2010. április 16., péntek

Bucik medvehagymával és egy kis kenyérke

Nálam is beköszöntött -majdnem a felhasználhatóság vége felé- a medvehagyma, így nagyon kell igyekeznem, hogy a frissen felhasználható levelekből még most és elég sokat elkészítsek, hogy megcsodálhassuk ízét, zamatát, illatát. Igy került sor a bucik sütésére is, de óvatosságból csak fél adagból, a másik feléből egy aprócska kis kenyérkét sütöttem. Nem kis meglepetésre. A kenyérbe már nem raktam medvehagymát, mert akkor már medvehagymát, medvehagymával eszünk :)
A kenyér és a bucik receptjén, összetételén és elkészítésén nem változtattam, csupán az amarantot hagytam ki a tésztából. Ennek kivételével az itt felhasznált receptet ITT LEHET ELOLVASNI
Csupán a bucik formázását csináltam másképp, mint a kenyérét. Egyenként 12 dkg-os nyerstésztákat vágtam le, tegyeremmel kilapítottam őket, reszelt sajttal megszórtam, s a tetejére összeaprított medvehagymát tettem.

A fázisfotókat nézve a következőképpen göngyöltem össze őket, s a behajtott széleket jócskán összenyomkodtam. (Ezt a formázást valahol láttam, de hogy hol arra már nem emlékszem. Aki esetleg errejár és felismeri -bár emlékeim szerint nem épppen így volt elkészítve- kérem szóljon, jelentkezzen, s akkor nevét, blogcímét, annak linkjét kiteszem. (Köszönöm)

Amikor a fölső részét behajtottam jócskán lelapogattam, s utána az alábbi kép szerint az alsó részeket is felhajtottam, majd azokat is jócskán rányomogattam a sajtos, medvehagymás részhez.
Alsó részét fölfelé, szorosan összetekertem, majd egy kicsit a két végét visszanyomogattam, szilikonos sütőlapra egy tepsiben felsorakoztattam őket. Itt hagytam még jó duplájára kelni, majd bevagdostam, s a 200 fokra előmelegített sütőbe tettem. A sütő hőfokát visszavettem 170 fokra, s 20 perc alatt készre sütöttem.
Amikor kisültek, rácsra raktam és itt hagytam kihülni.









3 megjegyzés:

  1. Limaránál a bagettek vannak így formázva rendes kenyeret is lehet így! Szépek lettek!

    VálaszTörlés
  2. Thrini! :)) az volt! :))

    Mary! Én még bagettet soha az életemben nem sütöttem, nem is nagyon fognék hozzá, de hogy miért? azt ne kérdezd. Fogalmam sincs. Köszi :))

    VálaszTörlés