2013. október 16., szerda

Ma van a kenyér világnapja - Foszlós kenyerem

Október 16 !!! minden évben ezen a napon ünnepeljük a Kenyér Világnapját, s erre úgy készülünk, hogy minimum két kenyeret sütünk, de az egyiket elajándékozzunk, barátoknak, ismerősöknek, rokonoknak, ki kinek. Én ma nagyon későn fogtam hozzá a kenyérsütéshez, mert így jött ki a lépés, de azért sikeresen zárult a nap. A fotók nem olyan szépek, mert fény az már nem volt, de szerintem nem is ez a lényege a dolognak.


Foszlós kenyerem

hozzávalók és elkészítés

Előtésztát  készítettem, reggel 7 óra körül

3 dl víz
30  dkg finomliszt,
5   dkg élesztő

2 evőkanál olaj
Fakanállal jól kikevertem, Kelesztő tálban kelesztettem egészen délután 3 óráig.
Ekkor következett a kenyértészta összeállítása

Hozzávalók

Az összes előtészta 

0,5 liter víz
3,5 dkg himalája só
1,2 kg finomliszt
2 evőkanál olaj,
5 dkg olvasztott vaj

Minden hozzávalót a dagasztógépbe tettem, és a tésztát kb 8 percig keverte a gép. Kelesztő kosaramat kibéleltem konyhakendővel (nagymamám szőtte kenyérkelesztő kendő)

2 x 30 perces pihentetés következik. Az első 30 perc után átmozgattam a tésztát, de nem gyúrtam vissza az eredeti méretére !!!!!!  Vissza került a tészta a kosárba, letakartam és 30 percig újra pihent.

A megkelt tésztát ketté vágtam egyharmad - kétharmad arányban. Az egyiket egy nagyobb vas kacsasütő edénybe, míg a kisebbiket egy Ultrapro 3,6 literesbe tettem.

A kisebbiket sütőedénnyel együtt a hideg kamrába vittem. A nagyobbik méretűt a konyhapulton hagytam kelni 40 percig.

Ekkor bekapcsolatam a sütőt és 20 perc alatt előmelegítettem 250 fokra. A sütő elérte a hőfokot, a kenyértészta összesen 60 percet kelt. A tészta tetejét jócskán lelocsoltam vízzel és így ment be a sütőbe. 10 percig 250 fokon, majd 35 percig 190 fokon sült készre.

Amikor a nagyobbik kenyeret betettem sülni, akkor hoztam a konyhába a kisebbiket, hogy vegye át a konyha melegét a tészta, és ugyanúgy jártam el vele, mint a nagyobbik kenyérrel.

A kicsi 220 fokon kezdett sülni 10 percig, majd 35 percig 190 fokon.

Amikor kisültek, jócskán lepermeteztem hideg vízzel és hagytam, hogy bírkózzanak a cserepezéssel. Sikerült megoldaniuk ezt a feladatot is :)


Mivel a kenyér világnapján az a jó szokás vált be, hogy egy kenyeret elajándékozunk, én a Facebook-on a Szarvasi lakosok figyelmét felhívtam (a kenyér kisülése előtt fél órával), hogy mindjárt jövök és hozok valamit. Érdemes lesz figyelni !!!!  - s ezzel elindult egy játék. Nem voltak már nagyon sokan a FB-on, mert elég késő este volt, de azért az érdeklődés megindult.
Végülis a nyertes választhatott a két kenyér közül, s természetesen (szívem szerint is) ezt a nagyobbik kenyeret választotta.
Nagyon boldog volt, s holnap reggel jönnek a finom házi foszlós kenyérért. Jó étvágyat kívánok hozzá.

A nagyobbik kenyér 1,4 kg, míg a kisebbik 0,85 kg lett.


17 megjegyzés:

  1. Nagyon szép kenyeret sütöttél ismét! Az elmúlt években én is sütöttem erre az alkalomra de most valahogy elbambultam lehet azért hogy most kenyeret ritkábban eszem? Ötletes volt részedről ez a játék amit kitaláltál gratulálok! Már biztos el is vitték a kenyérkédet ugye?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Évikém köszönöm! A családban nálunk is én eszem a legkevesebb kenyeret, de hát a gyerekeim, azok -amikor hétvégén mindíg együtt vagyunk- felfalnak egy egészet :) hála égnek. Öröm nézni őket, ahogy falatozzák. Most délelőtt fog jönni a "nyertes" a kenyeréért :)

      Törlés
  2. Na én meg a kenyeret is kenyérrel eszem! Sőt a leveseket is! De nagyon finom lehet?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csavi !!!! egyszer ülj már rá a drótszamaradra és isten bizony sütök Neked egy hétre való kenyeret, csak szólj előre :) Azt már el sem mesélem, hogy mennyire finom volt, pedig én nagyon-nagyon kevés kenyeret eszem. Nagyon finom volt.

      Törlés
  3. Kedves Viki! Ha fele mennyiségből szeretném megsütni ezt a csodát, akkor a kovászt milyen mennyiségben készítsem? Gyönyörűek lettek, csak ámulok és bámulok :-) De holnap én is megpróbálom :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Anderka ! A kovász nagyon jót tesz a tésztának és soha sem kell sajnálni a mennyiséget. Sokszor én fele-fele arányban készítem. Ha ezt a redeptet, tehát 60 dkg lisztből készíted, akkor is mehetne az itt megadott kovászmennyiség, de elsőre azért ne próbálkozz vele, mert itt már figyelni kell a liszt mennyiségére, vagy a víz csökkentésére.

      Ezért azt javaslom, hogy a fele mennyiségű liszthez a kovászod legyen 20 dkg liszt, és 2 dl víz, 2 kanál olaj és 2,5 dkg élesztő.

      Remélem tudtam segíteni. Azért dagasztás közben figyeld a tésztát. Akkor jó, amikor már elválik az edény falától és nem is ragad hozzá.

      Törlés
    2. Köszi Viki, holnap neki is kezdek, római tálam van, vagy egy kisebb jénai, úgyhogy azt hiszem a római tál lesz a nyerő :-)

      Törlés
  4. Kedves Viki! Nemrég találtam rá az oldaladra kenyér recept keresgélés közben. Puha, foszlós kenyeret szerettem volna sütni, és ez az lett, nagyon finom és sokáig friss marad. Köszönöm a recepet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelen! Örülök, hogy sikerült és, hogy visszajeleztél. További sok sikert!

      Törlés
  5. Kedves Viki! Kovászt kèsz it hetek több adagot is nem lesz neki baja?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Micike! én általában friss kovásszal azaz olyan 7-8 órással sütök. Volt, hogy évekig etetgettem a kovászom, de valahogy nekem az macerás. Én megmaradtam a "fiatal" kovász mellett, vagy az öregtészta mellett, amiből lehet bármennyit készíteni, kiadagolni és le is lehet fagyasztani. Öregtésztám így készül: 3 dl víz 50 dkg liszt, 1,8 dkg élesztő (lehet kevesebb is, de akkor tovább kell érlelni) 1 evőkanál olaj, csipetnyi só. Ezt a mennyiséget géppel összedolgoztatom, tálban kinnhagyom a konyha pulton egészen másnapig. Megkel, majd visszaesik. Ez természetes. Másnap elosztom három fele, amit külön fedeles dobozban elteszek a hűtőbe. Ez általában 8-10 napig eláll. Ha ritkábban sütsz, akkor érdemes lefagyasztani. Ez az öregtészta nem változtatja meg a többi hozzávalót. Sütés előtt 6-8--10 órával kiveszed a hűtőből, konyha melegén feléled és már lehet használni. Nekem ez jobban bevált, mint a kovász. Remélem tudtam segíteni.

      Törlés
    2. Nagyon szépen köszönöm :)

      Törlés
  6. Szeretném megkérdezni, hogy a fentieknél írtad, hogy mennyi kovász kell a kenyérhez és még élesztőt is tettél bele? Miért? Vagy valamit nem értek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kurucz apa :) Köszönöm a jelzésed. Természetesen nem kovász, hanem előtészta. Javítani fogom.

      Törlés
  7. Kedves Viki ! Mi lehet az oka, hogy az én kenyereim sosem lesznek ilyen szép világosak, "repecskes" tetejűek- betartom a receptben írtakat, villanysütővel a hőfokat pontosan beállítom. Köszönöm előre is válaszodat!

    VálaszTörlés
  8. Kedves Mamzer! Leirtam egy óriási választ, és nem tudom miért, de nem küldi el. Ha esetleg adnál egy e-mail cimet, ott szívsen kifejtem ujra. Köszönöm. Viki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Előre is köszönöm a szivességedet !
      pograczne2@gmail.com

      Törlés