2013. január 23., szerda

Kacsazsíros bucik, bagettek

 Pánik kora este, amikor rádöbben az ember lánya, hogy egy betevő falat kenyérfélesége sincs, de mégcsak a fagyasztóból a tartalék is elfogyott. Nincs mit tenni, hozzá kell fogni, na de mihez?  Ez is kiderül az alábbi képsorokból :)
 
Hozzávalók (minden amiből kevés volt az legalább felhasználásra került)
 
70 dkg BL 80-as liszt
12 dkg nagyi titka liszt (csak ennyi volt)
 8 dkg teljes kiörlésű rozsliszt (ebből is csak ennyi, mert párhuzamosan készül a rozskovász)
 4 dkg friss élesztő
20 dkg kacsazsír
2,4 dkg só
2 teáskanál lenmag
4 dl víz (először elég hozzáadni 3,5 dl-t, s ha a tészta úgy kívánja, akkor a többit is)
 
Az összes hozzávalókat -a vízzel kezdve- a dagasztógép edényébe rakjuk, s 4-5 perc alatt finom tapintású kigyúrt tésztát kapunk.
Kelesztő edénybe tesszük, majd 30 perc után ujra visszagyurjuk eredeti méretére, majd további 30 percig pihentetjük.
Kivesszük a kelesztő edényből, s enyhén lisztezett felületre tesszük, kisodorjuk az egyik végét, és levágunk belőle 3 db olyan hosszú darabot, mint egy bagettsütő. Ezt a három darabot még jól átsodorjuk, mint a nudlit, s belerakjuk a bagettsütőbe. 
 
Itt kell elmondanom, hogy nagyon, de nagyon sok bagettet sütöttem már, de ez volt az egyik legrondább, leg idétlenebb, de szerintem meg a legfinomabb bagett, amint a végén kiderült. Hogy miért is nem tetszik nekem? - mert úgy megnőtt a pihentetés alatt, hogy kiszaladt a formából, akkor le kellett vágni mindkét végéből, s ez csúfitja a formáját.
 
Na de haladjunk tovább a bucikkal.
 
A megmaradt tésztát 6 egyenlő részre elvágjuk, gömbölyítjük s egymás mellé rakva kb 10 percig pihentetjük.


 
Sütőfóliával bélelt tepsit készítünk elő. A kerek gombócokat nyújtófával kinyújtjuk

A kinyújtott tésztát félbehajtjuk és az alábbi képen látható módon feltekerjük.

Amikor a bucikat feltekertük, nyújtófával jól végig görgetünk rajta. Ezt azért kell így készíteni, mert ha ketté vágjuk a bucikat és a közepébe sok-sok finomságot (felvágottat, husit, salátát, stb) rakunk, akkor esetleg nem tudjuk átharapni.
 
Tepsire rakjuk a bucikat, behúzzuk egy óriási zacskóba. Én erre a célra vásárolok olyan nagy szemeteszsákot, aminek a teteje összehuzható. Amikor ráhuzom a bucikra, felfujom levegővel, a szélét aláhajtom és mint egy kis kemencében, elkezdenek kelni a tészták.
 
Mindösszesen 30 percet pihentek a zacskóban. Azért csak ennyit, mert a bagettek ekkor már kisültek, s nem akartam tovább várakozni, mert az óra mutatója már igencsak a 23. órát mutatta :)

Ilyen lett, amikor kettévágtam, nagyon szép a belseje - gondolom a kacsazsír adott egy kis lökést a tésztának - s elég sűrűn vannak benne a lenmagok is. Reggel-Este ezt fogyasztottuk, mert annyira finom volt, Persze 1 db-nál többet nem tudtunk megenni, ugyanis nagyon laktató. 10 dkg-os bucik sültek ekkora adagból.

S akkor bemutatom életem legrondább bagettjét. Ezeket lefagyasztottam, s csak tegnap szedtük elő az elsőt, amit a férjem majdnem el is fogyasztott egyszerre :) merthogy "Ő nem eszik sok kenyérféleséget" jelszóval :) Ez viszont azt is jelentette, hogy akármilyen ronda is lett, de az íze isteni volt.
 
Éppen a mai reggelinél gondolkodtam azon, hogy le kellett volna fotózni a belsejét, mert valami fantasztikus laza, lukacsos szerkezete lett, így aztán ha ronda is, de akkor is a miénk, s mi fogyasztottuk, mégpedig nagyon jó étvággyal.
 
Ismétlésre vár a kacsazsíros recept, mert ízvilágát sajnos leírni, megmutatni nem lehet, ezt kóstolni kell !

8 megjegyzés:

  1. Viki jól látom 20 dkg kacsazsír volt benne?
    Nagyon jól néznek ki.

    VálaszTörlés
  2. Azt a betyárját neki! Ez igen!

    Egyébként egyetértek: kacsazsír forever!!! Utánozhatatlan!

    VálaszTörlés
  3. Szerintem telitalálat volt a kacsazsíros verzió!
    Aztán a zacskós ötletedet is feljegyeztem, köszönet érte.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juci !! bizonyám !!! Igaz nem biztos, hogy diétás, de nem is baj :) Ezt a kelesztési formát én már rég használom, s nagyon bevált.

      Törlés
  4. Így akkor nem maradtatok kenyér nélkül? Megnyugodtam! Nagyon szépek a bagettek. A zacskós téma nekem is nagyon tetszik. Valahol olvastam hogy a sütőbe zárja be a keleszteni szánt tésztát, most egy pár alkalommal én is így csináltam és jó szerintem!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Évikém ! Megoldódott a kenyér kérdés :) Júj a bagettek !!! álmomba se jöjjenek elő. Ez eddigi életem legrondább darabja, de nagyon finom.
      A sütőben, mikróban történő kelesztésről én is olvastam már, csak amikor már a kenyérsütő edénybe rakom a tésztát a mikróba nem fér bele, a sütőben pedig szinte csak kétharmad ideig lehet, mert utána be kell kapcsolni a sütőt. Nekem ez a zacskós változat nagyon bejött. :)

      Törlés
  5. Minden böngészővel kipróbáltam, de nem enged válaszolni egyenként, így itt fogok mindenkinek

    Valikám ! Igen jól láttad, 20 dkg kacsazsír van benne. Valami fantasztikus íze van/- volt !!!

    Chef Viki ! Azám ! a kacsazsír nélkülözhetetlen. Ez is a véletlen müve volt, mert hűtőürítés volt :)

    VálaszTörlés
  6. Nahát, hogy te miket tudsz!
    Nekem újdonság ez a fajta feltekerési mód is, meg a zacskós kelesztés is. Köszi, hogy megosztod velünk is, méghozzá fotós változattal!
    Szépek lettek a péksüteményeid!

    VálaszTörlés