2012. november 17., szombat

Paprika krém

Ezt az ízletes paprikakrémet még október közepén  készítettem. Aztán addig halogattam a posztolását, hogy már majdnem el is felejtettem. Jobb későn, mint soha elv alapján, hogy jövőre el ne felejtsem hogyan is készült, ezért most elhoztam.

Most is csak úgy jutott eszembe, hogy a mai ebédhez éppen ebből a krémből használtam.

Nagyon egyszerű elkészíteni. Semmi más nem kell hozzá, mint paprika és só, na meg egy jó kis húsdaráló. S egy kevéske nagyon csípős paprika sem árt.

A fotón látható mennyiség 2 kg tisztított pritamin paprikából, 3 óriási nagy darab piros -nagyon- erős paprikából, s hozzáadott  0,5 kg sóból áll.

A paprikákat ledaráltam, kilónként 25 dkg sót hozzáadtam, elkevertem, s (mikróban) fertőtlenített  üvegekbe kanalaztam. A tetejét rácsavaram és mentek a kamra polcára.
Tartósítószer mentes !!!!
Használatakor figyelembe kell venni, hogy ez eléggé sós, tehát az ételt utána kell sózni, amikor már a paprika krém benne van.

6 megjegyzés:

  1. Ilyet én is tettem el.Épp a napokban férjuram emlegette hogy felbontottam-e a darált paprikát, mikor is rájöttem hogy valóban én tettem el ilyen paprikát?:-)) Lassan már én is használni fogom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Évikém, én már a legkisebbik üveggel majdnem el is használtam. Minden évben teszek el. Ebbe nem mertem sok erős paprikát tenni, féltem, hogy nagyon csípős lesz, de még mehetett volna bele. Na majd jövőre.
      Így is finom nagyon.

      Törlés
  2. Szemezek a dologgal, csak én is nagyon-nagyon ritkán használom.
    Ez a mikrós fertőtlenítés nekem is bejött. A házi tejet szállító üvegemet is így szoktam mosás után megmikrózni.

    Remélem csuklottál ma sokat, mert emlegetett a nép, hogy milyen jó habrolók lettek a formád segítségével. Úgy belejöttem, hogy már egy sem tört el :) Mascarponés-mákos töltelékkel lett, majd posztolom valamikor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Titi ! :) :) Örülök, hogy szerény kis habroló formák ilyen örömet szereznek. Majd figyelem a posztot.
      A mikrós fertőtlenítés jött be nekem a legjobban.
      A paprikakrém elkészítését pedig ütemezd be jövőre, mert valóban nagyon finom ízt ad az ételnek :)

      Törlés
  3. Mindig 2 kg ot teszek én is pont e recept szerint, mert nálam nem hiányozhat a kamrából, sokszor nem is elég, azaz nem tart ki tavaszig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juci ! Én is megfogadom minden évben, hogy kicsivel többet teszek el, de már úgy megszoktam ezt a 2 kg-os mennyiséget, hogy eszembe sem jut, pedig nekem sem szokott elég lenni egész télre. Nagyon szeretjük az ételekben.

      Törlés