2013. január 21., hétfő

Mákos finomság

A Karácsonyi mákos bejgli töltelékét kicsit túl méreteztem, s megmaradt egy jó kis kompótos tálnyi adag. Már kerülgettem a hűtőben egy ideje, de nem volt sem hangulatom, sem ötletem, hogy mire használjam el. Tegnap aztán derült égből pottyant ötlet alapján felhasználtam a tölteléket ebben az isteni finom kelt tésztában, amit azt hiszem nem utoljára sütöttem. Már megrendelést kaptam a családtól, hogy a következő adag diós legyen.
Ám legyen ! - rajtam nem múlik.
 

Azért a máktölteléket leírom, de az itt megadott mennyiség az két rúd bejglihez szólt, s ebből maradt nekem meg egy jó adag.

Máktöltelék

30 dkg darált mák
25 dkg porcukor
7 dkg mazsola
5 dkg kandírozott narancshéj
1 púpos teáskanál saját vaníliacukor
1 csipet só,
3 szem összetört szegfüszeg
1 citrom reszelt héja
2,5 dl tej.
A tejbe belekeverem a mákot és a többi összetevőket. Éppencsak hogy egyet forralok rajta és máris kész, hagyom kihülni.


 
A tészta hozzávalói és elkészítése
65 dkg liszt (most Nagyi titka lisztet használtam)
3 tojás sárgája
3 evőkanál étolaj
4 deci langyos tej
5 dkg élesztő
1 mokkáskanál só
2 teáskanál cukor (ezzel futtatjuk fel az élesztőt)
 
olvasztott vaj a gombócok kenéséhez
 
Kevés langyos tejben az élesztőt felfuttatjuk, s a többi hozzávalóval a dagasztógépben pár perc alatt elkeverjük. Kelesztőkosárban duplájára megkelt. Enyhén lisztezett felületre borítjuk.  Ezt a tésztamennyiséget ketté vettem. Egyik feléből  egészen más készült, de arról majd a következő posztban.
 
A tészta felét kinyújtjuk, 12 db kb egyenlő kockára vágjuk. Közepét a máktöltelékkel betöltjük, s gombócokat formázunk belőle.
Kerek formájú szilikon sütőformát kivajazunk, a gombócok széleit olvasztott vajjal megkenjük, s egymás mellé elhelyezzük a sütőformában, majd a tetejét is megkenjük a maradék olvasztott vajjal.
 
Előmelegített sütőben 180 fokon 20 perc alatt szép pirosra sütjük.
 

Kettő db gombócba már már nem jutott máktöltelék, így ezekbe narancslekvárt töltöttünk. Ezzel is nagyon finom volt.
 
 
Miután az egész műveletet Petra unokámmal követtük el, így le kellett csípnem két darabot a tésztából,  amit a kis kezeivel megformázott, kinyújtott, narancslekvárral megtöltötte, bogyókat gömbölygetett és rárakta. Nagyon boldog volt amikor kisült, s amíg csak ette, addig dícsérte saját kis keze munkáját :) Imád nekem segíteni a konyhában.
 

4 megjegyzés:

  1. HHHűűűű az ilyet nagyon szeressem ám!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Bármi jöhet amibe mák van, nagyon szeretem. :)

    VálaszTörlés
  3. Óh, az a kibuggyanó máktöltelék....Muszáj lesz sütnöm nekem is! :)

    VálaszTörlés
  4. Most úgy letörnék egy buktadarabkát. A mákosat különösen szeretem, jaj de ki ne szeretnééé!!!

    VálaszTörlés