2013. október 1., kedd

Minden, ami házilag készül

 
Együnk olyat, amire azt mondhatjuk: minden, ami itthon készül. Így történt ez ma is az én konyhámban. Ebédet főztem, kenyeret és bucikat sütöttem, vajat köpültem, s még holnapra is félig elkészítettem az ebédet, s mindezt miből? mindenből, ami itthon volt, ugyanis az időjárás, így október elsejével nagyon megviccelt bennünket. Majdnem egész nap havas eső esett. Van ilyenkor valakinek is kedve kimozdulni? - nem ! - de egyébként sem mennénk kenyérért, vajért a boltba.
 
Hetek óta küszködöm azzal, hogy -véleményem szerint- az élesztővel, amit a boltban vásárolunk valami baj lehet, amit kivülről megállapítani nem lehetett, de fordítottunk a helyzeten. Nem a kenyér hozzávalóihoz, hanem az előző nap elkészített kovászhoz kerül az összes élesztő mennyiség.
 
 
Most eltértem a fehér kenyértől és az alábbiakból állítottam össze a kenyér és a bucik hozzávalóit:
 
Először is kezedjük a kovásszal, amit előző nap, de minimum 12 órával előbb kell elkészíteni, mintahogy hozzáfogunk kenyeret dagasztani.
 
A kovász hozzávalói:
 
30 dkg BL 55-ös finom liszt
3  dl víz
4  dkg élesztő
2  evőkanál olaj
 
Az összetevőket egy tálban, fakanállal elkeverjük, a tálat a fedővel, vagy ruhával letakarjuk és a meleg konyhában hagyjuk akár 24 órát is.
 
Másnap hozzáfoghatunk a kenyértészta összeállításához (amiből kenyér és bucik is készültek)
 
Előző napi összes kovász
 
60 dkg BL 80-as kenyérliszt
40 dkg BL 55-ös finomliszt
20 dkg grahamliszt
 3 evőkanál lenmagpehely (nem kell külön megvásárolni, a lenmagot meg lehet darálni)
 1 dkg élesztő (lehet friss, vagy akár 1 mokkáskanálnyi porélesztő)
3,5 dkg só
3 dkg olaj
5 dl folyadék (a folyadék lehet víz, savó, író, vagy ezek keveréke is)
1 evőkanál cukor 
 
Dagasztógépben készül a tészta dagasztása, majd 2 x 30 perc pihentetés következik egy kelesztő kosárban. Félidőben a tésztát finoman átmozgatjuk.
A második kelesztés után kiborítjuk a tésztát, lemérjük. Levágunk belőle 1 kg nyers tésztát, ebből megformázzuk a kenyeret, s máris beletesszük a sütőedényünkbe. A kenyérnél a kelesztés 60 perc. A 40. percnél bekapcsoljuk a sütőt, előmelegítjük 250 fokra és a kenyértésztánkat, amit előzőleg zsiletpengével mintáztunk, jól meglocsoljuk vízzel, az edény tetejét rátesszük és 10 percig 250 fokon, majd 35 percig 180 fokon megsütjük.
 
 
Amíg a kenyér kel, addig a megmaradt tésztánkat újra lemérjük és elosztjuk annyi egyforma részre, ahány bucit (esetleg kiflit, zsömlét) szeretnénk készíteni.
A szétvagdosott tésztákat gömbölyítjük, letakarjuk egy ruhával és 10 percig pihentetjük.


 
A buci formázásáról készítettem fázisfotókat, mert gondolom így érthetőbb, mint leírni, hogyan is kell megformázni, hogy olyan jó kis duci bucijaink legyenek :)

 
a meggömbölyített tésztát kinyújtjuk

 
félbe hajtjuk

 
feltekerjük

 
a végét kicsit meghúzzuk és ez kerül legalulra

 
Így néz ki a megformázott bucink.

 
a gömbölyített kenyér (buci) tészta és a feltekerés

 
Fóliával bélelt tepsire rakjuk és letakarva addig pihentetjük, amíg a kenyerünk kisült.

 
Itt már félig megkeltek, s lehet csodálkozni, hova is vezet ez a dagadás? - mi lesz itt még, mire bekerülnek a sütőbe ? :)

 
Amíg a kenyerünk és bucijaink sülnek, nem tétlenkedhetünk. Hozzáfogunk könnyű szerrel egy kis házi vaj készítéshez, mert nincs is annál finomabb vacsora, mint egy frissen kisült bucit, házi vajjal megkenni, s a korábban elkészített házi gyümölcsjoghurttal elfogyasztani.
 
3 doboz (6 dl) 30 %-os tejszínt addig verünk akár kézi, akár gépi habverővel, amíg az író el nem válik a vajtól. Amikor elkészült, leöntjük az írót a vajról és máris tálalhatjuk a friss vajat.
(Én egy speciális géppel készítem, amelyben ez a mennyiség 7 perc alatt készül el.)

 
Mindennel elkészültünk: kisült a kenyerünk, a bucik, elkészült a vaj, kivettük a hűtőszekrényből a korábban már elkészített házi gyümölcsjoghurtot  és már vacsorázhatunk is.
 
Jó étvágyat mindenkinek !!

24 megjegyzés:

  1. Csodaszép a kenyér és a bucid is! Viszont már megint hoppon maradtam mert csak a kovászt írtad le a többi hozzávalót nem. Miért csinálod ezt velem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Évikém ! köszönöm, de nem maradtál hoppon. Nem tudom mit csinált a blogspot, menet közben -amíg a posztot írtam- ő gondolt egyet és közzétette a félkész beírásokat. Most már olvasható és látható minden :) Sőt még egy kis házivajjal is megkínállak, ha szeretnéd :)

      Törlés
  2. Kedves Viki! Örülök, hogy a blogodra is rátaláltam! A facebookról már "leloptam" a kifli receptet, azt hiszem alaposan át fogom böngészni a receptjeidet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bori! Igen a FB-on már "találkoztunk", ide is csak azért most írok, mert tegnap pl. egyáltalán nem engedte a blogspot, hogy megnyissam a válaszadáshoz az ablakot. Jó válogatást kívánok a receptek között, s köszönöm, hogy itt vagy.

      Törlés
  3. Kedves Bori ! Örülök, hogy ide találtál. Nem találsz itt nagyon különös, inkább egyszerű dolgokat, de azért kívánok egy jó kis bogarászást :)

    VálaszTörlés
  4. Ismeretlenül kérdezem, milyen a tejszín alapanyag pontosan? (Miyen márka, s hol kapható?) S milyen a speciális gép, amit a vaj készítéshez használsz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves névtelen és ismeretlen ! A tejszín minimum 30 %-os legyen, hogy milyen márkát kedvelsz azt alakítod a Te ízlésedhez, a lényeg, hogy zsíros, tehát legalább 30 %-os zsírtartalmú legyen. Ezzel a vajhoz használtam: Bilbona - LIDL-s! A speciális gép nem vajkészítésére készült, de vajat is lehet vele gyártani. Ez egy "minikonyha", ami helyettem is főz, de nagyon sok aprólékos munkát is percek alatt elvégez, többek között a vajat is 7 perc alatt készíti el.

      Törlés
  5. Köszönöm szépen hogy még vajat is tálaltál. Nagyon finom lehet , vajat még nem készítettem házilag , de lehet hogy sorrakerül:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Évikém! ugye érdemes volt visszajönni ? Finom vajat is találtál a bucikhoz :) Egészségedre !

      Törlés
  6. Viki, már megint csoda dolgokat készítettél. Megyek hozzád tanoncnak, mert nekem a kenyér készítéshez nincs semmi tehetségem. A házi vajat viszont biztos kipróbálom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nea drága ! Gyere :) pedig a világ legegyszerűbb dolga kenyeret sütni :) A házivajra pedig csak egyszer lehet ráfanyalodni, arról leszokni soha :) Nagyon érdemes kipróbálni.

      Törlés
  7. Kedves Viki,szeretném megkérdezni,hogy a tejszinből,hány dkg vaj lesz belőle.?Mindenképpen kiprobálom,és a kenyeret is.Üdv.Irénke.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Irénke ! 3 x 2 dl 30 %-os tejszínem volt , (LIDL-s Milbona) ebből 54 dkg vaj lett. A kivált írót a kenyér/buci tésztájához adtam, lecserélve ennyi vízzel.

      Törlés
  8. Olyan szép fotókat tettél ki Viki drága, hogy még az is nekifog kenyeret sütni aki soha nem tette(mint én). Arany kezed van! Álomszép kenyerek, zsömlék , kiflik !!!! Most rögtön bemászok a blogodra és elviszem őket!! Hi, hi, hi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy Juci ! nyugodtan csak bújj be és "garázdálkodj" - Neked szabad! Köszönöm szépen az elismerést.

      Törlés
  9. Kedves Viki! Most akadtam a blogodra a fb- oldaladról. Nagyon örülök, hogy rád találtam. Sajnos nálunk is el kell hagyni a hagyományos köreteket. A férjem cukorbeteg, januárban a szívével műtötték (by pass) , nekem pedig nem árt fogyni. Mi is egyre több zöldséget fogyasztunk köretként, tulajdonképen ezért is jöttem az oldaladra, de amikor rám nevetett ez a csodaszép kenyér, megindult a nyálelválasztásom már bocsánat. Szeretném kérdezni, hogy a kenyérben a fehér liszt és a teljes kiőrlésű liszt arányát meg tudnád-e adni. Tudom, hogy mindenképpen kell fehér liszt, de mennyi a minimális. Tudom azt is, hogy a teljes kiőrlésűben is van szénhidrát, de lassabban szívódik fel, mint a fehér liszté. A vajköpülésed is tetszik. Még emlékszem amikor kislány koromban a nagymamám esténként köpülte a vajat, de még hagyományosan. Nagyon finom a házi vaj, már ettem több helyen is. Most örülök, hogy nálad olvastam, hogyan kell csinálni. Most jön a tél, ki fogom próbálni a kenyeret a bucikat és a vajat is. Várom válaszod. Üdv: Ircsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Ircsi ! Köszönöm, hogy eljöttél, s hogy találkozhattunk. (nálunk is nagyon előfordul a cukorbetegség, de a fogyókúra gyakorlása is!)
      A zöldség-gyümölcsfogyasztás nálunk nagyon nehéz, (syncumaros vagyok már 1977 óta, de azért megoldok mindent, amit lehet ! ) Most az egyszer nem sajnáltam magamra áldozni egy masinát, ami nagyban hozzásegít az egyszerű, nagyszerű ételek elkészítéséhez, s nem beszélve arról, hogy sokszor akár kétfogásos étel is elkészül fél óra alatt. No de térjünk rá arra a nyálcsurgató kenyérre :) Ha szeretnéd bevezetni, illetve átváltoztatni a fehér kenyeret, akkor először azt javasolnám, hogy kis adaggal kezd, mondjuk egy 30 dekás kovász és 30 dekás kenyérhez való anyagból. Itt a kovászhoz való és a kenyérhez való lisz fele is lehet GRAHAM liszt, de ha még sikeresebb akarsz lenni, akkor a kovász legyen fehér liszt és inkább a hozzáadott másik 30 dekás adag, ami már a kenyértészta az legyen 10 dkg fehér és 20 dkg GRAHAM !!! Ha ezek már sikerülnek, akkor lehet bővíteni tovább a barna kenyér felé, és lehet a teljeskiörlésű lisztet előszedni. Természetesen minél több graham, vagy teljes kiörlésű lisztet használunk oda kell figyelni, hogy a folyadék mennyisége (lehet az víz, savó, író, tej) kicsivel több kell legyen, mintha teljesen fehér lisztből sütünk.
      A tönkölybúzából kitűnő minőségű kenyeret lehet készíteni, melyek hosszabban eltarthatóak, mint fehér rokonaik. A sima fehér búzalisztet bármely étel készítésekor fehér tönkölyliszttel helyettesíthetjük.
      Ha keverjük a fehér és a nagyobb rosttartalmú teljes kiőrlésű liszteket, figyeljünk arra, hogy a tk aránya ne haladja meg a 20-25 %-ot, mert akkor túl kemény lenne a kisült tészta.
      Teljes őrlésű lisztjéből tojás hozzáadása nélkül is gyúrható tészta.
      Remélem tudtam egy kicsit segíteni.

      Törlés
    2. Kedves Viki! Nagyon szépen köszönöm a gyors és kimerítő válaszod. Kenyér sütést illetően így fogok eljárni. Nekem is van kenyérsütő gépem, több éven keresztül sütöttem is vele, de nem az igazi. Tavaly télen viszont már sütőben sütöttem a kenyeret én is kovásszal, de a fehér és a teljes kiőrlésű lisztek arányában mindig bizonytalan vagyok. Attól tartok, ha több a teljes kiőrlésű liszt, nem kel meg rendesen a tészta. Most ezt az arányt fogom megpróbálni. Köszönöm még egyszer. Többször elnézek az oldaladra, több mindent ki fogok próbálni.

      Törlés
  10. KEDVES VIKI

    nagyon örülök,hogy rátaláltam az oldaladra most csinálom épp a zsemle recepted de megakadtam most ugye a tálba kell a tészta, utána formázod és rakod a tepsire ott tovább hagyod pihenni 50 percig na ez az idő alatt ugyanolyan melegen kell legyem mint tészta korábban vagy simán a pulton a tepsiben kel

    VálaszTörlés
  11. Szia Csilla, örülök, hogyitt vagy. Tiszta véletlenül vettem észre a postafiókomban, hogy írtál. Azokról a bucikról kérdezel, ami ebben a posztban van ? És ugya a tészta keléséről kérdezel ? (bocsánat, de kicsit félreérthető a kell és a kel szó), de remélem jól bogozom ki.
    Megdagasztod a tésztá, átteszed kelesztő tálba, ott kétszer 30 percig kel, közben félidőben kicsit átmozgatom a tésztá. Amikor letelt a 2x30 (60 perc), akkor kiborítom a tálból és egy mérlegen lemérem. A súlyát elosztom annyival ahány zsömlét (bucit) szeretnék sütni.
    Egy tepsit kibélelek sütőfóliával (vagy sütőpapirral). A zsömléket (bucikat) megformázom, rárakom a tepsire és letakarom. Ez a második kelesztési fázis. Itta tepsin kelnek 60 percig (persze ha hamarabb megnő duplájára, akkor figyelni kell, nehogy túlkeljen, de ebben a nem éppen meleg időben szerintem kell a 60 perc. Az én konyhám 20-21 fokos, ehhez írom az időket) Amikor a kelési idő eléri a 40 percet, akkor kapcsolom be a sütőt maximumra (ez kb 20 perc, és így jön ki az össz kelesztési idő 60 percre.) A sütő felmelegedett 250 fokra. A zsemléket (bucikat) jól lelocsolom, a sütő aljába teszek egy kevés vizet egy edénybe (ez a gőz miatt kell) és beteszek egy tepsivel. Ha két tesire való zsömlét dagasztottál be és van légkeverésed, akkor mindkét tepsit egyszerre beteheted, egyiket alulra, másikat felülre. Félidőben cseréld meg a tepsiket.
    S ahogyan kérdezted: Igen a tepsiben letakarva, esetleg nejlonba behuzva a konyhapulton kelnek a második fázisban. Remélem érthetően leírtam, ha nem akkor írj e-mailt, azt hamarabb észrevezsem. A blogom jobb oldalán megtalálod az e-mail címeme az "Elérhetőségeim" cimszó alatt.

    VálaszTörlés
  12. Büszkén írom le,drága nagy nénikémről,hogy Isten finom a kenyér,vaj s minden egyéb amit saját kezűleg készít! Köszönöm az eddigi segítséged is. Sok puszi :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádlak Katikám, és köszönömöm szépen. !!! Ugye milyen jó volt a hétvégi bucusuli ???? :) :) na és az a vaaaaj, tényleg isteni finom volt. És is sok-sok puszit küldök Nektek.

      Törlés
  13. Bizony ám,sokat jelent,hogy "rám parancsolsz". ;) Majd mikor annyi idős leszek mint te most,örömmel fogok vissza gondolni ezekre a szép pillanatokra,és az értékekre amiket tőled "tanulok" meg. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó lenne Téged látni olyan idősen, mint én vagyok :) de akkor én már a hamut is mamunak mondom, illetve akkor már semmit sem mondok :) de azért fel a fejjel, inkább most tanulj meg mindent, amíg itt vagyok. Millió puszi.

      Törlés