2013. június 3., hétfő

Pécsi aprópecsenye

Ahhoz, hogy most itt ezt a posztot írom és olvassátok az azt jelenti, hogy a lefagyasztott gombától semmi bajunk nem lett, pedig hogy paráztam tőle. Férfiasan bevallom még ilyet nem csináltam, de be is voltam rezelve egy kicsit. Történt ugyanis, hogy férj egyik alkalommal nagy vásárlása közepett, csodás (dobozos) hófehér csiperkegombákkal találta magát szemben a boltban, s mindjárt 3 dobozzal hozott is. Na de nekem egy pillanatnyi időm sem volt a gombákkal foglalkozni, így aztán ahogy voltak dobozostúl be a fagyasztóba. Ennek már vagy 2-3 hete. Én vagy csak a nagyon friss gombát merem felhasználni, vagy azt, amelyiket az üzletben eleve már tisztított fagyasztott állapotban vásárolunk, esetleg üvegeset.  Na de most így jártam. A gomba finom volt, az ebéd csodálatos, és mi élünk. :) így szép az élet!
Persze ez még nem volt elég, hozott pár zacskó különböző fűszersókat, amit megintcsak nem nagyon szeretek, mert félek attól, hogy tartósítószer van bennük. No mindegy gondoltam, olyan nagyon sűrűn nem fogyasztunk ilyet, majd elfogy.
Tegnap amikor eldőlt, hogy mi lesz az ebéd, akkor előkerült a gomba és a fűszersó is, no meg a fagyasztóból 30 dkg lapocka kocka. S mi lett ezekből? amit itt látni lehet, egy nagyon-nagyon finom pécsi aprópecsenye, aminek a receptje a fűszersó zacskójnak hátulján volt. Ugye-ugye mégis csak jó, ha az embör megy vásárolni, s néha olyat is hoz, amit nem kérek :)
Ha még holnap is írni fogok, akkor az azt is jelenti, hogy még mindíg túléltük a gombát, ugyanis ebből a mennyiségből olyan sok lett, hogy ma köretnek tészta készül mellé és kész az ebédünk.
 
 
Hozzávalók, amiből én készítettem (követve a receptet, csak éppen más arányokkal)
 
30 dkg lapocka hús (ezek nekem kockára voltak vágva)
10 dkg húsos -házi- császárszalonna
1 evőkanál fűszersó (sertéshúzhoz)
1 csipet frissen őrölt bors
2 gerezd fokhagyma
50 dkg csiperke gomba
2 db zöldpaprika
2 db paradicsom
10 karika házi vékony kolbász
1 csokor petrezselyemzöld
1 dl fehér bor
4 db közepes burgonya
 
Egyetlen serpenyő az elkészítéshez

 
Először is a húskockákat 3-4 db-ot egyszerre egy nejlon zacskóba tesszük és közötte kiklopfoljuk. (így nem röpködnek a húscafatok a konyhában)
A szalonnát apró kockákra vágjuk és a serpenyőben közepesen kisütjük, kiszedjük a zsírból. A kiklopfolt hússzeleteket pár pillanatra a serpenyőbe tesszük és fehéredésig átsütjük. (ez éppen annyi, hogy belerakjuk a serpenyőbe, de mire beleraktuk az utolsót, az elsőt már forgathatjuk is meg, mert elkészültek. Megsózzuk, megborsozzuk.
Hozzáadjuk a negyedére vágott gombákat, a felvágott paradicsomot és paprikákat, a zúzott fokhagymát és a kolbász karikákat. Miután a gomba levet ereszt, így kb 20 percig fedő nélkül pároljuk. Utána ráöntjük a bort és még pár percig fedő alatt puhítjuk.
Amíg a pecsenye párolódik, addig a 4 db krumplit mághámozzuk, felkarikázzuk és forró olajban kisütjük.
 

 
Amikor mindennel megvagyunk, az apróra vágott petrezselyemmel megszórjuk, összekeverjük és máris elkészültünk.

 
A felkarikázott, pirosra sült krumpli mellé tálaljuk ezt az igen ízletes és nagyon gyorsan elkészülő pecsenyét. A pecsenye tetejére rakjuk a kisült szalonna darbokat, amiket én most totál elfelejtettem, de így is nagyon finom volt.
Végülis olyan sok lett ebből a mennyiségből, hogy a köret ugyan elfogyott, de a maradékhoz ma tésztát főzve esszük meg az ebédünket, felturbózva valamilyen öntettel.  Remélem még ma is túléljük a fagyasztott gombámat :)
Jó étvágyat.
Az adagról elmondhatom, ha dupla mennyiségű krumplit sütünk mellé akkor lazán 4 főre elegendő, s még a húsból is bőven jut mindenkinek.
Nem is gondoltam volna, hogy a 30 dkg lapockából kiklopfolva ilyen mennyiségű étel készül.
 
S mi a hab a tortán??? hogy mindezt a ház ura készítette, igaz előtte sorban mindent leírtam egy papírra, mint egy receptet .
Jól vizsgázott a papa is és az elkészült étel is.

16 megjegyzés:

  1. Na most mindegy nekem, hogy pécsi vagy bécsi netán, csak sok legyen ebből a finomságból. És a gomba bomba? Nem árt az senkinek sem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mikor jössz Csavi ? elkészítem! Most azért azt is tudom, hogy nem lett semmi bajunk, mert már túl vagyunk a gombaevésen. Elfogyott az egész.

      Törlés
  2. Nagyon finomat főzött a papa, nyugodtan bízd rá az ebédkészítést máskor is. Várom a holnapi cikket is!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nea ! Azt hiszem, s azóta már tudom is, hogy pillanatnyi fellángolás volt. Ebből nem lesz szerelem :)

      Törlés
  3. Ez igen:) Ügyes a férjed:) Hát ha bolti volt a csiperke attól nem lehet bajotok:)
    Istenien hangzik a recept:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katikám! Lehet, hogy sokan megdicsértétek, ő meg elolvasta ? fejébe is szállt a dicsőség, s mindjárt abba is hagyta a főzöcskézést.
      A gomba csiperke volt és bolti, nem is lett semmi baj, csak én féltem tőle egy kicsit.

      Törlés
  4. Nagyszerű recept, guszta étel, és nagyon ügyes a papa! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ditti ! Köszönöm Neked is. Tényleg guszta és finom is. Papa meg leszokott a gyakorlásról :)

      Törlés
  5. Hű, de jó anyagnak látszik :-)))) Próba fog következni!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Viki! Örülök, hogy Neked is bejön. Próba kell ebből, mert tényleg nagyon finom, vagy legalábbis nekünk nagyon ízlik.

      Törlés
  6. Nagyon finomat készített a férjurad, no persze Te leírtad! A fagyasztott gombától ne féljél sokszor szoktam hogy veszek egy zacskóval megtisztítom kicsit megabárolom lehűtöm és teszem a mélyhűtőbe mert egyszerre sok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen Évikém, így könnyű volt a részletes leírással, de csak szokna rá legalább :)
      Ez a gomba úgy ahogy volt ment a fagyasztóba, mert akkor egyáltalán nem volt időm vele foglalkozni. S nagyon érdekes, mert amikor kivettem fogyasztásra, csak jól átmostam és már ment is a főzőedénybe. Egyáltalán nem esett össze. Szóval a végeredmény nagyon jó volt.

      Törlés
  7. Viki, abban bizonyos vagyok, hogy eltűnésed nem a gombának tudható be.
    Azért lécci jelentkezz, szeretnék hallani Rólad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Évikém! Nem, nem, nem a gomba volt a hibás. Egészen más és nagyon komoly, s főleg az volt a baj, hogy egyik percről a másikra történt minden.
      Ha ritkábban is, de remélem azért most már tudok jelentkezni. Köszönöm Neked (is) az érdeklődést. Jólesett!

      Törlés
  8. Viki, você é ótima cozinheira. Hmmmmmmmm...parece estar uma delícia ! :-)

    Abraços

    Sol

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sol, você é bom, estou feliz que você gosta. Experimente, você vai adorar.
      Abraço :)

      Törlés