2011. június 23., csütörtök

Grilleztünk

Janikánk a fő-fő mester :)


Nem írok semmit, mert egy hirtelen ötlettől vezérelve mult szombaton elhatároztuk, hogy grillezni fogunk, s ez lesz a vacsoránk.
Fagyasztóból gyorsan előszedve a grillezéshez szükséges alapanyag, napra tettük kiolvadni, s addig elkészült a tüzifa is mire a husik kiolvadtak.
Szalonnasütéssel kezdődött, hogy legyen zsíradék, amiben a húsok szépségesen megsülhetnek.
Jó döntés volt, ami a legalsó képen mutatja is magát :) :)


Adrikám nem unalmában, hanem a kisült husikra várva belevetette magát a gaztalanításba, így ezzel is szépült a környék :)


Petrus már nem győzte várni, hogy elkészüljön a kaja és az egész délelőtti medencében való fürdés látszik is rajta. Nagyon kivette belőle az erőt a víz.

Kriszta megérkezett az egyik multiból, meghozta a jó kis zöldhagymát, paradicsomot, paprikát. Hát hiába, nem volt előre megbeszélve, hogy ma "nagykanállal" és sokan eszünk :))



Én is megmutattam valamit :)) a többi pedig magáért beszél :)





főleg ez a fotó. Megkértem Petrust forduljon már felém, mert ezt le kellett fotózni :) papirszalvéta ide-vagy oda, szerintem jólesett a finom falat :):)

10 megjegyzés:

  1. szia ,nagyon irigylem a kertedet ,és a kerti sütést ,itt meglehet pusztulni a melegtöl :( nagyon -nagyon irigy vagyok :D:D:D:D:D de örülök hogy ennyire jól sikeredett a hús sütés ,pusz :D:D

    VálaszTörlés
  2. Így kell igazán jóízűen enni. Nagyon jó nektek

    VálaszTörlés
  3. Vikikém, hát szuper jó kis grillpartit rittyentettetek össze!!! A képek magukért beszélnek, jó volt látni, kicsiket-nagyokat, na és a húsikat így együtt. Csodálatos a kerted, a sütögét pedig kicsit irigyel, mert olyan szép.:)))

    VálaszTörlés
  4. Jaj Viki ezt végig nézve megkordult a gyomrom! Kertet én is irigylem az kinti sütögetést pláne! Megjegyzem nem főzők, mert Dani szabin van én csak kicsit segítek!:D

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jól sikerült ez a hirtelen ötletből fakadt sütögetés!! Úgy tűnik a spontán dolgok a legjobbak. Szép a kerted és a hatalmas terített asztalod is gyönyörű. Ilyen szép környezetben és ilyen finom kaják mellett nem csoda, ha jó a család étvágya!! :)

    VálaszTörlés
  6. De jó!!! :-) Ezek a legjobbak. A spontán alkalmak. Tapasztalatból tudom. :-)
    A képek pedig tényleg magukért beszélnek. :-)

    VálaszTörlés
  7. Ez aztán a bőséges lakoma :)) és mi már kb. 2 éve nem grilleztünk. Ezt sürgősen orvosolni kell :P

    VálaszTörlés
  8. Micsoda terülj-terülj asztalkám! Szuper a grillsütőtök!

    VálaszTörlés
  9. Lányok, mindenkinek köszönöm. Bevallom jót ettünk, s mindig igy kellene szervezetlenül hozzáfogni :) jobban sikerült, mintha rákészültünk volna.

    VálaszTörlés