2011. július 19., kedd

Zöldbabos sertésszelet párolt rizzsel és egy dij

Nem lehet mindig zöldbabfőzeléket fogyasztani, bár nálam a zöldbab, lehet az leves, vagy főzelék, állandóan ott lehetne a tüzhelyen, benne a fazékban egy jó nagy merőkanál, és lehet az már majdnem fagyott állapotu, én akkor sem raknám el a fazekat, amig lenne benne zöldbab: - csak ennyire szeretem. Tehát nekem jöhet éjjel-nappal, levesnek vagy akár főzeléknek. Most viszont csak pár szál zöldbabom volt itthon, ezért megoldottam egy másik finomságot belőle, és nem is csalódtam.
Nagyon egyszerüen elkészithető ebéd volt, és ez is a félórás elkészitési kategóriába tartozik márcsak azért is, mert én a sertéskarajt egyben le szoktam sütni, amikor kihül, éles késsel vékony szeletekre felszeletelem és 2-2 szeletes csomagokban fagyasztóba rakom, s amikor kell, előveszem. Igy alakult ez most is.
Igy már csak a párolt rizst kellett elkésziteni, valamint a szaftos babot.
A szafthoz parányi vöröshagymát apróra vágjuk, megdinszteljük, egy csipetnyi piros paprikát teszünk bele, és a felszeletelt zöldbabokat két gerezd fokhagymával együtt puhára pároljuk. Amikor már puha egy evőkanál tejföllel  elkeverem. 
A rizst, a hus-szeleteket a tányérra rakjuk, tetejére helyezzük a füszerezett zöldbabokat és már ehetjük is.










És egy díj:
 Petra     és Éva lepett meg  ezzel a kedves kis dijjal, amit innen is köszönök. Petra és Éva  - köszönöm szépen, hogy gondoltatatok  rám. Már rám is szóltatok  újra, hogy nézzek be hozzátok, de ez a fránya időhiány volt  az egyik oka, a másik pedig még mindig az, hogy a blogspot még mindig kreativkodik a blogokon és még mindig nem szeret annyira, hogy mindennap bejussak mindenhova.

Az "arany"-szabály szerint 10 olyan blogtársamnak kellene átadni a díjat, akiket mostanában kezdtem el olvasni. Hát ez az, amit most nem tudok felmutatni, mert egyre kevesebbet tudok "lógni" a neten, igy a blogokon is.

Ezért, ha nem haragszol Petra, akkor átadnám mindazoknak ezt a díjat, akik erre járnak, csak úgy elolvasnak, vagy valamilyen oknál fogva még szeretnek is. Szeretettel adom át a dijat minden kedves olvasómnak, mert én is legalább annyira szivesen olvasom őket is.


5 megjegyzés:

  1. Ez a zöldbabos nagyon finom, én is szoktam ilyet főzni. szereti a család.:):)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon finom lehet. Én is nagyon szeretem

    VálaszTörlés
  3. Drága Viki, dehogy haragszom. Nagyon szívesen küldtem neked!
    Annak örülök, hogy még időhiányosan is ennyi finomságot alkotsz, és mindezeket megosztod velünk!

    VálaszTörlés
  4. De jó ötlet :)) Amúgy én is főzelék függő vagyok, bár nekem bármelyik jöhet :))

    VálaszTörlés