáposztás, vagy őszibarackos, vagy hasonló méretű konzervdobozt. Vékony fúróval belülről körbe és az alját is ki kell fúrni. Több lapos gézt raksz bele és máris öntheted ki az oltott tejet. A doboz levágott tetejét ráteszed a gézzel beborított alvadt tejre és lesúlyozod. Ha legalább 8-10 kg-nyi súlyt teszel rá, akkor az már olyan kemény lesz, hogy akár rántani is lehet.

    A sonkásét majd még kitalálom :)))))

    VálaszTörlés
  10. Hajni&Zoli! Nekem éppen most van présben a sajtnak valóm. Már lefotóztam, hogyan néz ki a prés, de majd csak akkor tudom, illetve fogom feltenni, amikor a sajt is elkészül.
    Tegnap (vasárnap) este kezdtem. Ma a lányom berobogott 4 liter kecsketejjel, holnap azt fogom elkészíteni. Nagyon kiváncsi leszek az ízére.
    Majd beszámolok.

    VálaszTörlés
  11. Ami azt illeti, sajnos a sajtot már mi is nem esszük, hanem "zabáljuk" :)))))

    VálaszTörlés
  12. Viki! Szuper vagy, kell egy kis idő mire saját sajtom lesz, de készülök rá nagyon! Puszi és köszönöm

    VálaszTörlés
  13. Csodás ötlet, szuper ételek!:)

    VálaszTörlés
  14. Ginkó drágám ! Lesz abból még sajt egszer. Én is elég sokat meditáltam mielőtt hozzáfogtam, most pedig már hetente készül egy-egy -különböző ízesítésű- sajt.

    VálaszTörlés
  15. Róza! Köszönöm szépen :)

    VálaszTörlés
  16. ez a konzerves megoldás tetszik. csak mi a fenét vegyek plédobozban, amit el is fogyasztunk, s nagyobb mint 8 dl?

    VálaszTörlés
  17. Viki, ez valami csodásan néz ki! Nagyszerűen kihasználod ezt a présgépet, a sajtjaid is nagyon guszták. :)

    VálaszTörlés
  18. Évikém ! Vegyél valami gyümölcsöt. Nálunk pl. az őszibarack, és a savanyított káposzta van ilyen 8 dl-es plédobozban.

    VálaszTörlés
  19. Szemi ! Köszönöm. Tényleg nagyon kihasználom a préseket. Nem is veszünk a boltban semmiféle felvágottat, vagy sonkát. Csakis azt fogyasztjuk, ami itthon készül. Össze sem lehet hasonlítani a boltival.

    A sajtokat pedig egszerűen imádjuk. Rengeten fajtát lehet készíteni.

    VálaszTörlés