Az unokáim sütöttek - és hozzá egy sűrű nap

Már hosszu napok óta gyötör valami nyavaja, beadta a derekam a derekát, "gyönyörüséges" - nem éppen fájdalommentes "csinos" járásom nagyon meghatározta napjaimat. Inkább vizszintbe helyezve, mint függőlegesen éreztem jobban magam, de oly annyira, hogy még a konyhát is elkerültem. Na de most jött ám a lényeg. Két szépséges unokám (14 és 7 évesek) eddig még soha sem csináltak olyat, hogy egy ételféleséget is teljesen egyedül végig csináljanak.
Most -ha finomságra vágytak- felajánlottam nekik, hogy minden hozzávaló megvan, ha belevágnak, hát csinálják. Ime a képsorozat. Én csak a sütőt felügyeltem, mert azért mindenre még nem tudott kiterjedni a figyelmük, de amikor elhangzott a szó, hogy süssenek maguknak: óriási örömmámorban úsztak, s már boldogan pakoltak is mindent a helyére, s fogtak hozzá a sütéshez. Én úgy voltam vele, azt eszik meg, amit sütnek. Nem volt kételyem, hogy megoldják :)) de hogy ilyen szépen?? --- arról még álmodni sem mertem. Büszke is vagyok rájuk, hogy a már egyszer megsütött "hamis" képviselőfánkot egyedül megcsinálták.
2010. január 31-e, Vasárnap: ez a nap sem a munkától, sem az izgalomtól, sem a jókedvtől, a kikapcsolódástól nem volt mentes. Bár a lányok számára még a mai nap (február elseje) is felhőtlen boldogságot hozott, miután már napok óta szakad a hó, s ráadásul ma (hétfőn) még suliba sem kellett menni.

Először is ott kezdődött, hogy még a disznóvágás -majdnem végeredményeit- már végre haza kellett hozni, igy aztán a család apraja-nagyjának -mindenkinek- kijutott a munkából.
Lányok sütöttek, édesapjuk hazahozta a kolbászokat, sajtokat, majd amikor mindezekkel végzett, sajnos a papát (férjemet) vasárnap bevitte a korházba, mert ma már mütötték is.

No de ne szaladjak már ennyire előre, mert minden képkocka megér egy óriási dícséretet. Itt éppen a picurnak: Petrának, csak annyit mutattam meg, hogyan, és milyen finomsággal nyomja rá a nyujtófát a tésztára.

Aztán a kiszaggatott kerek tészták mellett visszamaradt anyagból kifliket tekertek. Öröm volt nézni a négy kis szorgos kezet.

Adrikám olyan gyönyörü téglalapot nyújtott a tésztából és olyan édes kis kifliket tekert, mintha már óriási gyakorlata lenne benne.

Na de jött ám a puding felverése. Petráé volt a vanília,

.........míg Adrinak jutott a csoki. Amikor én pudingot keverek bizony még az én kezeim is nehezen birják tartani a habverőt és a tálat, hát még a két kis kuktámnak. Picit ki is fáradtak.

......de olyan mosolyogva hozták a végeredményt, hogy öröm volt nézni.

Itt már Apukájuk is visszaérkezett, s óriási örömmel töltötte el a tény, hogy a két leányzója micsoda "remekmüvet" alkottak. Azt hiszem a fotó is árulkodik róla, hogy idejük nem volt a töltött kosárkáknak, hogy gyönyörüséges tálalást kapjanak, úgy ahogy voltak, egy óriás tálcáról úgy elfogytak, hogy alig tudtunk megmenteni egy pár darabot, hogy a szülők is megkóstolják, merthogy a két picinyem itt aludtak az éjjel. Mivel Anyukájuk egész nap dolgozott, igy Ő csak otthon (este) kóstolhatta meg a küldött sütiket, de kaptunk e-mailt, s nagyon boldog volt, örült a sütiknek és főleg a lányok ügyeskedésének.....

S egy fáradt szombati munka után, a vasárnap reggeli friss ébredés, a sürün hulló hó csábította őket az udvarra, mert a tegnap felállított hóembereket le kellett ellenőrízni, na egy jó pár bukfencet vetni a fehér csodába.

Itt még a kis bütyök is (Robika kiskutyusunk) is kiváncsian kémlelte a nála is fehérebb havat, majd akkora futkározásba kezdtek, hogy a végén alíg tudtuk kiszedni sűrű szőrzetéből a hócsomókat. (.....de nagyon élvezte a futkosást, a játékot)

.....még a kapu bejáró oszlopára is raktak egy parányi hómanót :))))

....s utána jöhetett a boldog hóban hempergés, ölelkezés a hóemberkével...........

.....de úgy látszik nem volt elég hó a hátsó udvarban, még innen is vittek hólövedékeket, az igazi és feledhetetlen hógolyózáshoz.

Tegnap és ma a -disznóvágáskor készített, s a füstölőben már tartósított- kolbászok is hazakerültek.

S itt jön az a trükk, amit még annó írtam. Hát volt olyan bél, amelyik szerette volna megadni magát, és a hústömeget nem akarta megtartani. Nem fogott ki rajtunk. Mire való az ötlet? - hát arra, hogy fix, hogy fixben és fixen álljanak a kolbászok. Nem is csúszott ki egy szál sem a bőréből :))))

Most a disznósajtot is óriási vastag bélbe töltöttük, de ezt már nem bírtuk ki, hogy legalább egyet ne szeleteljük fel és ne kóstoljuk meg. Én mondom, hogy isteni finom lett. Csak az az egyetlen problémája, hogy nagyon el kell dugni, hogy nehogy hamar elfogyjon.

Minden munka végeztével tegnap (vasárnap délután) Papa -ha nem is ilyen mosolyogva- de elindult "kisfiammal" a korházba, de ma már délelőtt 11-kor kaptuk az értesítést, hogy túl van a mütéten.

Nagyon remélem, hogy ez a munkával teli szorgalmas, Papa egészsége miatt izgalmas nap nagyon jól fog végződni.