2013. szeptember 14., szombat

Savanyúkáposztás pogácsa

Megjött az igazi ősz, hideggel, esővel. Kezdhetjük a vitaminadagolást a szervezetnek. Ehhez most egy savanyúkáposztás, húsosszalonnás pogácsát hoztam, amit a Kifőztük 2012. októberi számában találtam.
 

Receptje is ITT található, ami szerint elkészíthető. Fantasztikus finom, nagyon hamar elkészül. Én a recepthez képest a háromszorosát sütöttem meg, s annyi változtatással, hogy a hozzáadott lisztet fele-fele arányban  finom liszt és graham liszt keverékéből készült. A többi hozzávalót hárommal szoroztam.


 
Sok finomságot találtam már a Kifőztükben, de hogy ez a pogácsa mennyire egyszerű, és mennyire finom? - azt csak az tudja meg, aki hozzáfog és megsüti.

Jó kis házi húsos szalonnát a tésztájába, és még ráadásként a pogácsák tetejére is adagoltam. Kimondhatatlanul finom.

 
A receptben megadott mennyiséget én hárommal szoroztam, s ebből 4 nagy tepsivel, azaz összesen 48 db óriás pogácsa sült ki. Egy része holnap indul vendégségbe, mésik része pedig a fagyasztóba, mert kettővel úgy be lehet lakni, hogy reggeltől estig meg sem lehet éhezni.



Azért úgy gondoltam beteszem a hozzávalókat és az elkészítést, de érdemes ellátogatni a Kifőztük oldalára, mert rengeteg újdonság, finomság vár mindenkire.
 
Hozzávalók
50 dkg liszt
25 dkg savanyú káposzta
5 dkg puha vaj
1,5 dl natúr joghurt vagy tejföl
1 tojás
2 dl langyos tej
2,5 dkg friss élesztő
1 kávéskanál cukor
1-2 csipetnyi só
 
A tetejére
1 tojás
 
Ekészítés:
A langyos, cukros tejbe morzsoljuk az élesztőt, és megvárjuk, amíg vastag, halványbarna hab képződik a folyadék tetején. Apróra vágjuk
a káposztát, amelyből előzőleg kinyomkodtuk a levet.
Nagy tálba szitáljuk a lisztet. Hozzáadjuk a vajat, a tojást,
a joghurtot, a káposztát, az élesztős tejet és a káposzta sósságától függő mennyiségű sót (én csak egészen kicsit, néhány csipetnyit szoktam használni), majd 5-6 percig keverjük robotgép dagasztóspiráljával. Nagyon lágy tésztát kapunk, amelyet letaka-runk, és legalább fél órán át meleg helyen kelesztünk.
A megkelt tésztát alaposan belisztezett deszkára borítjuk. Kézzel ujjnyi vastagra lapítgatjuk, majd minél nagyobb pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe sorakoztatjuk a pogá-csákat, megkenjük őket fölvert tojással, megszórjuk kömény-maggal, és 200 fokra melegített sütőben kb. 15-20 perc alatt arany-barnára sütjük.

Tipp: szalonnás-sonkás válto-zatban is elkészíthetjük. Ebben
az esetben 10-15 dkg nagyon
apró kockákra vágott húsos szalonnára is szükség van. Kelesz-tés előtt a többi hozzávalóval együtt a tésztába gyúrjuk a sza-lonnakockák háromnegyed részét, a maradékot pedig sütés előtt
a fölvert tojással megkent pogácsák tetejére szórjuk.
 

3 megjegyzés:

  1. Megcsináltam,amindenit ez nagyon finom volt ,eteti magát non,köszike a receptet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Briák Pálné :) ugye, ugye azt a mindenit? :) de jó hogy írtál, én is megcsinálom hétvégére :) Köszönöm az elismerést.

      Törlés