2011. június 14., kedd

Megmutatom 1

Valamit addig buheráltam, amig egyszercsak előjött a képfeltöltés, remélem ez a két kis fotócska is eljut a blogra.

Nagyon mérgelődöm, mert lassan egy hónapja, hogy sem kommentelni, sem a saját blogomon posztolni nem tudok.
Most belenyúltam a közepébe, s remélem nem csináltam nagy bakit, ha meg igen, akkor eddig tartott a blogolás.


Erről a fán termő eperről annyit kell tudni, hogy tavaly tavasszal  valami eperfalevél bujt ki a földből és én azonnal tudtam, hogy gyerekkoromat hozza vissza, amikoris jókora kacsazsíros kenyérrel együtt másztunk fel a házunk körüli -utcán lévő- eperfákra és falatoztuk be a finom epreket. Igaz, azok feketék voltak.
Nos ez a kis fácska, ami tavaly kibújt a földből, az idén termett is. Jó pár napon keresztül szedegettük róla, ráztuk le az epreket és olyan mézédesek voltak, csakúgy ragadt a szánk és a kezünk.



Azt hiszem Gizinél olvastam, hogy ez valójában nem is eper, hanem szeder, de nem mindegy? Isteni finom, édes és nagyon-nagyon kellemes.

Remélem a blogspot meg jó lesz hozzám és be is teszi a blogra ezt a posztomat.

Ezúton kérek mindenkitől elnézést, ahol már hetek óta nem jártam. Jártam én, de kommentelni nem tudtam.

Lesz még egy "megmutatom", ha a blogspot is úgy akarja, holnap azzal is jövök :)

10 megjegyzés:

  1. jajj de jó. minden.
    hogy tudsz írni.
    hogy van faepretek (én is eperként ismerem).
    hogy már termett.
    hogy ezek szerint bőségesen.

    na, majd figyellek ám holnap is, és irgumm-burgumm meg simi-simi a blogspotnak. remélem tudja melyik milyen cselekedetéért jár.

    VálaszTörlés
  2. Nagyon örülök , hogy sikerült "orvosolni" a problémát!
    Nagyon szépek az eprek, gyerekkoromban én is rengeteget ettem a nagyszüleimnél!!!
    Várom a holnapi bejegyzést is! :)

    VálaszTörlés
  3. Örülök, hogy itt is tudtál írni!
    Mi felén itt Újpesten szedernek hívták nálunk feketék voltak.

    VálaszTörlés
  4. Na de jó, hogy csak beengedett ez a blogger! Várjuk a posztokat! :)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Viki!
    Ne mérgelődj, nálam is problémás a komentelés: a sajátomba sem tudok , ide látod beengedett, de van ahova névtelenként sem megy!:( úgyhogy kitartás. Ceglédi nagyszüleimnél volt eperfa a baromfiudvar fölött. nagyon utáltuk összeszedni, de enni annál inkább. ma már se eperfa se nagyszülők,, de most jó volt emlékezni.

    VálaszTörlés
  6. Jujj, ilyet én is sokat ettem gyerekkoromban! Találkoztam mindkettővel, de talán a fehér verzióval sűrűbben. Isteni finom!

    VálaszTörlés
  7. Juj de jó, hogy sikert. Az epret meg kérem szépen, mert erre nálunk nics

    VálaszTörlés
  8. Nálunk is eperfának hívják, de van, aki szerint szederfa.. Végülis mindegy, én is imádom!

    VálaszTörlés
  9. Andicsek épp ma írt egy bejegyzést, miszerint megoldotta a blogspot körüli áldatlan állapotot.
    Böngészőt cserélt, most Mozilla alapon nyomatja és így nem vacakol a blogspot.
    Egy próbát megér. http://andicsek.blogspot.com/2011/06/es-megtalaltam.html

    Ellenben ha már járt útra próbállak iránítani, akkor boooooocsánat.

    VálaszTörlés
  10. Szegény Vikucim,nem semmi,hogy mióta nem jó a blogod már,na de reméljük megjavult:-)Én is a Gizusnál olvastam,hogy szeder nem eper,eddig én is azt hittem,:-)sajnos már nem sok fa van felénk sem belőle.

    VálaszTörlés