2013. július 23., kedd

Kefíres lángos

Tudom, tudom, tudom már van fönn a blogon két fajta lángos, egy egyszerű gyors, és egy hűtős lángos, de most jött el annak az ideje, hogy csakis a saját magam kedvére állíthassam össze a tésztáját, s ráadásul még a kisütés után is úgy fogyasztottuk ahogyan én szeretem. Egyszerűen, üresen, sósan. Se tejföl, se sajt, semmi, csak egy kis só. Na számomra ez az igazi lángos. (Sajtot, meg tejfölt ehetek bármikor, na de ilyen lángost...............)  Ráadásúl ez is az a kategória, amelyiket hűtőszekrényben jó sokáig el lehet tartani, s mindíg annyit kisütni belőle, ami frissen kell. Ezt a mostani tésztát már 5 nappal ezelőtt kevertem be, de még van egy jó pár napra való belőle.

Ahogy most csináltam:
 
60 dkg finom liszt
25 dkg rétes liszt
350 g kefír
2 dl hideg tej
4 dkg élesztő
2 tojás
1,5 teáskanál só
csipet cukor
2 evőkanál olaj
 
Az élesztőt a hideg tejben elmorzsoljuk. A tojást kefírt beletesszük a dagasztógép edényébe, elkeverjük, majd hozzáadjuk a többi összes anyagot. Legvégül a tejben oldott élesztőt.
A dagasztógép összeállít egy nagyon finom, nagyon lágy tésztát. (Ez nálam Kenwood esetében 3-4 perc)
Kelesztőtálat kiolajozzuk, beleborítjuk a megdagasztott tésztát, rárakjuk a tál tetejét és máris mehet a hűtőszekrénybe minimum 4 óra hosszára.
Nálam ez délután készült és csak másnap sütöttem belőle először.


Ebben a tésztában az a szuper, hogy a hűtőszekrényben ráér dagadni, majdnem lelövi a tál tetejét úgy megdagad. S akkor veszek ki belőle és annyit, amennyi egyszerre és frissen kell.
 
Tegnap négy gombócot kimarkoltam a tésztából, olajos tányéra raktam. Amíg az olaj felmelegedett, addig a tészta is kicsit átvette a konyha melegét.
Bő, nagyon forró olajban sütjük, s egyszerűen csak megsózzuk, s máris fogyaszthatjuk.
 
Természetesen aki másképp szereti, az kenheti fokhagymás tejföllel, szórhat rá sajtot, ahogy ízlésének megfelel. Én kifejezetten csakis sósan szeretem, mert így érzem az igazi lángos ízét.
Jóétvágyat !

8 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehet szép nagyok lettek! Most hogy néztem jól megkívántam, kefír pedig a hűtőmben nincs most akkor mit csáljak?:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Évikém, köszönöm. Hát nem is tudom.... lehet, hogy azóta már vettél kefírt ? :) :)

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Döfi, döfi, Csavi! majd ha egyszer megkóstolod ????? Na mikor egyezkedünk. Egy nagy halért mennyi lángost kérsz ? :)

      Törlés
  3. Egyidőben nagy divatja volt ennek a lángosnak, úgy hívták, hogy "hetes lángos", mert a hűtő aljában olajos neylon zacsiban egy hétig ellehet tartani. A gyermekeim az erős menza után ha hazamentek, pillanatok alatt varázsoltak maguknak finom uzsit és nem a műanyag kajákat ették a gyorséttermekben. Mindenkinek a figyelmébe ajánlom!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gabi! Én ezen a néven nem ismertem, sőt mi több hosszú évtizedekig még csak a lángosos közelébe sem mehettem, mert mindjárt jött az epegörcs :( De most már kb fél éve merészkedtem újra gondolni az egész helyzetet és megsütöttem az első lángost, utána aztán már szinte kéthetente, s amióta az unokáim nyári szüneten vannak nem fogy ki a hűtőből, s tényleg nagyon finom. Nem csodálom, hogy nálatok is nagy kedvenc. Köszönöm, hogy megerősítettél abban, hogy inkább ez, mint tényleg valami vacak műanyag !!

      Törlés
  4. Isteni, már ránézésre is csorog a nyálam. Én is üresen, csak egy kis sóval (esetleg kis fokhagymával) szeretem. Nálam is van fönt a blogon sokféle lángos, de ezt is meg fogom csinálni. Jó, hogy már nincs baj az epéddel :).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. María! Köszönöm. Ez tényleg ránézésre is már olyan nyálcsurgató. Én is elég sok lángosreceptet kipróbáltam már, de eddig ez a legfinomabb. Egyelőre maradunk is ennél.

      Törlés