2012. január 17., kedd

Burgonyagombóc leves

Megjelent a Kifőztük januári száma. Ráérős időmben böngészgettem, lapozgattam, s megtaláltam benne a ház urának óriási kedvencét: a burgonyagombóc levest. Annó még amikor dolgozott - ifjú korában - s "menza"-menüt evett, Ő volt a konyhások kedvence, meg a krumpligombóc evő verseny győztese. Hát ennél nagyobb öröm nem is érhetett, hogy kedveskedjenek vele. Igaz, hogy ez egy -számomra- teljesen új recept, de mivel minden volt itthon hozzá, így elkészült, méghozzá vasárnapi ebédként, s nemcsak a férjem, de a gyerekek is óriási örömmel fogyasztották.


A recepten csak annyit változtattam, hogy hús helyett én sonkacsíkokat raktam a levesbe, de így is isteni finom volt. 
A tejföltől az a picit savanykás isteni finom íze??? -- hát még én is megkóstolgattam, de majdnem elszállt velem a ló, mert túlságosan ízlett. Jaj már alig várom, hogy végre ilyenekkel jól megpakolhassam a pocakom :)
Köszönöm a Kifőztük csapatának, azon belül is az  ÍZES KALANDOK blog írójának ezt a finom receptet.

A receptet ITT találjátok meg. Érdemes elkészíteni. Ebben az összeállításban én sem ismertem, de az már biztos, hogy ezek után csakis így készül nálunk a burgonyagombóc leves.

Egy páran jelezték, hogy nem nyílnak meg a linkek, főleg a burgonyagombóc levesé, amit Ízeskaland jelentetett meg blogján, s a 2012-es év januári kifőztük számában.  Elmentes Ízes kaland oldalára és elhoztam a receptet.
Ime:
Hozzávalók:
50 dkg sertéslapocka
1 közepes hagyma
2 szál sárgarépa
2 szál petrezselyemgyökér
1 kisebb zellergumó
3 gerezd fokhagyma
15 dkg friss vagy fagyasztott erdei gomba
2 dkg zsír
2 teáskanál őrölt pirospaprika
frissen őrölt bors
a habaráshoz:
1 evőkanál liszt
2-3 evőkanál tejföl
víz
a burgonyagombóchoz:
30 dkg burgonya
8-10 dkg liszt
1 kisebb tojás
1 teáskanál búzadara
1 kávéskanál só
kis csokor petrezselyemzöld

 (ez ÍzesKaland fotója)



A sertéslapockát kockákra vágjuk. A finomra vágott hagymát zsíron üvegesre pirítjuk. Megszórjuk őrölt pirospaprikával, hozzáadjuk a húst, a zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és fedő alatt, közepes lángon 20 percig pörköljük. Közben kevés vizet adunk hozzá. A megtisztított sárgarépát, petrezselyemgyökeret és zellergumót felszeleteljük. Mikor a hús félig megfőtt, hozzáadjuk a zöldségeket és felöntjük vízzel, ha szükséges ízesítjük. Forrástól számított 15 perc után a leveshez adjuk a gombát.
Amíg a leves fő, elkészítjük a burgonyagombócot. A kockára vágott burgonyát sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, langyosra hűtjük, majd villával megtörjük. Hozzáadjuk a sót, a tojást, a lisztet, a búzadarát, az aprított petrezselyemzöldet és tésztává gyúrjuk. Ezt követően kis gombócokat formázunk belőle. Miután a gombát a leveshez adtuk, 5-6 perccel később a gombócokat is beletesszük, és addig főzzük, amíg a hozzávalók meg nem puhulnak. A tejfölös habaráshoz a lisztet kevés vízzel csomómentesre keverjük, majd hozzáadjuk a tejfölt és annyi vizet, hogy híg habarást kapjunk, majd a leveshez öntjük. Lassú tűzön addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik. Melegen, tejföllel kínáljuk.


16 megjegyzés:

Nelli írta...

Szerintem a tejföl adja a savanykás ízt neki.Én egy pici tárkonyt is szoktam beletenni.:)Mi is szeretjük, jó tartalmas leves.

Juci konyhája (Juci "foltjai") írta...

De jól néz ki! Biztos finom volt.

Csütörtöktől akciós lesz a sütőfólia, 799 ft. a lidlben.

Viki írta...

Nelli ! Igen, én is így imádom (imádnám) jó tejfölösen. Minden szeretek, amiben tejföl van és egy kicsit savanykás ízt ad. Nagyon bejött a családnak.,

Viki írta...

Juci köszi az infót. Most nem kell, mert nem olyan régen vettem.

@ndre@ írta...

Nagyon finom lehet. :-) Hamarosan kipróbálom ;-).

Éva írta...

Nagyon guszta! Megkerestem a receptet nagyon finom lehet kifogom próbálni!

Kati írta...

Még sosem ettünk ilyet, de biztos finom, lehet ki is próbálom:)

Viki írta...

@ndre@ - nagyon tudom ajánlani, tényleg nagyon finom.

Viki írta...

Éva ! Neked is ugyanezt ajánlom. Nálunk nagyon bejött, bár mi nagyon szeretjük a tejfölös dolgokat.

Viki írta...

Kati ! Neked pedig külön azért is ajánlom, mert sok székelyföldi recept hasonló ehhez a leveshez, így biztos ízleni fog.

Maryenne írta...

Guszta Vikikém! Örülök, hogy kezdesz vissza térni! :)

Roza írta...

Nagyon jól néz ki. Én is ki fogom próbálni:)

4Gyerek írta...

na, akkor Székelyföldön ezt pityókagombócként kéne ismerni. de én sem ismerem. de már nem sokáig.
ha ez ennyire jó, akkor vasárnapra egy óriási jondérral főzök. szánkóparty lesz nálunk, sok felnőtt, sok gyerek. Oldalborda utána vagy grillezni vagy bográcsozni fog valamit. míg ő elkészül a főétellel, addig az éhes pocakoknak ezt bevetem. aztán majd szépen elmondom mi lett az eredmény.

András Farkas írta...

Rögtön csinálok magamnak egy nagy kondérral!

Zsiri írta...

Hú de rég volt nálunk, pedig nagyon szeretjük :)

Vicuska írta...

Én is a szimpatizánsok oldalára álltam, nagyon tetszik ez a leves!!!! :)