2017. április 5., szerda

Megyy szósz, csirkemell

Mai ebédünk szinte negyed óra alatt készült el, mert hogy a meggy szósz is, a csirke mell is korábban elrakott és üvegbezárt alapanyagokból készült. 
Sőt még a szósz sűrítéséhez használt kesudió tejszín és kókusz tej is (tartósítószer mentes) hőkezeléssel készült. Igy nem kellett sok idő az ebéd elkészítéséhez. 





A meggy szósz befőttből készült, amit még tavaly előtt nyáron raktam el. Sűrítésre 1 kanál rizslisztet és 1,5 dl kesudióból készűlt tejszínt, valamint 1,5 dl kókusztejet használtam. A meggy finoman savanykás volt, ezért utólag 1 kanál eritrittel édesítettem. 


A filézett csdirkemellek is korábban készültek, s vártak a kamra polcán, hogy ebéd legyen belőlük. Ella kuktában -annak idején- a csirke melleket (Szafi fitt ételízesítővel) 10 percig főztem, majd amikor a kukta felengedte a szelepet, akkor kiszedtem a húst. Befőttes üvegekbe raktam annyit, hogy két személy részére elég legyen. Kevés levet tettem rá, majd kuktában 60 percig hőkezeltem. 
Ilyenkor, amikor fogyasztani szerenénk, akkor csak előveszem a polcról az üveget, felbontom és kész a feltét a bármilye finom mártásokhoz, főzelékekhez, szószokhoz. 
Miután a csirkemell kicsit szálkás, így ezt most fogyasztás előtt, kevés kacsazsíron átforgattam. Nagyon finom lett. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése