2013. szeptember 27., péntek

Házi gyümölcsjoghurt

Teljesen elegem lett abból, hogy a családfő egyáltalán nem találja meg a megfelelő gyümölcsjoghurtját. Amit eddig fogyasztott eltünt az üzletek polcairól. Egy merész gondolat és máris hozzáfoghatunk. 
 
 
Ami kell hozzá
 
2 liter házi boci tej (tejautomatából)
3 db kispohár görög kekszes joghurt (oltóanyag)
4 db picinyke alma,
10 dkg földieper (fagyasztott)
10 dkg málna (fagyasztott)
ízlés szerint édesítőszer
 
Elkészítés:
 
A 2 liter bocitejet felmelegítjük (nem forraljuk). Akkor már jó, amikor bebőrödzött a teteje. Visszahűtjük kb 40 fokra (én beledugtam a kisujjamat és amikor olyan kellemes babafürdető vízhez hasonlított a hőfok), akkor  a 3 pohár kekszes görög joghurtot belekevertem. Este készítettem el és egész éjszaka a tűzhelyen hagytam kihülni. Reggelre tökéletes sűrűséget ért el.
Ekkor kezdődött az ízesítés.
 
Az elkészült natúr joghurtot három felé osztottam. Felét almásan, a másik két fél részt epres, és málnás ízesítéssel raktam poharakba.
 
Almás:
almát meghámoztam, magját eltávolítottam, nagyon apró kockákra vágtam, feltettem főni, de csak annyi vízzel, hogy alíg lepje el. Tetszés szerint ízesítettem folyékony édesítőszerrel. (Az almásba nagyon kevés kellett, mert az alma maga is édes volt).
A megpuhult almakockákból kivettem 3 evőkanálnyit, a többit botmixerrel pépesítettem  és hozzákevertem az első fél adag natúr joghurthoz. Elkevertem és kiöntöttem zárható poharakba. Egy pohárba 3 dl joghurt került, s az almásból  6 pohár lett.
 
Epres
 
A 10 dkg eprből 4 szemet összevagdostam darabokra, a többit turmixoltam, s ízlés szerint édesítőszerrel édesítettem. Összekevertem a harmadik negyed natúr joghurttal és 2 db pohárba öntöttem, egyenként 3-3 dl lett belőle.
 
Málnás
 
A 10 dkg málnából pár szemet szintén kivettem, a többit turmixoltam , s ezt is ízlés szerint édesítőszerrel édesítettem. Ezt is összekevertem a negyedik negyed natúr joghurttal és 2 db  pohárba öntöttem, egyenként 3-3 dl lett belőle.
 
 



A joghúrtos dobozokat lezártam és hűtúszekrényben várnak arra, hogy egy finom friss kiflivel, vagy este vacsoraként műzlivel elfogyasszuk őket.
Jó sűrű, nagyon krémes és nagyon finom joghúrtok készültek. Többet nem kell utána járni, hogy hol is lehet kapni a nagyon finom gyümölcsjoghurtot.
Ma este frissen sült kiflivel fogyasztottuk. Állaga jó sűrű, íze fantasztikus, és ráadásul semmilyen adalékanyagot nem tartalmaz. Bátran ajánlom mindenkinek.
 
 

10 megjegyzés:

  1. nagyon szuper !! hol vetted a poharat???? most teszem el a körtét és almát befőttnek lenne egész télre alapanyag joghurtba ,csak a pohár is kéne :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mariska! TESCO-ban vettem. Ezek nagyon passzentosan záró dobozok, és fagyasztóba is és mikróba is használhatók. Mosogatógépben is moshatók. Én nagyon szeretem őket.

      Törlés
  2. Nyam-nyammm... Ide egy lityit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csavi !!!!!! 3 lityi lett, talán csak jut neked is belőle :) Vigyázat, mert függővé válik tőle, aki megkóstolja.

      Törlés
  3. Viki, ez egyszerűen szuper!:)

    VálaszTörlés
  4. köszi Viki az infót ,hétfőn megyek Pestre és akkor a Tescóba is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mariskám! szurkolok, hogy kapjál. Nálunk most nem lehet kapni, pedig ezek fantasztikusi a kis edények. Van belőlük különböző formájú, űrtartalmú. S ami a lényeg, hogy mikrózható és fagyasztható.

      Törlés
  5. Szia!

    Nagyon jól néznek ki a joghurtjaid! A kérdésem az lenne, hogy meddig állnak el a hűtőben?



    VálaszTörlés
  6. Kedves Névtelen ! Én eddig 6-7 napra készítem el. Eddig biztosan, hogy eláll.

    VálaszTörlés