2015. április 22., szerda

Feta sajt házilag

A nagyon kedvelt feta sajtunkat már évek óta nem az üzletek polcairól emeljük le, hanem saját konyhánkban készül és minimum 2 hónapig 30 %-os sóoldatban érlelődik.
Ennek a sajtnak éppen eljött az ideje, hogy felbontsuk, és megkóstoljuk. Fantasztikus ízvilága össze sem hasonlítható a "gyári" fetával. Ezért ne sajnáljuk a fáradtságot, azt a rövid időt, amíg sajtunk az üvegbe kerül, s utána már csak az érlelési időt kell kivárni. De ha nem akarunk hónapokat várni, akkor akár 2-3 hetente eltehetünk egy-egy adagot, s így folyamatos az ellátásunk. Megéri!

3 liter házi tejet felmelegítünk 40 fokra. majd visszahűtjük egészen langyosra.  Literenként 1 ml tejoltót adunk hozzá úgy, hogy a tejoltót elkeverjük kevés tejjel és így öntjük bele az egészbe.
Tejoltót az állatpatikában bármikor lehet kapni, vagy ha valaki olyan helyen lakik, ahol állatpatika nem létezik, akkor interneten is megrendelheti

A tejoltó hozzáadása után megvárjuk amig megalvad (ez 10 perctől akár 30 perc is lehet, és semmi probléma nem következik be, ha 30 perc mulva fogjuk lecsepegtetni)
Amikor az alvadék összeállt, a savótól elvált, akkor felkockázzuk és még legalább fél órát hagyjuk állni.
Egy tálba helyezünk egy szürőt, abba egy olyan fehér anyagot, akár sűrű szövésű géz is lehet, amibe beleöntjük a felkockázott alvadékot. Hagyjuk lecsepegni, de időnként átkavarjuk az egészet. Ez a művelet még fél óra lehet és ezalatt az idő alatt 4-5-ször keverjük át.
Az alvadékunk lecsöpögött, a gézt összefogjuk jó szorosan és elkötjük, majd felakasztjuk egy rúdra és alá helyezünk egy edényt. Így hagyjuk egy 24 órán át, hogy teljesen kicsöpögjön a savó.


Másnapra tökéletesen lecsepegett. A sajtunkat (mert már ekkor nevezhetjük félkész sajtnak) felszeleteljük.

 A felszeletelt, felkockázott sajtunkat tisztára mosott befőttes üvegekbe rakjuk

Egy mérőedénybe teszünk 30 dkg konyhasót és felöntjük annyi savóval, hogy 1 liternyi folyadékot kapjunk. Ezzel fogjuk felönteni a sajtot. Amikor ezzel kész vagyunk, az üveget lezárjuk, feliratozzuk, dátumozzuk, és hidegre (nyáron hűtőszekrénybe) tesszük. Majd 2 hónap múlva felbontjuk..............

...................és különféle zöldséggel, paprikával, retekkel, paradicsommal, akár salátával, vagy CH csökkentett kenyérrel jóegészségünkre elfogyasztjuk.

Érdemes 2 hetenként két ilyen üveggel (3 liter tejből) elkészíteni, hogy az utánpótlás meglegyen!


24 megjegyzés:

  1. Oh, ez valami isteni lehet. Megyek szerzek oltóanyagot! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztosan elrontottam valamit, de nekem szétmált a sajt egy hét után a sós vízben! 8 éve készítek sajtokat (trappista, gomolya,krémsajt), túrót,vajat, joghurtot, mindig remekül sikerül, de ez sajnos nem.

      Törlés
  2. Köszönöm Verus! Állatpatika és máris a kezedben van :) Aztán kéthetenként rakhatod üvegbe szép sorban, hogy meglegyen az utánpótlás!

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Szuper ezt megcsinálom isteni.

    VálaszTörlés
  5. A savó ami lecsepegett, azt öntjük rá az üvegbe rakott sajtra? Szeretném megtudni. Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nézd csak!!! Éppen ott van az üveg alatt :) de bemásolom: Egy mérőedénybe teszünk 30 dkg konyhasót és felöntjük annyi savóval, hogy 1 liternyi folyadékot kapjunk. Ezzel fogjuk felönteni a sajtot. Amikor ezzel kész vagyunk, az üveget lezárjuk, feliratozzuk, dátumozzuk, és hidegre (nyáron hűtőszekrénybe) tesszük. Majd 2 hónap múlva felbontjuk..............

      Tehát, igen, jól gondoltad, Sóval dúsított savóval öntjük fel, a fenti adatok alapján. Köszönöm az érdeklődésed!

      Törlés
  6. Kedves Viki! Az oltóanyagról nem írtál..... Hogy tudom megrendelni?Mennyit rendeljek ? Milyen adagot? Hogyan tároljam? Kérlek tályékoztass��

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsóka. A szövegben ott van, hogy "interneten is megrendelheto". Erre a szövegre kattints és mi dent megtalálsz.

      Törlés

  7. 3 liter házi tejet felmelegítünk 40 fokra. majd visszahűtjük egészen langyosra.  Literenként 1 ml tejoltót adunk hozzá úgy, hogy a tejoltót elkeverjük kevés tejjel és így öntjük bele az egészbe.

    Tejoltót az állatpatikában bármikor lehet kapni, vagy ha valaki olyan helyen lakik, ahol állatpatika nem létezik, akkor interneten is megrendelheti

    VálaszTörlés
  8. Szervusz Viki.Ez a sajt,nem lesz nagyon sós? Köszönöm ha válaszolsz.Magdi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Magdi. 15 %-os legyen a sóoldat. Csak ezt nem feleztem a leíráskor. Köszönöm, hogy észrevetted.

      Törlés
    2. Köszönöm Mágdi. ;) inkább így írom, hogy 15 %-os legyen a sóoldat. Megkavart, hogy szól a adagot készítettem, s csak a só mennyiséget nem feleztem. Örülök, hogy észrevetted.

      Törlés
  9. Én azt szeretném kérdezni, hogy ekkora már laktóz mentes lesz?
    köszönettel: Edit

    VálaszTörlés
  10. Kedves Edit! A tejből készült bármilyen termék nem lesz laktózmentes.

    VálaszTörlés
  11. Házi tejet hol kapok Győrben?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves névtelen! Ezt csak a Győrben lakóktól tudod megkédezni. Én több száz kilométerre lakom Győrtől. Viszton a Google-t is igénybe veheted, ha a keresőbe beirod: "Házi tej Győrben". Remélem tudtam segiteni. ------ Próbáld meg a következő linket bemásolni: https://termelotol.hu/kapcsolat

      Törlés
    2. A vásár sarokban az automatából mindig vehetsz

      Törlés
  12. Laktóz mentes tejel működhet?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem próbáltam. Nem vagyunk laktozerzekenyek. Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni.

      Protect and Secure Your WiFi : https://bit.ly/vpn_secure

      Törlés
  13. Kedves Viki! Hány dkg sajt lesz 3 liter tejből?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

      Törlés
    2. Soha sem mertem, de nem kevés. A kerek fa alátét az egy vágódeszka, ami kb 24 cm átmérőjű. A másik támpont a 2 db 720-as üveg tele van, és még frissen is kóstoltuk. Az biztos, hogy még a mai árakat is figyelembevéve Nagyon megyei elkészíteni. Sok sikert.

      Törlés
    3. Soha sem mertem, de nem kevés. A kerek fa alátét az egy vágódeszka, ami kb 24 cm átmérőjű. A másik támpont a 2 db 720-as üveg tele van, és még frissen is kóstoltuk. Az biztos, hogy még a mai árakat is figyelembevéve Nagyon megéri elkészíteni. Sok sikert.

      Protect and Secure Your WiFi : https://bit.ly/vpn_secure

      Törlés