2013. június 28., péntek

Bordás (egy visszahozott ízemlék)

Egy nagyon elfelejtett fantasztikus ízű péksütemény után kezdtem kutatni. Ezt a péksüteményt annó úgy 40-45 évvel ezelőtt -az akkori lakóhelyemen- a pékségek rendszeresen sütötték, majd teljesen a feledés homályába került. Elmélkedtünk a múlton, s egyszer csak bevillant a közkedvelt bordás péksütemény. Gondoltam egyet, s az ízlelőbimbómra hagyatkozva megpróbáltam összeállítani és visszahozni napjainkba ezt, az akkor közkedvelt finomságot.
Töredelmesen bevallom, hogy másodszori nekirugaszkodásra sikeredett, amiről el is mondhatom, hogy az íze, az állaga ugyanaz, a formáját viszont teljesen átalakítottam, de ez nem lesz a továbbiakban akadálya annak, hogy sokszor előforduljon a tányérunkon. Mivel a régi formája egy kisebb buci alakú volt, s bordái sem voltak, maximum a sütőlemez, amin sütötték az lehetett bebordázva, mégis erről kapta régi nevét "bordás"!  Ma már ennek nincs jelentősége, akkor sem volt, mert nem a bordák adták meg az ízvilágot. Miután nem is a régi formájában hozom, ezért a mostani, -másodszori- elkészítésnél a tetejét kevéske cukorral megszórtam. Na így a családnak mégjobban ízlett. Ajánlom elkészíteni márcsak azért is, mert ez a mennyiség dupla adag hozzávalóból készült, a család kávétfogyasztó tagjai részére, s bizony már ötödik naposak a még meglévők és még ma is olyan finom, mint amikor kisült.
Az előző bordásom csak azért nem tetszett, mert megpróbáltam a régi formáját kialakítani, de nem olyanra sikerült, mint az eredeti volt, ízre viszont fantasztikus.  
Még annyit a bordás múltjához, hogy amikor már nagyon felfedeztük annak idején ezt a péksüteményt, akkor rendezvényekre is megrendeltük a Sütőipari Vállalattól, de akkor már egy merész húzással. Ebben a kissé édeskés tésztába friss kolbászdarabkákat süttettünk. Na ez volt ám az igazi élmény. Egyszer még ezt is kipróbálom.
 
 
 
Hozzávalók és elkészítés (dupla adaghoz)
1 kg finom liszt,
5 dkg élesztő
4 evőkanál cukor
1 teáskanál só
6 dl tej
6 dkg  vaj (esetleg margarin)
 
A tejet meglangyosítjuk, egy részében kevés cukorral az élesztőt felfuttatjuk. A liszbe elkeverjük a többi cukrot, a sót és a vajból 4 dkg-ot is belekockázunk. Amikor az élesztő felfutott, akkor a dagasztó edénybe összerakjuk a hozzávalókat, és egy nagyon finom lágy tésztát készítünk.
Picit kiolajozott kelesztőtálban a duplájára kelesztjük. (a mult heti nagyon melegben elegendő volt 25-30 perc ehhez a művelethez.
 
A megkelt tésztát nyújtódeszkára borítjuk, jó nagyra kinyújtjuk. Ha a tészta engedi, akkor legyen akkorára kinyújtva, mint a nyújtódeszkánk. A megmaradt 2 dkg vajat (margarint) olvasztjuk, s ezt rákenjük a kinyújtott tésztára.
Hajtogatni fogjuk ugyanúgy, mint a vajas (hájas) tésztánkat. Felőlünk lévő részét közepéig felhajtjuk, majd a szemben lévő távolabbi részét ráhajtjuk. Ekkor kapunk egy jó nagy téglalap alakú tésztát, amit szintén összehajtunk, de most úgy, hogy a bal kezünk felőli részét behajtjuk középre, s még egyet hajtunk rajta jobbra.
Az összehajtogatott tésztát kinyújtjuk, feltekerjük, mint egy bejglit. Szeletekre vágjuk és sütőfóliával bélelt tepsire rakjuk a tekercseket. Hagyjuk duplájára kelni. Ezalatt az idő alatt a sütőt előmelegítjük. Mielőtt betesszük a sütőbe, akkor nagyon kevéske cukorral megszórjuk a tetejét, de ez el is hagyható.
180 fokos sütőben (az első tepsi 14 perc alatt), míg a második tepsi már csak 10 perc alatt készre sült.  (Villanysütő alsó-felső sütés)
 


 
A tepsire rakott teljesen lapos tekercs-szeletekből sütés közben ilyen szép magasra nőtt csigaalakú péksütemények sültek.

A családom nem tud elég hálás lenni ezért a finomságért. Most már harmadszor is begyúrásra került, és éppen most kel.
Ha nem kellene most óriási fűszermentes diétát tartanom, akkor azonnal hozzáfognék a  kicsit kevesebb cukorral elkészítendő, s kolbászdarabokkal töltött bordás-bucikhoz. De ami késik, az egyáltalán nem múlik!

24 megjegyzés:

  1. Gyorsan sül, ez jó hír :D Szépen felcsúcsosodtak, jól mutatnak. A kolbástdarabkás is finom lehet :) Nagyszerű dolog, hogy megtaláltad a keresett ízt, le a kalappal előtted!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vicuska! Én sem akartam elhinni, hogy ilyen hamar sülnek. Ott guggoltam a sütő ajtó előtt és néztem, hogy kúsznak fölfelé. Az íze viszont tökéletes, bár a cukor még talán kicsit csökkenthető is lenne, főleg, ha már a kolbászos változata fog készülni, de ennek az őskori bordásnak éppen ez volt a lényege, hogy olyan isteni kis édeskés és nagyon puha tésztája van. Jól összebarátkoztak a kolbászdarabkákkal is :)

      Törlés
  2. Biztos finom! :) Egyszer majd én is kipróbálom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Farci ! No ha ezt kipróbálod, ebben sem fogsz csalódni az egyszer biztos :) A férjem épp az előbb számolta meg, hogy még 5 db van neki, de már a következőt megrendelte. Ami ma délelőtt kisült azt az unokám vitte haza, mert a szülők egész hétvégén kinn fognak dolgozni a földeken, s kell valami finomság.

      Törlés
  3. Én nem ismerem, de kíváncsi voltam a formájára... Csak nem erről van szó?

    http://www.nosalty.hu/recept/bordas-pacsni

    mondjuk én a leírás alapján sem tudnám megcsinálni, olyan bonyolultan hangzik. De a tied alapján lehet elkészítem majd, nagyon guszta! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Titanilla! Megnéztem a linket, amit betettél. Nem, nem arról van szó. Az igazi bordást -most már elárulom- Békéscsabán készítették, s ha jól tudom sehol máshol. Olyan kis ovális formájú zsömleszerűség volt, a teteje síma és az alján volt egy-két borda, de az is attól, hogy a sütőlemez volt mintázott, s ettől kapta a bordás nevet. Most elolvastam a link alapján azt a leírást, hát az nekem is kissé bonyolult, s valahogy a rétegek közötti fagyott reszelt vaj ha nem olvad el a tésztában, akkor a három réteg tuti, hogy három felé válik. Nem fognak összenőni a lapok. Nem azért, mert az enyém, de ha ezt a formáját választod, nem fogsz csalódni benne. Persze azért én tovább fogok vele kísérletezni mind addig, amíg a kolbászos változata is el nem készül :)

      Törlés
    2. Szia, Viki!
      Én zalai vagyok, de itt is kapható volt. Nagyon szerettem, kár, hogy már nem gyártják a pékségek.

      Törlés
    3. Marica! Ugye, hogy ezt nem lehet elfelejteni. Kár, hogy nem a régi, eredeti -formára alakítottam, de az íze ugyan az.

      Törlés
    4. Kedves Viki, én szegedi vagyok, de itt is lehetett kapni, nagyon szerettem. Sajnálom, hogy ma már nincs. Jó a recepted, tetszik az egész oldalad. Üdvözlettel, Ágnes

      Törlés
    5. Kránitz Ági! Nagyon köszönöm az elismerést. Kedves tőled! Bizony én is nagyon sokszor emlegetem ezt a péksüteményt és el is készítem. Üdv és szép napot! Viki

      Törlés
  4. Hmmmmmmmmmmm... Delícias !!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sol !! Tessék szíves kipróbálni :)
      É certamente. Muito saborosa!

      Törlés
  5. Ez így igaz! Viharsarki finomság ez bizony. Még a nagymamám csinálta annó és ez akárki akármit mond, mese finom. És én az éhen és kórász bizony imádom!

    VálaszTörlés
  6. Csodás péksütemény lett Viki! :)

    VálaszTörlés
  7. Olá, Viki, gostei dessa receita. Visual leve e parece bem gostoso. Desejo um bom fim de semana para você, com muitas alegrias :-)
    Abraços com amizade.

    Sol

    VálaszTörlés
  8. Nyíregyházán is nagyban árulták annó!

    VálaszTörlés
  9. Kedves Viki!
    A bordásod formája a békéscsabán sütött darásfészeké :)
    Alig várom, h kipróbáljam a recepted.

    Még annyit, hogy két éve még az erdőkertesi coop-ban a régi típusú/ízű bordást lehetett délelőttönként kapni, vágott zsemleként.
    Békéscsabán pedig a régi bordásformájú ma is kapható, de az íze állaga jellegtelen, nem olyan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia kedves Névtelen :) Nagyon örülök, hogy legalább itt találkoztunk :) Volt most kicsivel több mint 2 évig lehetősgen Békéscsabán kutatni, de sajnos én is azt tapasztaltam, hogy az a bordás nem az, amit úgy kb 40-45 évvel ezelőtt ettünk, s íze még ma is itt érződik a számban. De jó, hogy említed, mert nekem megvan a vágottzsemle receptem, ezt sikerült megszerezni, de még időm nem volt, hogy megsüssem. Hamarosan rákerül a sor. Kiváncsi leszek az ízére. Erdőkertes???? --- Esetleg Te egy Békéscsabai lány vagy Erdőkertesen? --- Érdekes lenne, mert én is Csabai vagyok, és majdnem Erdőkertesre költöztünk. Köszönöm a bejegyzsed, olyan jólesett.

      Törlés
  10. Valamelyik nap beugrott a bordás, hogy milyen isteni szendvicszsemle volt, gyerekkorom legjobb szendvicseinek alapja, szinte még most is itt van az íze a számban. Édesanyám estére mindig ebből csinálta a vacsorát. S valóban, én is békéscsabaiként ismerkedtem meg vele (azóta már Pestre fújt a szél)…
    Ki kell próbálni ezt a receptet, köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha mi régi viharsarkiak imádjuk ezt a finomságot és örömmel emlékezünk rá. Nem is lehet ezt elfelejteni. :) Akkor úgy látszik engem is jól elfújt a szél. Először Budapest, aztán most öreg korunkra -de távol a nagyvárostól- Pest megye, a sok, sok Sziget..... egyikében vagyunk. Örülök, hogy igy és itt is találkozhattunk.

      Törlés
    2. Kedves Viki! Ma már Veszprémben élek, de Mezőberényben nőttem fel és még ma is emlékszem az eredeti bordás ízére. A kolbászos verzió is nagyon jó volt. Egy ideje már tervezem, hogy valahonnan be kellene szerezni a bordás receptjét, ha már sajnos nem kapni sehol 😞 Ki fogom próbálta receptedet, nagyon köszönöm! Bea

      Törlés
  11. Kedves Bea! Örülök, hogy így összetalálkoztunk. Jó szívvel ajánlom, de sajnos a mai lisztek már nem igazán tudják visszataszító azt a csodás ízt. 10 e vél ezelőtt még Totkomlosi lisztből sütöttem. Feledhetetlen Most is állandó lisztkeresésben vagyok, keresem az igazit, de közel sem járnak a régieket. Persze mindig van valami megoldás. Sok sikert kívánok a kipróbáláshoz.

    VálaszTörlés
  12. Szóval nem visszataszító, hanem "VISSZAADNI"

    VálaszTörlés