2010. július 5., hétfő

Meggyes-barackos-turókrémes finomság

A Nőklapjából vett receptet előttem egy nappal már @andre@ is elkészítette. (süss-alkoss blog) Amikor az enyémek már a hütőben csücsültek, várva az elfogyasztásra, akkor vettem észre, hogy @andre@ is hisz a Nők Lapja különszámának. Ezt én is nagyon-nagyon alátámasztom.
Az eredeti recept igaz, hogy csak meggyből készült, de én kénytelen voltam megspékelni még egy kis őszibarackkal. Ez azért is sikerült igy, mert olyan szerencsétlen kőkemény barackjaim voltak, ha parittyába tettem volna őket és megcélzom a háztetőt, tuti, hogy lyukat furtak volna rajta. Naaaaaaa hát ezért került egy jó pár barack felkockázásra, megfőzésre, és került bele a turókrémbe. Isteni lett
Hozzávalók ahogyan én csináltam, (az eredeti receptet ITT találod)
Először a meggyet és az őszibarackot készítettem el, mert ezeknek hülni kell.
Hozzávalók a gyümölcsös krémhez:
30 dkg meggy
1 kanál kristálycukor
1,5 dl viz,
1 evőkanál étkezési keményitő
6 db őszibarack meghámozva, apró kockára vágva
1 kanál kristálycukor
1,5 dl viz,
1 evőkanál étkezési keményitő
A gyümölcsöket külön-külön készitettem el ugy, hogy a cukorral kis lángon felolvasztottam, majd egyet rottyant és a vizben elkevert keményitővel besürítettem.
Az őszibaracknak kicsit tovább kellett főni, mert nagyon kemény volt. A további eljárás ugyanaz, mint a meggynél.
Hozzávalók a túrókrémhez

0,5 kg turó,
3 nagy evőkanál cukor,
2 nagy citrom reszelt héja,
1 nagy citrom kifacsart leve
0,5 dl tejszín
A túrót, a cukrot, a citromhéjat és levet turmix gépben 1 perc alatt simára kevertem és félretettem.
A fél liter tejszint -robotgéppel- kőkeményre - csipet sóval - felvertem, s a két krémet finoman összekevertem.

Amikor a gyömölcskrémek kihültek, akkor rétegezve poharakba rakva, hütőben vártak az elfogyasztásra.
Ebből a mennyiségből iszonyu sok lett, de hát mi hatan ettük :) :) és milyen finomat !!!
Mindenkinek ajánlom. Nekünk tegnap ez volt a vacsoránk.

5 megjegyzés:

  1. nagyon finom lehet, igazán guszta

    VálaszTörlés
  2. Péntek óta nem ettem édességet, csak pár szem cukrot!
    Úgyhogy minimum egy ilyen pohárral elbírnék!

    VálaszTörlés
  3. Milyen guszták!Bizonyára megérte a fáradozást, mert finom volt!
    Én is kérek!!!

    VálaszTörlés
  4. Biztosan nagyon kellemes íze van!

    VálaszTörlés
  5. Bianka, köszönöm :))

    Thrini ! vidd, azaz vihetted volna, de már sajna elfogyott :)) De azt tudnod kell, hogy ez nem is olyan nagyon édes :)

    Juci ! Nehogy azt hidd, hogy ez nagy munkával járt. Több ideig tartott talán leirni :))

    Dia ! Aaaaaaz bizony :))

    VálaszTörlés