2010. április 19., hétfő

Medvehagyma tartósítás

Lassan véget ér a frissen szedett medvehagyma felhasználása. Igy el kellett gondolkodnom azon, hogyan menthetnék át az elkövetkezendő időszakra ebből a csodanövényből. Neten bogarásztam, olvasgattam, sőt megkerestem olyan céget, aki egész évben tudná biztosítani akár szárított, akár fagyasztott formában. No akkor ha már ők szárítják és fagyasztják ? akkor én utána kutakodtam hogy oldhatom meg saját konyhámban. Ahhoz, hogy vizet ne adjak hozzá, mert az higítja a mennyiséget és akkor már nem ellenőrízhető mennyi az a napi mennyiség, amit elfogyaszthatunk, ki kellett próbálnom, s azt hiszem sikerült is megtalálni a megoldást. Nagyon fontos számomra -az elmúlt alíg két hétben fogyasztott, s ezalatt az időszak alatti tapasztalatok miatt - a medvehagyma, s annak hatása, s amennyiben lehetséges, legalább folyamatosan tudjam megoldani legalább heti egy-két alkalommal a fogyasztását.
Hogyan készítettem?
A szépen megmosott, megszárított medvehagyma leveleket késes robotgéppel összevágtam. Egy edénybe kevés olajat tettem, felmelegítettem, majd az összeaprított medvehagymákat belekevertem. Alacsony hőfokon kevergettem pár percig, s amikor már jócskán összeesett (kb 6-8 perc) akkor tengeri sót adtam hozzá. (1,5 kg püréhez 5 dkg só)
Hagytam kicsit kihülni. Az egészet összeturmixoltam, s maffinsütő-be belekanalaztam, majd lefagyasztotam. Nem fagy össze teljesen, a hozzáadott olaj miatt, de ez azért is jó, mert könnyen felezhetőek a pogácsák, s bármikor bármennyit lecsíphetek belőle. (attól függ egy-egy alkommal mennyire van szükségem)
Nekem két napot volt a fagyasztóba, mert nem értem rá vele foglalkozni. Ma kivettem, bezacskóztam, s egy jól záródó tárolódobozba rakva, irány a fagyasztószerkény. Természetesen felcimkéztem, s ráírtam, hogy SÓZOTT :)



18 megjegyzés:

  1. Mikor is tennénk el a medvehagymát, ha nem ilyenkor? :-)
    Örülök, hogy Szerinted is darabolható marad az olajtól.
    Én nem melegítem, mert félek, veszít az aromájából. Te nem tapasztaltál ilyesmit?

    VálaszTörlés
  2. Szia Jókaja! Csináltam egy előpróbát. S bizony amikor ma kiadagoltam, belecsipegettem. Elég intenzív az íze.

    VálaszTörlés
  3. Hol sikerült ennyi medvehagymát szerezni???

    VálaszTörlés
  4. Viki! Pécsről rendeltem. Dobjam a cimet? :))

    VálaszTörlés
  5. Rendelted? Rokonaid laknak arrafelé?

    VálaszTörlés
  6. Nem laknak rokonaim ott. Neten rendeltem (nagyon jó áron) albertri@freemail.hu
    Ritának hivják a csajszit. Szerintem még nem késtél le róla (nagyon) :))

    VálaszTörlés
  7. Hű ez jó ötlet. Lehet, hogy kimegyek még az erdőbe és szedek pár kisebb friss hajtást, van itt bőven, szinte egész mezők :D

    VálaszTörlés
  8. Araniel! nagyon ajánlom, isteni finom. No legalább tudom, ha az én töveim nem maradtam meg, kihez forduljak jövőre medvehagymáért :-)

    VálaszTörlés
  9. Otthon nekem is csak 4 tő van, bár úgy néz ki túlélik az átköltöztetést :) Viszont ha jövök páromékhoz, ott rengeteg van az erdőben, szóval tudok hozni akármennyit...amennyit elbírok :D

    VálaszTörlés
  10. Araniel! Köszi, azért nem kell ám komolyan venni. Remélem az enyémek is megmaradnak, és akkor lehet hagymát aratni a tavasszal :) Azért rendes vagy, hogy még értem is képes lennél lehajolni az erdőben :) :) Jaaaa!!! persze, amennyit elbirsz!! Hát én 3 kg frisset rendeltem, ami súlyra nem egy mennyiség, de szerintem jövő tavaszig ki fog tartani olyan jó sok lett belőle :-)

    VálaszTörlés
  11. Nem is a súlya, hanem a térfogata a bajos...meg azt cincálni a buszon...takargatni, nem elfelejteni otthagyni a munkahelyen és még egy kicsit buszoztatni hazáig :P Ja meg véletlenül otthagyni barátomnál 1 hétig szegénykéket ^^"""""" De túlélték, és azóta az egyik már virágzott is :)
    A héten majd kipróbálom a medvehagymás vaj receptedet is :)

    VálaszTörlés
  12. Araniel! ÓÓÓ hát igen tudom én!!! - ilyen ez a szerelem :-) :-)
    A füszerezett vajból csinálhatsz jó sokat, és amit nem fogyasztatok el azonnal, azt nyugodtan rakd fagyasztóba. Júj de finom a grillen sült husikhoz :) :)

    VálaszTörlés
  13. Csináltam, de csak egy kis adagot, mert kevés vajam volt. Nagyon fini lett, bár egy hangyányit túlsóztam :D Csináltam belőle egy ilyen alufólia hurkát és bedobtam a fagyasztóba. Majd megy a grillezett husikra, hogy szépen rajtuk olvadjon el ^_^

    VálaszTörlés
  14. Araniel! Örülök, hogy megcsinálta. A túlsázás pedig már a grillezett húsokon nem is lesz érezhető :))
    Az én -fagyasztóba eltett- vajas rúdjaimat, meg a gyerekek befalatozták. Azt mondták, hogy az idén nem jön el a grillezős szezon :)) Na nem gond, csinálunk másikat.

    VálaszTörlés
  15. hát igen....akinek szilikonos a muffinsütője.
    de ez előttem nem akadály, piaci adagból már fagyasztottam, a mostaninak is jó része ott végzi.
    s mert mi szedtük, tiszták, rajtunk kívül autó 1 kezemen tuti megszámolható, így én meg sem mosom. így nem is kell szárítani.

    VálaszTörlés
  16. Medvehagyma tartósítása többféle módszerrel és más vad növények felhazsnálása: erdokostolo.blogspot.com.
    Várok minden érdeklődőt! A.

    VálaszTörlés