2010. május 13., csütörtök

Kenyér, kifli (túróscsusza) - szóval ma már sütöttem, főztem :-)

Ma aztán behoztam az egy heti lemaradásom. Utoljára múlt hét pénteken sütöttem kenyeret, de a nagy zürzavarban nem sokat fogyasztottunk belőle, így aztán majdnem hogy egy hétig kitartott. Az volt a szerencse, hogy jó nagy kenyér volt, és még frissiben felszeleteltem, s egy jó részét fagyasztóba raktam. Ettől függetlenül majdnem elblicceltem a mai napom, s csak a sajtos roló és az ebédre elkészűlt túróscsusza mentette meg a kenyérhiányt, és az én "becsületem". No azért nem haltunk éhen, s már nem kell azon izgulnom, hogy holnap reggel mit fogunk reggelizni.
Mielőtt elindúltunk a mai egészségügyi körútra elkészítettem a kenyérhez való kovászt, a hütőből kivettem az előző kenyérből félre tett 30 dkg nyanyát, hogy mire hazaérünk hozzá tudjak fogni a kenyér elkészítéséhez.
Ez is egy teljes kiörlésü, frissen őrölt búzából készült kenyér, na és az elcsípett részéből még 4 db kiflit is sikerült megsütni. A kenyér belül lenmagos, teteje pedig szezám-magos, míg a kiflikben nincs mag, itt a tetejére került mind a len, mind a szezám-mag.
Kovász:
2 dl langyos viz,
1 mk barna cukor
1,6 dkg élesztő
20 dkg frissen őrölt tönkölybúza-liszt
Egy tálban összekevertem, tetejére kevés lisztet szórtam, majd lezártam a tál tetejét és jó 4 óra hosszáig pihent, s ezalatt az idő alatt jócskán meg is kovászolódott.
A dagasztógép üstjébe tettem az elkészített kovászt, a 30 dkg nyanyát, s a kenyérhez valókat.
3 dl viz,
2 evőkanál olaj,
30 dkg teljes kiörlésü tönköly liszt,
20 dkg BL 80-as kenyér liszt,
2 teáskanál só
csipet cukor
1 dkg élesztő
1 csipet aszkorbin sav,
2 evőkanál burgonyapehely,
2 tk só,
Ezeket jól összedolgoztattam (20 percig) a dagasztógéppel, majd 20 perc pihentetés következett, s ujra egy 8 perces dagasztás.
Amikor a gép végzett, a tésztát lisztezett nyújtófelületre borítottam, picit meggömbölygettem és kelesztőtálba tettem.
Másfél óra kelesztés kellett neki ebben a hüvös időben. (jó duplájára nőtt)
Ujra lisztezett felületre borítottam. Elcsíptem belőle 30 dkg-ot, ami a következő kenyerem nyanyája lesz, s betettem egy zárható dobozba, és a hütőszekrényben várja az újabb sütést.
Levágtam a tésztából még annyit, hogy négy kiflit is meg tudjak formázni belőle.
A maradék tésztát kinyújtottam, megszórtam lenmaggal, és a nyújtófával szépen beledögönyöztem a magokat, majd szépen megformáztam a kenyértésztát, s sütőpapirral bélelt sütőformába tettem, s 50 perc kelesztés után bevágtam, vizzel megspricceltem, tetejét szezám-maggal megszórtam.
Ezalatt a sütőt bekapcsoltam, 200 fokra állítottam és 10 perc melegedés után betettem a kenyeret. A sütő aljában egy kis edénybe vizet tettem, hogy gőz keletkezzen sütés közben.
Miután nem volt meleg a sütő amikor a kenyeret betettem, ezért a hőfokot végig 200 fokon hagytam, s 35-40 perc alatt készre sült.
Rácson hagytam kihülni.
A mai kenyér nélküli ebédünket ez az isteni finom túrós csusza mentette meg. Sós, (pici) olajos vízben kifőztem a tésztát, leszürtem. Húsos szalonnát apró kockákra vágtam, jénaiba téve a mikróban -szagmentesen- kisütöttem.
A tésztát összekevertem a túróval, rászórtam a sültszalonna kockákat és egy adag tejföllel tálaltam.



9 megjegyzés:

  1. Kenyér is csusza is guszta!

    VálaszTörlés
  2. Viki, ezek szerint csak teljesőrlésö tönkölylisztből készült a kenyér és a kifli?
    Ezt muszáj lesz kipróbálnom, mert látom,hogy csudaszépek lettek!

    VálaszTörlés
  3. Hű de keményen nyomod. Nagyon finomakat készítettél. IMÁDOM a túróscsuszát :D

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép mindegyik, a túrós csuszát imádom! Egyébként hogy vagy?

    VálaszTörlés
  5. MaryM! köszi, épp az előbb szeltem meg a kenyeret, hát jócskán barna, és nagyon fincsi:))

    Szemi! ez már szerintem maga a tökély, mint tönkölybúzás. Épp az előbb vágtam fel, és fel is fogom tenni, hogy lásd milyen szép lukacsos lett.

    Bianka! Na ez azt amit látod, mszály, Nem lehet itt lazsálni. Egyébként is rosszul lennék konyha nélkül :))

    Mónika! nagyon szépen köszönöm, próbáltam igyekezni:))

    Lizann! Köszi, s már a helyzet is talán alakúl :)) de majd javítok rajta, sütök fincsiket és jókat:))

    VálaszTörlés
  6. Nekem az a döbbenetes, hogy még egészségesek is ezek a csodaszép kiflik. A csuszát meg az ízéért enném:)

    VálaszTörlés
  7. De még milyen guszták... jesszusom!

    VálaszTörlés
  8. Ginkó! Ez így igaz, finom és egészséges is:))

    Szepyke! Ne is mondd, egyszerüen nem lehet ellnállni nekik :-))

    VálaszTörlés