2013. augusztus 27., kedd

Össznépi születésnap két hétvégén

 
Egész nyáron (júliusban,  augusztusban) nem értünk rá szinte semmire, pedig nálunk ilyenkor vannak tömegével a születésnapok. Úgy döntöttünk, hogy az augusztus végét arra szánjuk, hogy egy kicsit kipihenjük az átalakítás nagy fáradalmait, s egyben összevontan (persze már tavaly is így csináltuk) egy jó kis családi ebéd formájában csinálunk egy csendes bulit :)
 
Augusztus 18-ával kezdtük, ekkor egy óriási bogrács vegyes (köröm, csülök, zúza) pörköltet főztek a fiúk, mi lányok pedig - mivel hirtelen még vendégeket is hívtunk - gyorsan összeütöttünk egy óriási tálca gyümölcskrémest.
 
A bográcsos fantasztikusan sikerült, utána az egész gyümölcskrémes lecsúszott, szóval nem éheztünk. Alíg tudtunk felállni az asztaltól :)
 
 
 
Nem tudom hány darab tállal sikerült az asztalra rakni ebből az isteni bográcsosból, de nem nagyon sok maradt belőle. Persze az is igaz, hogy a szokásos 6 fő helyett, most 9-en voltunk, de úgy érzem mindenki nagyon jól érezte magát.



Hangulat és vigyor volt bőven. A bohóckodás, a kacagás nem is maradt el senki részéről.

A vendégek is jól érezték magukat.


Az pedig már maga a csoda volt, hogy én a férjemet még életemben nem láttam alkoholos pohárral a kezében ?! - hát csodálkoztam is rendesen. Igaz, hogy a gyerekek valami nagyon finomságot (házi készítésű mézespálinkát) hoztak. Ízlett is mindenkinek, biztos finom is volt. Én nem mertem megkóstolni :)
 
No ez a csapat megérdemli, hogy főzzön az ember hétvégén, mert fantasztikus milyen jó étvágyuk van és szinte öröm nézni őket, ahogy esznek :)

Elkészült ez a hatalmas tálca gyümölcskrémes is, ami hihetetlen, hogy a piskóta fölött és a krém fölött összesen 200 szem szőlő volt. Ezt a lányok számolták meg, amíg rakták a sütire :)

 
Jött a hatalmas adag gyümölcskrémes, amit darabokra vágra az utolsó falatig  elpusztított a csapat!
 
Természetesen a család kedvence: Robika sem maradhatott ki a jóból. Kapott egy óriási csülökcsontot, amit aztán -szokása szerint- két napig őrzött.

 
S akkor jött a következő hétvége. Az én gyermekeim kitalálták, hogy ezen a hétvégén (augusztus 25-én) főzzünk valami gulyás levest, amihez csodálatos finom marhahúst hoztak, én pedig hozzápakoltam egy jó fél kiló Lóbab-ot, s ebből készült egy akkora adag babgulyás, hogy már megint csak pihegtünk az ebéd végeztével.



Látszik ám, hogy a csapat nagyon jóízűen tudja kanalazni a finom gulyást, s hozzá a frissen sült házi kenyeret.
 
S akkor itt látható a Lóbab, amiből egyetlen szem beterít egy nem éppen kisebb formájú evőkanalat.

S nehogy már édesség és sütemény nélkül maradjon a csapat, na meg az a kis "szegény" gulyásleves nehogy egyedül csússzon le, elkészült egy fantasztikus szilváslepény. Hát ebből sem sok maradt.




Azt hiszem én már itt kidőltem a sorból, jól esett már a kellemes udvari kintlétből benn a lakásban elmélkedni, hogy milyen szép is volt ez a két hétvége :)
...................hogy a papa min gondolkodik, azt csak Ő tudja, nem árulta el senkinek :)
Aztán végül is eszébe jutott Papának és Kriszta lányunknak, hogy már egy jó ideje tegeződnek, de még pertut nem ittak. Csak halkan súgom meg, hogy nem is pertut ittak, hanem azt az igazi házi mézes pálinkát kóstolgatták :)

Így telt nálunk augusztus két hétvégéje az összépi születésnap megünneplése kapcsán.



8 megjegyzés:

  1. Annyit tudtam mondani, amikor elolvastam, hogy azt a... És köszöntök innen a Viharsarokból minden szülinapost!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jöhettél volna Csavi :) bőven jutott volna neked is egy jó pár tányérral :) Az ünnepeltek nevében köszönöm.

      Törlés
  2. Az ilyen családi összejövetelek megérnek mindent, az biztos, s amiket főztetek/sütöttetek az vmi fantasztikus:) Puszi, Isten éltesse az Ünnepelteket:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kati! nagyon jól látod, Nálunk legalábbis mindennél fontosabb egy ilyen összejövetel. Az ételekről pedig még ma sem tudok mást mondani, minthogy isteni volt. Átadom az ünnepelteknek az üzeneted :)

      Törlés
  3. Gratulálok az ünnepelteknek! Fantasztikus volt a menüsor, nagyon kitettél magadért. Egy ilyen klassz csapatnak érdemes finomakat főzni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nea nagyon aranyos vagy, s köszönjük szépen. Ez nem csak össznépi ünneplés volt, de a főzésből is majdnem mindenki kivette a részét :) S valóban érdemes nekik főzni, mert nagyon tudnak és szeretnek enni.

      Törlés
  4. Hát nagyon jó is volt úgy az egész nap egybe véve, finom volt minden! És a "csücsök" is... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is azt mondom, Úgy ahogy volt, nagyon jó volt, még a "csücsök" is :)

      Törlés