2013. június 2., vasárnap

Kenyér a zsemlecipó tésztából

 
 
Örömmel tölt el, hogy elég nagy sikert aratott a nálunk "csak" zsemlecipónak elnevezett hamburger zsömle tésztája, amit annak idején Tücsökbogár blogjáról ollóztam. De csak az ollózásig jutottam el, mert én vizet egyáltalán nem tettem bele, cukrot is csak csínyával, de nem is ez a lényeg, hanem a végeredmény.
Csak a recept alap adta az ötletet, de egészében elég sok változtatás került a receptbe. Pl: én már nem rakok bele tojást, nem kenem meg a tetejét, stb.  Ezért sem lehetett adni nevének a hamburgert, mert ez már nem az a recept :) így született meg nálunk a zsömlecipó elnevezés, de
a gyerekek nevezték el hamburger zsömlének, mert olyan nagyokra nőttek sütés közben, hogy kettévágva, megtöltve olyan óriási  adag lett belőle, hogy azt bárki megirigyelheti.
Általában inkább zsömle sül nálunk, mert kenyeret csak hétvégén sütök, -amikor együtt a család- s elég nagy "kenyérpusztítók"
 
Most is zsömlét akartam sütni, de menetközben valahogy a kenyér formázására állt a kezem, s így készült el -nagy örömünkre- ez a tejes alapú kenyér. Érdemes kipróbálni.
 
 
 
Hozzávalók
 
60 dkg liszt (BL 80-as)
2 dl langyos tej
csipet. cukor
1 teáskanál só
2 evőkanál olaj
1 egész tojás
1 kispohár joghurt
2 dkg élesztő (LINCO)
 
Elkészítése hagyományos módon. A hozzávalókat dagasztógép állítja össze. Kelesztő kosárban kel 1 óra hosszáig. Félidőben (30 perc után) átgyúrjuk, vissza az eredeti formájára.
 
Második kelesztés után újra visszagyúrjuk az eredeti méretére - már amennyire lehet, mert ilyenkor  jócskán megkel - formázzuk és sütőfóliával bélelt edénybe (nálam üvegtetős fém kacsasütő) rakjuk. Ismét 60 percig kel. Az utolsó 20 percben bekapcsoljuk a sütőt. 250 fokra felmelegítjük.
Amikor a sütő elérte a hőfokot, a tésztát bevágjuk, vízzel lespricceljük, az edény tetejét rátesszük.
250 fokon sül 10 percig, majd a hőt levéve 180 fokra, időt beállítva 35 percre készre sütjük a kenyerünket.
 
Természetesen a sütési idő függ a saját sütőnktől is, így azt mindenkinek igazítania kell a saját sütőjéhez. Az enyém aránylag elég alacsony hőfokon és rövid idő alatt süt.

9 megjegyzés:

  1. Boltot kellene nyitnod lassacskán. Nem?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csavi! jössz pékinasnak ? akkor belevágunk, de mellé egy lángos-sütödét, meg egy kisebb csárdát is rittyentünk. Jóóóóóóóóó?????
      Ha még erre járt és olvasod, akkor tudd, hog e-mailt nem tudok küldeni már legalább 3 napja. (Imádott szolgáltatónk) !!

      Törlés
  2. Gyönyörűséges , mint mindig! :)

    VálaszTörlés
  3. Hát te Viki, tényleg egy pékkisasszony veszett el benned, komolyan mondom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katikám, köszönöm. Mindjárt megkeresem az a kisasszonyt :)

      Törlés
  4. Viki, csodás a kenyérkéd. Nem csoda, hogy az utolsó morzsáig elfogy.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nea! Hááát mindíg így járok :) de hálistennek van aki megegye :)S mindenki a ropogós részéért száll harcba!

      Törlés
  5. Ez a kenyér magáért beszél,olyan gyönyörű,hogy legszívesebben vágnék belőle egy darabot. :)

    VálaszTörlés