2014. január 5., vasárnap

DNK kenyér - 2014 év első kenyere

Egyszer valamikor pár évvel ezelőtt kijelentettem, hogy én az életben nem sütöm meg a DNK (dagasztás nélküli kenyér) kenyeret. Tegnap mégis úgy hozta a helyzet, hogy gyorsan kellett dönteni, hangulatom pedig nem sok volt, a sütő pedig teljes kapacitással működött. Nem maradt más hátra, mint este összekeverni a DNK kenyér összetevőit és ma reggel kisütni. (Most már nem mondom, hogy soha) :)
 
 
Kelesztő tálat elővettem (jó nagyot) és az összetevőket benne elkevertem.
1 kg BL 55-ös liszt (most LIDL-s, mert csak ez volt itthon)
2,5 dkg só
2 csomag 7 g-os porélesztő
1 kisebb evőkanál sikér
8 dl tejsavó (mert csak ennyi volt)
2 dl víz
 
A száraz anyagokat a kelesztőtálban összekevertem egy fakanállal. A langyos tejsavós vízben elkevertem a sót és a két anyagot összedolgoztam. Kelesztőtál tetejét rátettem. Beraktam a mikróba, hogy huzatmentes helyen legyen. Egész éjszaka ott várakozott kb 14 órát.
 
 

 
Fekete teflon fóliát jól beliszteztem, ráborítottam a kelesztőtálból a tésztamasszát. (olyan volt, mintha kovász lett volna).
A tetejére is lisztet szórtam. Elkezdtem hajtogatni: fentről lefele, majd lentről felfelé, és a két oldalát középre összehajtottam,   majd az egész tésztát megfordítottam, hogy a hajtogatott részek legyenek alul, ugyanis amikor már bemelegszik a sütő a sütőedénnyel együtt, akkor nem beleborítom a tésztát a forró edénybe, hanem megfogom a fólia széleit és beleemelem a kacsasütőbe. Így nincs olyan veszély, hogy megégetném a kezem.  Az összehajtogatott tésztát vászonkendővel letakartam és fél órát pihentettem.
 
Ezalatt az idő alatt a sütőbe beletettem az ovális alakú kacsasütőt és bekapcsoltam a sütőt maximumra.
 

 
20 perc alatt elérte a sütő a maximális hőfokot, ekkor a kenyértésztát a fóliával együtt beemeltem az edénybe, tetejét rátettem. A hőfokot 200 fokra levettem és 35 percig sütöttem. Ezt az időt nem tartottam elégnek, így még 10 percig tovább sütöttem. Az edény tetejét nem vettem le. Amikor elkészült gyorsan ki kellett vinni a hidegre, hogy a már lassan ebédhez készölő családtagjaim nehogy kenyér nélkül maradjanak.
Nagyon finomra sikerült.

10 megjegyzés:

  1. Szóval nagyon finom volt.
    Örvendek, hogy kikerültél az antitáborból ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Évikém! így, hogy nem a lisztet kellett söprögetni a tetejéről, talán...................... de azért nem lesz örökös vendég nálunk...........

      Törlés
  2. Viki! talán ezt a kenyeret még én is megtudnám csinálni!??
    Nagyon jól néz ki. Ügyes vagy,mint mindig.))Sóvárogva nézem!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Terikém! Na tényleg ez az a kenyér, amit még talán elrontani sem lehet, de ha látnád, hogy mos mi sűl???? Én nem cserélek vele :)

      Törlés
  3. Hajrá, Viki! Mindennek eljön a maga ideje! Örülök, hogy jól sikerült! Ritkán sütöm, pedig finom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuskám, ízlett ez nekünk is, de nálunk sem lesz sokszor. Finom, finom, de én inkább dagasztok :) illetve befogom a gépet dagasztásra !!

      Törlés
  4. Na most akkor azt képzeld el ha én sütnék egy ilyet?! Akkor a titkosított kódneve nem DNK kenyér lenne, hanem DCSK! Vagyis az én lehozatalomban a Dinka Csavi Kenyere. Mivel tutira elrontanám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csaviiiiiiiiiiii ! ne degraláld már le magad ennyire. Egyszer elmegyek hozzátok egy hétre és sütünk- főzünk :)

      Törlés
  5. Viki, ez gyönyörű lett!! Szinte érzem az illatát!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. María! Köszönöm. Jó jó volt, de azért nem lesz sűrű vendég nálunk. Annyira nem lopta be magát a szívembe. Akkor már inkább a zabpelyhes DNK zsömlék.

      Törlés