2010. július 9., péntek

Muffinok és bagettek

Igazság szerint kenyér sütés helyett, már megint bagett került az asztalra, vagyik akarom mondani, amióta kisült az első bagett, azóta biz én egyetlen egyszer sütöttem kenyeret. Annyira szeretjük ezt a könnyen szeletelhető, vékonyra vágható kenyérhelyettesítőt, hogy már csak ezt tudjuk -egyelőre- fogyyasztani.
Na de mielőtt valaki azt hinné, hogy másról beszélek, mint amit a képek mutatnak, inkább elmondom: hát az úgy történt, hogy már majdnem kisültek a begettek, s megkérdeztem a ház urát mi legyen az ebéd??? Egyből rávágta, hogy zöldborsó leves ( hátatforditottam és egy nagy orr és szájgrimaszk kíséretében tovább gondolkodtam, mi is legyen a leves mellé). Palacsintára gondoltam, na de ebben a melegben ??? háááát azt azért már nem, és nem ! Igy jutott a választás a muffinokra.
Azt is tudni kell ám, hogy én nem vagyok egy nagy muffinsütő, de most gyorsan kellett cselekedni, mert mindjárt kisülnek a bagettek és ha már egyszer meleg a sütő, akkor hajrá !!!! S a nagy sietségben ki is maradt egynéhány dolog az én muffinomból, amitől mégis fincsi és jó lett, el is fogyott :))))
Ahogyan és amiből én készítettem:
4 db tojás,
30 dkg liszt,
2 vanilia cukor,
1 sütőpor,
4 evőkanál tejföl,
2 reszelt alma,
1 jó nagy evőkanál csokidarabkák
A hozzávalókat gyorsan egy tálban összekevertem, papirkapszlikat a formába, s irány a betöltés.
24 db muffin készült ebből a mennyiségből. Egyik felébe meggyet (3 szem), mig a másik felébe őszibarack darabokat tettem.
Az eredeti recept szerint kellett volna bele kefir, ami nekem nem volt itthon, s ehelyett tettem bele a tejfölt.
S még az eredeti alaprecept szerint olajat is kellett volna bele tenni, de én ezt abszolut kifelejtettem. Utána meg is kérdeztem magamtól, vajon miért kell a muffinba olaj?????? mert hogy ezek a muffinok isteniek lettek, az már egyszer biztos :))))
Bizinyiték rá, hogy annak a 24 db muffinnak már nyoma sincs :))))

S íme itt az összteljesítmény.
Ezeket a bagetteket csak azért nem tettem külön fel, mert az eredeti bagettreceptemen nem változtattam, csupán csak annyit, hogy a már kb 3 napja felbontva álló fél doboz sörrel helyettesítettem a vizmennyiséget.
S van még a bagetteknek egy történetük :))))))
Amikor betettem a sütőbe őket, egyszerüen, vagy véletlenül??? nem is tudom !!! ---- de kb 10 perccel elszámoltam -lerövidítettem- a sütési itőt.
A szinük gyönyörü volt, nem is figyeltem oda, csak már a muffinokra. Kivettem a bagetteket, s egy pár perc mulva, amikor megvizsgáltam a "popójukat" - kopognak-e ??? nem kongottak. Atya ég !!!! most mit csináljak, mert nem biztos, hogy ezek teljesen megsültek, attól függetlenül hogy nagyon szépek voltak.
Egy villámcsapásként ütött belém, hogy na akkor most mi van??? -- áááá semmi !!!! hiszen valamikor régen elősütött bagetteket vásároltunk az üzletben és itthon sütöttük készre.
Most sem lett ez másként. Amikor kihültek a bagettek fagyasztóba raktam. Fogyasztásuk előtt bekapcsolom a sütőt 10 percre, és betéve a bagetteket még további 5 percig készre sütöm.
Húúúúúúúúúúúúú talán feltaláltam az elősütött bagetteket ???? áááááááá dehogy !!! habár nem is olyan hülyeség. Egyetlen baj van vele, hogy amikor ujrasütöttem, akkor egy egész bagettrudat bevágtunk egy reggelire :))))
Hát ennyit a bagettek történetéről :)))))



3 megjegyzés:

  1. Szerintem tök jók lettek, és biztosan nagyon finomak

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is szépek. Lehet én is megpróbálok majd bagettet sütni :) most megjött a kedvem hozzá.

    VálaszTörlés
  3. Bianka ! Úgy ám ! Nem is gondoltam, hogy az őszibarackos is hóditani fog :)))

    Jucy ! Próbáld meg nyugodtan. Nem nehezebb, mint kenyeret sütni. Sőt, nálam a bagett sokkal egyszerübb, mint a kenyér.

    VálaszTörlés