2010. április 12., hétfő

Napraforgó kenyér

Hát eme nap, nem éppen úgy kezdődött, mint ahogyan szokott. Elfogyott a kenyerünk, előkészítettem egy kovászt, amire rájöttem, hogy több óra el fog telni mire ebből kenyér lesz. Segítségül hívtam a googli-t, beütöttem a keresőbe, hogy "napraforgókenyér" -mert erre már nagyon-nagyon régen vágytam- és mindjárt az első linkre ráböktem az egerem :)
Nem is gondolkodtam tovább, mert az idő haladt, s nekünk valami kézzelfogható, kenyérre lett volna szükségünk. No azért mégsem igy sikerült, mert az ebédünket kenyér nélkül elfogyasztottuk, s mindjárt ebéd után kisült ez a napraforgóra hasonlító kenyérnek nem éppen mondható isteni finomság. Azt nem mondom, hogy ugyan olyan gyönyörü lett, mint amilyet találtam Garffyka oldalán, de ez a napraforgó már igenis az enyém, a mienk volt, és már nincs is mert annyira finom lett, hogy bevacsoráztuk (csak úgy, szimplán hatan)
Ha legközelebb elkészítem -márpedig el fogom- ígérem, hogy mindent rendesen végigfotózok, és azt is, hogy mégegyszer fejfájással nem fogok hozzá semmihez, vagy legalábbis a konyhát is nagyon messze elkerülöm, de azért abszolut nem bántam meg ezt a mai napot sem :)
A nagy sietségben -s némi 24 órás fejfájás után- nem jól olvastam el a receptet, vagy nem is tudtam inkább odafigyelni rá, ezért a második -belső- körhöz meghagyott tésztát csak 5 db-ra osztottam szét, s amikor már ez a kisebbik virágkoszoru is majdnem kész volt, akkor jöttem rá, hogy nincs tésztám és nem hagytam meg a napraforgó közepét. Még éppen volt annyi lélekjelenlétem, hogy a visszamaradt, még nem kinyújtott tésztagombócokból lecsiptem egy keveset, amivel a belső koszorú közepét kibéleltem. Hát itt követtem el azt a hibát, hogy egy gombócot kihagytam a számitásból, s csak egy lapocska került erre a helyre. Nem lett olyan szép, de annál sokkal, de sokkal finomabb. Azt hiszem, hogy az a jelenség, hogy a napraforgó kenyerünknek már se híre, se hamva, önmagáért beszél.
S miután én a recepten (idő hiányában, s mellé egy nagy adag fejfájással) semmit, de semmit sem változtattam, (fázisfotók készítésére pedig nem tartottam magam alkalmasnak) ezért a teljes receptet Garffyka oldalán megtaláljátok. Abban máris biztos vagyok, hogy nem ez volt az utolsó napraforgó kenyér, amit megettünk. Újra nekivágok, s akkor biztos, hogy a közepére is oda fogok figyelni.
Köszönöm a receptet Garffyka!

17 megjegyzés:

  1. Viki,ez gyonyoru!En is nagyon regota tervezem mar megsutni,demeg sosem kerult ra sor..

    VálaszTörlés
  2. Edó! Tündér vagy, de ezen még igencsak van mit javitani. Nagyon ajánlom elkészíteni, mert valami fantasztikus ízvilágot élvezhettünk a vacsora során:)

    VálaszTörlés
  3. Szerintem is csoda szép!
    Ami a fejfájást illeti nekem is fáj!
    Most veszek be rá gyógyszert!

    VálaszTörlés
  4. Szédületesen gyönyörű lett, gratulálok!

    Hess-hess fejfájás!!!

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű, nagyon ügyes vagy

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű ! Milyen lenne ha nem fájt volna a fejed ? :)

    VálaszTörlés
  7. Mary! Köszönöm. A kobakomra tegnap már minden létező bogyót bekaptam és sehol semmi változás. No majd elmúlik remélem.

    Bianka! Aranyos vagy, Köszönöm szépen:)

    Judit! Nem is tudom ki merjem-e próbálni NEM fejfájós napon:)))) - mert ennek az ize valami fantasztikus.

    VálaszTörlés
  8. viki, nagyon szépet sütöttél:) (Eszel azért valamit ebben a nagy diétában? mert ha túl keveset eszel, attól is fájhat a fejed, habár ez a sok front sem tesz jót...)

    VálaszTörlés
  9. Kata! Köszönöm szépen. Aranyos vagy, hogy vigyázol rám, de ne félj eszem rendesen, hisz a diétám nem a fogyást célozta meg, hanem a cukor és a vérnyomás szint rendezését, amivel viszont nagyon jól haladok, s némi 2 kiló már le is csúszott, de nem is kell gyorsabban, mert az vissza is jön:))

    kotaliza! Neked is nagyon szépen köszönöm. Az ize fantasztikus, nekem a közepével van a gondom, de hát azt én szúrtam el, mert elfelejtettem hagyni neki tésztát. Ne izguljatok, már egy falat sincs belőle:)

    VálaszTörlés
  10. Chef Viki! Köszönöm szépen, Küldjél még egy kis hess-hesst:):)

    VálaszTörlés
  11. Viki, ez szerintem gyönyörű lett! Gratulálok,nagyon ügyes vagy.

    Én is régóta szemezgetek vele, ideje lesz elkészítenem.

    (egyébként fejfájósan tényleg nem érdemes semminek nekikezdeni...)

    VálaszTörlés
  12. Hú de ügyes vagy, meseszép!!!

    VálaszTörlés
  13. Gyönyörű lett a kenyered!
    Vége a gondolkodásnak,megsütöm most már Én is!!!

    VálaszTörlés
  14. Annyira szép ez a kenyér, és annyira meg kellene már sütni! Meseszép lett!

    VálaszTörlés
  15. Andi! Nagyon szépen köszönöm, van még rajta mit javítani, de majd legközelebb:))

    Kata! Nem is leszel a majdnem szomszédom, ha ezt nem sütöd meg. S nem is olyan vészes elkészíteni, mint ahogyan gondoltam.

    Szepyke! Mesésen köszönöm az elismrést. Jól esik:)) Azt hiszem nálunk hamar ujra kell sütni:))

    VálaszTörlés
  16. Szemirámisz! Nagyon szépen köszönöm. Én nagyon ajánlom, amolyan jó kis finom pogácsa ízü.
    Belevágtam, mert el kellett terelni a figydelmemet a fejemről :))

    VálaszTörlés