2015. november 17., kedd

Cigány pecsenye újra gondolva

A cigány pecsenye elengedhetetlen tartozéka egy jó nagy szelet igazi mangalica szalonna szelet.. kakastaréjra bevagdosva, és enyhén átsütve. Miután most éppen elfogyott, ezért azt választottam, hogy a jó kis bőrös, szalonnás malac karajból készítettem. Ez pótolta a szalonnát is. 
A hasábkrumplit is lecseréltem Batátára (édesburgonya). Fűszerezve, ízesítve nagyon finom lett. 


S hogy ne sok munka legyen vele, elővettem a régi jól bevált szokásomat, mindent egy tepsibe és irány a sütő. Több munka már nem is volt vele. No ezt szeretem én. Finomat, gyorsan, és fáradtság nélkül. 


A karaj szeleteket picit klopfoltam, majd zúzott fokhagymát összekevertem egy evőkanál olvasztott mangalica zsirral, 1 mokkás kanál piros paprikával, kevés citrom borssal. Ezzel a keverékkel bekentem a hús szeleteket és félre tettem addig, amíg a batátát előkészítettem.


1 óriási nagy batátát (45 dkg volt) meghámoztam, felkarikáztam. Teflon fóliával bélelt tepsire ültettem őket, s kicsit megszórtam parajdi sóval, citrom borssal. Tetejére ültettem a karaj szeleteket.
250 fokra előmelegített sütőben 200 fokon szép pirosra sütöttem. 


Tálaláskor egy kis rukkolát,  és cukormentes alma kompótot kapott. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése