2010. november 3., szerda

Rösti vacsora minden mennyiségben...........

Nagyon gyors vacsora kellett, s ilyenkor elővesszük nagyanyáink "kócos fasirtját", amit ma már csak úgy lazán Röstinek nevezünk :)))))

Én aztán beleadtam apait, anyait, na meg a jó kis hozzávalókat.
Most nem a digitális mérleget, hanem a szememet vettem elő, az volt a mérce, merthogy nagyon siettem, de azért ez egy olyan étel, amit elrontani sem lehet.
Egy kis darab, de jó húsos szalonnát felkockáztam, jénaiba raktam és a mikróban 1 perc alatt átsütöttem.
Amig a szalonnakockák kisültek, addig 2 hatalmas almát, egy jókora zellert lereszeltem, adtam hozzá 2 tojást, parányi sót (mert a szalonna sós), kevés citromborsot. Ezeket jól összekevertem, s kb 3 pupos evőkanál liszt, apróra vágott petrezselyemzöld, s a kisült szalonnakockákat kellett még hozzáadnom, hogy egy kellemes masszát kapjak.


Amig a masszát elkészítettem, a tea is kifolyt és az olaj is felforrósodott, amibe a masszákból egy jó kanálnyit tettem. Lenyomkodtam a serpenyőben egy kicsit, és gyorsan mindkét oldalát megsütöttem.
Kenyér nélkül, jó forró teával jócskán bevacsoráztunk-tam-tem, én, míg a ház ura azért a kenyeret nem hagyta ki.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon fincsi!:) Kérek szépen!

    VálaszTörlés
  2. Izgalmas hozzávalók, isteni lehet!

    VálaszTörlés
  3. Mary ! Biza !!!!! húúúú de fincsi, de legközelebb a zellerrel bátrabb leszek, s többet fogok belereszelni. Naon fincsiiiii :))

    Ildy ! Először is szeretettel köszöntelek, s érezd magad jól az én szerény kis konyhámban. Köszönöm, hogy rendszeres olvasóim körében tudhatlak.
    A hozzávalók tényleg izgalmasak, s főleg a citrombors vaditotta meg eg kicsit, de vigyázni kell vele, mert parányi kell bele csak.

    Bianka drágám ! Sajnos elfogyott :))))

    VálaszTörlés
  4. De jó az összetétele!!! Legközelebb jönnék én is vacsizni:-)

    VálaszTörlés
  5. Latsia! Gyere, ma is ez volt a vacsi, kicsit más variációkkal (belekeverve egy kis tejszínes sajt) :))

    VálaszTörlés