2010. október 19., kedd

Jótékonyság - Adni nagyon jó - Kifőztük Karácsony

Azt hiszem nagyon sokan vannak, akik figyelemmel kisérik a Kifőztük csapata hónapról-hónapra elkészülő, igényesen összeállitott receptfüzetét, s a szerkesztők nagyon kemény és igényes munkáját. Azonban már a nyár elején - úgy június tájékán - észrevehető volt innen-onnan, hogy itt valami más is készülőben van. Ha az oldalsávon található -s e sorok alatt is látható kis karásonyfára klikkelsz - máris odajutsz és olvashatsz a kezdeményezésről, s a segitségnyujtás lehetőségéről.

Az előkészületek idején 115 blogger közös munkájával elindult egy uj és nagyon jószándéku csapatmunka, melynek hamarosan láthatjuk eredményét is.
Amikor én hallottam a kezdeményezésről, annyira megfogott a segitségnyújtás lehetősége, hogy azonnal igent mondtam. S tettem ezt azért is, mert mindig is szivembe zártam eddigi életem során az elesett embereket, a szegényebb sorsu családokat, de ezen belül is nagyon megérintett és megérint azoknak a gyermekeknek a sorsa, akik soha sem tehettek arról, hogy nem volt mit enniük. Nemcsak ünnepekkor, de a hétköznapokban is nagyon sokat nélkülöznek, éheznek, s talán még a Karácsony melege sem érintheti meg őket, mert nemhogy ételre, üditőre, karácsonyfára, egy-egy szem szaloncukorra, vagy egyetlen gyümölcsre jusson, sokak még a szeretetből is nagyon keveset kapnak.
Az érintett gyermekek részére a Karácsonyt megpróbáljuk szeretetteljessé, boldoggá tenni azzal, hogy mosolyt próbálunk arcocskájukra varázsolni, s a 115 blogger által készitett jótékonysági akcióval, s a Ti segitségetekkel, a mosoly mellé asztalukra MELEG ÉTELT juttatunk.
Kérlek Benneteket is, nyújtsatok Ti is kezet azoknak a szegény sorsu családoknak, gyerekeknek, akik ma még nem is remélik, hogy számukra 2010 KARÁCSONYA igazi ünnep lesz.
Magam és a jótékonysági akcióban résztvevő bloggerek nevében előre is megköszönöm, ha az Ünnepi - Karácsonyi- Kiadvány megvásárlásával segitségére lesztek Ti is az éhező apróságoknak.
Nincs megszabott ára a kiadványnak, annyit adj, amennyit a szived diktál. A sok kicsi sokra megy elv alapján a legkisebb összegnek is nagyon fogunk örülni. Gondolj arra, hogy ezeknek a rossz sorsu gyermekeknek mekkora örömet fogunk szerezni.
Azzal is sokat tudsz még segiteni, ha van más blogod, weboldalad, s a kis karácsonyfás bannert (logót) kiteszed, belinkeled, s az érdeklődőket máris átirányitottad a Kifőztük oldalára.
Köszönöm.

5 megjegyzés:

  1. Jaj Viki, de szépet írtál! Köszönöm, köszönjük!:)

    VálaszTörlés
  2. Ez gyönyörű volt, Viki.
    Csakúgy, mint a beküldött recepted, amit még fájós kézzel is megcsináltál a jó cél érdekében. Az egész kiadvány csodás lesz, már alig várjuk, hogy Mindenki láthassa :)

    VálaszTörlés
  3. Örvendek, hogy jól vagy!
    Nagyon hiányoztál!!!!

    VálaszTörlés
  4. Szepyke ! - Yasmine !

    Mondanám, hogy ne csináljátok már, mert mindjárt elbőgöm magam, de nem mondom, mert igy is bőgizek mindig, mert nekem ez olyan nagy öröm és akkora boldogság, s olyan izgalomban vagyok, mintha én kapnám a legnagyobb karácsonyi ajándékot.

    Én vagyok hálás, hogy részese lehetek ennek a csapatnak.

    VálaszTörlés
  5. Juci ! Háááát arra még egy sort várni kell, hogy jól is legyek, de remélem hogy az az idő is eljön egyszer.
    Nagyon jól esik, hogy hiányoztam Nektek. Köszönöm. Téged is nagyon sokszor emlegettelek, s az immunerősitő keverékedre már le is csaptam. Holnap el is készitem. Majd beszámolok.

    VálaszTörlés