2012. augusztus 12., vasárnap

Lángos (hűtős)



Töredelmesen, de be kell vallanom, hogy ez volt életem első - de nem utolsó- lángosa, pedig már megértem pár tíz évet :)

Hozzávalók és elkészítés

1 kg liszt
2 dl tej
1 nagy pohár (450 gr-os) kefir/joghurt (nálam joghurt)
5 dkg élesztő
3 db tojás
1 evőkanál só
1 teáskanál cukor


Az élesztőt felfuttatni a 2 dl langyos tejben, amiben előzőleg beletesszük a cukrot. A liszthez hozzákeverjük  a megkelt élesztőt, majd a tojásokat, sót és a kefirt/joghurtot.
Jól összedolgozzuk, hogy  hólyagos legyen a tészta. Amikor már szép fényes a tésztája, letakarom és hütőbe teszem, ahol 10 napig is eláll.
Nagyobb tálba, vagy olajos nejlon zacskóba érdemes tenni, mert duplájára kel.
Sütés előtt  annyit veszünk ki belőle, amennyit szeretnénk elfogyasztani.
Olajos kanállal gömböket szakítunk, két kézel széthuzogatjuk kerek formára és az előre felforrósított olajba tesszük.
Bő és meleg zsiradékban érdemes sütni. Kéztörlő papírra rakom.
A tetejét enyhén megsózom, ment rá fokhagyma, karikára szelt lilahagyma, tejföl, reszelt sajt. Természetesen kinek-kinek ízlésére.
A tejfölös, fokhagymás, sajtos, lilahagymás, sós változatot már nem volt időm lefotózni, mert mire észbe kaptunk el is fogyott.
A tésztát hütőben kell tartani és csak annyit kivenni belőle, amit frissen ki akarunk sütni.
Ebből a mennyiségből 17 db lángos sült ki, amit a családom tisztességesen el is fogyasztott.

14 megjegyzés:

  1. Ne kínozzál Viki:) Sajna diétázom, nem ehetek lángost:)

    VálaszTörlés
  2. Ez nálunk is nagyon nagy sláger,csak én kevesebb tojással készitem.

    VálaszTörlés
  3. Én is így készítem majdnem, de főzök bele egy-két szem krumplit is.Nálunk is kedvenc.

    VálaszTörlés
  4. csavinak is a nagy kedvence!!!

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörűek a lángosaid Viki, nem csodálom, hogy a család mind egy szálig elpusztította:)! Mi is imádjuk a lángost, próbáltam már én is ilyen hűtős változatot is, krumplisat is. Minden fajta el szokott fogyni.

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörűek lettek a lángosaid. Én gyakran készítek, de ezt még nem próbáltam. Mostanában krumplipüré port teszek bele, olyan mint a valódi krumplis lángos. Ezt is majd ki kell próbálnom. Receptet vittem.

    VálaszTörlés
  7. Katikám ! Nem akartalak kínozni :) Hagyok Neked későbbi időkre belőle:)

    VálaszTörlés
  8. Böbe ! Köszönöm. Ezen én is elgondolkodtam, hogy miért is kell bele ennyi tojás ? Hiszen ha visszaemlékszem gyerekkori -nagyanyám sütötte- lángosokra, abba csak viz, liszt, só kellett és mégis csodálatos volt.

    VálaszTörlés
  9. Nelli ! A krumplis változatán én is gondolkodtam, de tényleg még életemben nem sütöttem lángost. Ennek a visszatartó ereje a nagyon korai epéskedéseim voltak :(

    VálaszTörlés
  10. Csavi meg van híva egy óriási adag lángosra, csak szólni kell előre :
    )

    VálaszTörlés
  11. María ! Köszönöm szépen. Azt hiszem, hogy én sem utoljára sütöttem. Végtelenül ízlett mindenkinek. S még azon is elgondolkodtam: lehet, hogy meggyógyult az epém ? - ami már nem létezik, de mindíg háborog ? - merthogy ettől semmi baj nem volt.

    VálaszTörlés
  12. Marika63 ! Köszönöm szépen Neked is. Én is tervezem a krumplis változatot is, mert ez is nagyon jól bejött.

    VálaszTörlés
  13. én is hasonlóan készitem ,csak amikor beteszem a hűtőbe olajjal bekenem a tetejét ,én ekkora adagot 3-4 napig sütök :):)guszta ma a kenyér tésztábol lecsiptem és sütöttem belőle vacsira ,de nem volt olyan jó mint a tied :):)csak nagyon éhes voltam igy befaltam 3" kicsit ":)

    VálaszTörlés
  14. Mariskám ! Vasárnap ismételnem kell, mert ide, vagy oda ünnep, meg születésnap (ami majd csak délután kezdődik, de de. 11-re jönnek át a gyerekek, s addig egy nagy vájling lángost ki kell sütnöm. Lesz roham a lángosokért.
    Most viszont megpróbálok a hagyományos recepttel, só, víz, liszt, élesztő. A tojást és tök fölöslegesnek tartom bele. Régen nagyanyáink se raktak bele, mégis is isteni finom volt.

    VálaszTörlés