2010. április 23., péntek

Kifli - teljes kiörlésü

Nagyon bennem él még a szinte minden napi kenyérsütés, s még nem szoktam hozzá, hogy "letiltás" alá került egy időre a kenyér, azaz heti egyetlen egy kenyérsütésre kaptam engedélyt :) A többi napokra a reggeli - vacsora helyét egy időre -kenyér helyett- átvette a kifli szerepe. (legalábbis a ház ura így gondolja) :-)
Tehát úgy eltájoltam magam, hogy minden képp a vajas kiflit szerettem volna újra megsütni, de mire észbe kaptam, már a teljeskiörlésü nyanyával, kovásszal készűlt kenyértésztám kelt a tálban. No persze abszolut nem bántuk meg, mert ez teljesen más ízt adott, mint az előző vajaskifli. Ez is nagyon finomra sikerült.
Elkészítés és hozzávalók a kovászhoz:
20 dkg frissen őrölt teljes kiörlésü tönkölybúza liszt,
1,2 dkg élesztő,
2 dl víz,
1 teáskanál cukor
Fenti összetevőket egy tálban összekevertem, majd hozzáadtam
25 dkg tk nyanyát (amit az előző kenyerem második dagasztása után tettem félre)
3 óra alatt gyönyörüen összekovászolódott, s így adagoltam
A kenyérsütőgép üstjébe raktam a következőket, de "Bucik ujra - kisérletezem" posztomnál elolvashatóak az összetevők, s ugyanúgy jártam el, ahogyan a buciknál.
Dagasztás, kelesztés és minden eljárás ugyanúgy történt szintén, mint a buciknál.
Mielőtt a sütőbe tettem a kifliket, 1 tojáshoz pici tejet adtam, elkevertem, s megkentem a kifliket, majd a tojásos ecsettel felvittem a tetejükre a szezám-magot. Tetejüket darabos himalája sóval megszórtam.
A sütőt maximumra 10 percig melegítettem, majd visszavettem a hőfokot 200 fokra, a kifliket sütóőpapírral letakartam és 20 perc alatt készre sütöttem.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése