2012. december 20., csütörtök

Resztelt máj



Ünnepek előtti egyszerű kis ételsorokat kell készítenem, hogy majd ha eljő a nagy nap, amikoris sor kerül a klasszikus karácsonyi étkekre, azt már kívánjuk is és  jó étvággyal elfogyasszuk.
Így került sor a mostani resztelt májra, amit már nagyon-nagyon régen főztem. S azért is esett erre a választás, mert ennek az ételnek az elkészítése is a fél órás kategóriába tartozik. Tulajdonképpen, amíg a krumpli köret megfő, addig a máj is elkészül.
 
Hozzávalók és elkészítés:
 
0,5 kg sertésmáj csíkokra vágva
1 kanál mangalica zsír
1 óriási fej vöröshagyma kockára vágva
1 mokkáskanál majoranna
1 mokkáskanál piros fűszerpaprika
1 csapott mokkáskanál fehér bors
só (csak utólag sózzuk, mert a sertés és marha májat ha főzés közben sózzunk, megkeményedik)
 
A zsírt felolvasztjuk, a kockára vágott hagymát beletesszük. 2-3 percig lefedve pároljuk. Hozzáadjuk a jól megmosott, felcsíkozott májat. Fűszerezzük a fehér borssal és a majorannával. Az utolsó 5 percben rátesszük a piros fűszerpaprikát. Amikor elkészült, s már tányérra tálaltuk, akkor sózzuk.
Amig a máj elkészül, addig a krumplit megpucoljuk, felszeleteljük. enyhén sós vízben megfőzzük.

Savanyított piros bélű és bébi görögdinnyével tálaljuk. Eszméletlen finomra sikerült.

6 megjegyzés:

  1. Na most ha ne adj isten a szomszédod lennék, akkor szerintem már ütném a mázsát jócskán. Hűűű de finom lehet istenem?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csavi ne a mázsát üsd, hanem az asztalt, hogy ilyet kéééééééreeeeek :) :)
      Holnap zúzapörkölt lesz, jössz ?

      Törlés
    2. Az meg lemaradt, hogy finom is volt !!!

      Törlés
  2. Viki!
    Nagyon guszta! Mi is szeretjük,kedvenc ételünk közé tartozik:))))
    Főleg finom savanyúval!! Te raktad a savanyúságot??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Terikém ! Ezt éppen nem én raktam el, de éveken keresztül hordó számra tettem el a kisdinnyéket az egész családnak.
      Sajnáltam is, hogy már tavaly sem, ezen a nyárom sem tettem el semmit, de rátaláltam erre a boltra, s komolyan mondom ugyan az az íz, mintha én tettem volna el.
      És még ráadásul az ára sem olyan horrorisztikus. Na persze ehhez nézni kell a nyersanyagot, meg a hozzávalókat, na és a sok munkát. De végülis azt állapitottam meg, hogy ha ilyen finomat árulnak, akkor nem érdemes eltenni, csak ha megteremne.

      Törlés
  3. Viki!
    Igen van az úgy,hogy már lemondunk valamiről és ha találunk hozzá hasonló ízt,akkor azt választjuk.Én is régen rengeteg savanyút raktam el, és egy idő után már a férjem sem evett annyit,aztán nem kínlódtam vele.Nálunk is lehet kapni házi készítésút és nagyon finom,ott szoktam venni,ha kell.:)))
    Holnap is úgy látom finomat főzöl,ha közelebb lennék,talán elmennék!!!:)))))))))))))))))))

    VálaszTörlés