2011. május 23., hétfő

Vegyeskerék reszeltsajttal - akár pizza is lehetne

Ez az esti "főnyeremény" akár pizza is lehetne, de nem az, mert eleve nagyban elkerültük a pizzaszószt, no meg még egy , s mást, merthogy négyen voltunk, s négyféle képpen kellett elkészíteni, mert volt aki, ezt, volt aki azt, volt aki egyiket sem szerette a feltétek közül, így aztán felesben változott a rátétek, töltelékek összetétele.

Csak a tészta receptjét fogom leírni, mert ami rákerül, azt már csak a hütőszekrény tartalma és a fantáziánk szabja meg.

A tésztához:   (egy óriási kerékhez) én a duplájából csináltam, mert ismervén az étvágyakat, igy jobban jártam, ha egyszerre elkészül, bár bevallom, hogy csakis az egyik karikát tudtuk megenni vacsorára.





25 dkg liszt
1 evőkanál olaj
1,25 dl langyos víz
1,5 dkg élesztő
1 csipet cukor
1 mokáskanál só


Az egészet a robotgép összekeverte A legkisebb kelesztőtálba tettem és 30 percig langyos helyen kelesztettem.



A megkelt tésztát kétfelé vágtam és a két kerek pizzasütőre terítettem. Széleit lehuzogattam a sütő szélén túl. A legszélére nagyon vékony sajtcsíkokat terítettem, majd a lehajtó tésztával betakartam. Ez azért kell, mert sülés közben a tészta soha sem fog kiszáradni. Még másnap is (ha marad) nagyon puha.


A rátétek különbözőek voltak, de alapból egy jókora husos szalonnából egészen vékony szeletkéket szeltem, amit félig kisütöttem, majd kiszedtem a zsirjából. A zsíron megpirítottam 4 szál új lilahagymát karikára vágra, 1 doboz gombát, 4 pár füstlit, 2 csomag selyemsonkát csíkokra vágra. Semmit sem sóztam meg, mert a szalonnal eléggé megadta a sós ízt.
Főtt tojást tisztitottam, ezt is tetszés szerint. s elkezdtem személyre szabottan rakni a tésztára a töltelékeket.

Az egyik óriáskerék felére gomba nélküli töltelék ment, tojáskarikákkal, míg a másik felére gombás és tojáskarika nélküli.

A másik óriáskerékre már teljes egészében gombás, sültszalonnás alap került , de egyik felére tojáskarikák, másik anélkül kapták meg a tölteléket. Hát hiába,négyen voltunk, négyféle képpen szerettük volna elfogyasztani. Igy mindenki jól járt.

A tetejére reszelt sajtot szórtam és előmelegített sütőben 20 perc alatt 160 fokon szép pirosra sült. Az alja egészen vékony ropogós, mig a széle jó kis dundi, belsejében lapultak a sajtcsíkok és finom puha lett.


A nagyevő társaság este vacsorára csak az egyik óriáskarikát tudta elfogyasztani. A másikat szépen becsomagoltuk és reggel megreggeliztük egy jó forró te kíséretében.


Nem nagyon látszik,illetve nem nagyon vehető ki a mérete, de egy nagyon-nagyon nagy, óriási nagykerék, na és a szélében a sajtcsíkok ???? húúúúú de imádni való :)


Ez maradt meg reggelire. Kicsit a mikróban átmelegítettük, s máris ujra degeszre ettük magunkat. Nesze Neked Norbi torna :) :)

6 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néznek ki a" kerekek"! Mára már nem, de holnapra elguríthatnál egyet hozzánk is! :)))
    Ma már délelőtt is piza recepteket nézegettem, úgyhogy valószínűnek tartom, hogy a héten valamikor nálunk is az lesz a vacsi!:)

    VálaszTörlés
  2. Beneveznék egy szeletkére!Nálunk is ahányan vagyunk annyiféle képpen szeretjük.A sajtszélű is nagyon finom.

    VálaszTörlés
  3. mindegy milyen, csak pizza legyen. ja és olajbogyómentes. és ne csípjen.
    de Viki, nem úgy tűnik, hogy a kerekeid "bántanának".

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépek, megéheztem, szerintem pizzával fogok álmodni :)!!
    Remélem mostmár teljesen teljesen jól vagy!!

    VálaszTörlés
  5. Csodás finomságok sorban-sorban, most csorog a nyálam

    VálaszTörlés