2020. március 4., szerda

Túrópizza

Felhő lángost készítettem egyik este vacsorára és ami azt illeti nagyon ízlett. Ismétlésre várt, de már nem ugyanúgy szerettem volna, ezért továbbgondoltam, s lett belőle Túrópizza. Hogy ez a jó neve, nem tudom, de nem is ez a lényeg. Itt a lényeg azon van, hogy nincs benne liszt és nem emeli meg a cukorszintet. 



2 db-hoz
Hozzávalók:
10 dkg túró
3 db tojás
1 teáskanál só
1 teáskanál sütőpor



Elkészítés: 

A tojásokat kettéválasztottam. 
Sárgáját a túróval, sóval, sütőporral -konyhai robotgéppel- simára kevertem.
A tojásfehérjékből kemény habot vertem és lazán összekevertem a sárga anyaggal.

A sütőt -az összeállítás előtt- bekapcsoltam, 200 fokra előmelegítettem. 

A kikevert anyagot merőkanállal -fóliával bélelt- tepsire adagoltam. 


Én dupla adagot készítettem, így 4 kupacot raktam a tepsibe. 


200 fokon 15 perc alatt készre sütöttem.


Ha frissen, azonnal szeretnénk fogyasztani, akkor a sütőt nem zárjuk el. A 4 részre vágott alapot tányérra helyezzük. Megpakoljuk nagyon kevés apró kockára vágott császárszalonnával, zöld és piros paprika szeletekkel. tetejére kevés sajtot teszünk és visszatoljuk a sütőbe, csak addig, amíg a sajt enyhén ráolvad.  Kb fél perc, 


Kivesszük a sütőből, és a tetejére vékonyra szeletelt uborkát és jégcsap retket szeletelünk. 


Könnyen emészthető, könnyű és nagyon finom vacsora. Nem utolsó sorban diétázóknak egy igazi fehérje bomba. 

2 fő részére érdemes 4 db-ot elkészíteni, mert másnapra mégfinomabb, mint azonnal frissen. 


3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. Egyszerűen isteni!!!! Köszönöm szèpen ezt a jò kis protein dùs receptet!:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szívesen. Kedves egészségedre!

    VálaszTörlés