2010. július 14., szerda

Zöldbabsaláta


Nem is adtam nevet ennek -a részemről még soha ki nem próbált- remekmünek. Egyszerüen csak csodáltam Juci blogján amikor megjelent, s elhatároztam, ahogyan hozzájutok friss, zsenge zöldbabhoz, azonnal el is készítem.
Kicsit másképp készítettem mint Juci, de az eredmény magáért beszélt.

Fél kiló sárgahüvelyü babot enyhén sós vízben megfőztem. 3 evőkanál majonézt, 1 nagy evőkanál mustárt, 2 nagy evőkanál (vagy kisebb pohár) tejföllel, kevés cukorral, s a megfőzött, kihütött babbal összekevertem.
Ment a hütőbe, s este amikor eljött a vacsoraidő, egyszerüen felajánlottam a ház urának a tartármártással elkevert babot. Nézett rám, hogy mifán terem.
Hálistennek nem kért belőle, én viszont az egészet, úgy ahogy volt, befalatoztam.
Mindenkinek ajánlom, főleg az ilyen forróságos, nyárestékre.
Juci ! köszönöm az ötletet, nagyon sokat fogom készíteni, s azóta is egyfolytában emlegetünk :))))

7 megjegyzés:

  1. Viki, ha szereted (és eheted) a zöldbabot, akkor azt is tegyél bele, mert hihetetlenül feldobja! Nálunk úgy dukál:) 2-3 gerezd zúzott egy ilyen adagba belefér.

    VálaszTörlés
  2. Kata ! véletlenül nem fokhagymára gondoltál ???
    Mert van ám itthon zöld-zöldbab is, de azt nem gerezdbe árulják :))))

    VálaszTörlés
  3. De igen...agyamra mehetett a meleg! fokhagymagerezd, finom, friss, zúzva + majonézes zöldbab = KIRÁLY (csak a Zuradnak el ne mondd a titkot!:)

    VálaszTörlés
  4. Örvendek, hogy tetszett!!Ottis hagymát is vágott bele. Én meg petrezselyemzöldet. Egy picit kisebbekre vághattad volna főzés után, hogy lehessen kenyérre kenni. Főzőtökből is készítettem, de ott fűszerként a fokhagyma mellett kaprot és csombordot tettem bele.
    Érdekes Kata a fiam is úgy mondja, hogy királyság ,ha nagyon tetszik a főztöm!

    VálaszTörlés
  5. Kataaaaa :))))))))) ez még csak az első próba volt, de legközelebb a fokhagyma sem marad ki belőle :))))
    Jöhet minden, ami árt :)))))

    Bianka! szégyen szembe be is vágtam az egészet :)))

    VálaszTörlés
  6. Kata ! már nekem is agyhugykövem lett ettől a melegtől.
    ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ !!!! ház ura nem tudhatja meg, hogy fokhagymát használok :))))) Ez már örök titok marad :))

    Bianka ! akarom mondani .... szégyen szemre :)))))

    Jobb, ha elmegyek fagyit keverni :))

    Juci !!!! ezt a finomságot elrontani kenyérrel ????? húúúúúúú azt már nem lehet.
    Csak úgy mezítlábasan, tálat magam elévenni, kanál a kézbe és fel nem állni az asztaltól, amig a tálban van egy falat :)))))) Jó volt ám ez így is, s ismétlésre is kerül. :))) Az utolsó falatokat egyébként is ugy kb éjfélkor nyaldostam be :))))

    VálaszTörlés