2015. február 27., péntek

Csicsókás (krumpli helyett) tészta

Megkérdeztem tegnap a ház urát, mi legyen ma ebédre? Egyértelmű volt, és talán kérdezni sem kellett volna. Válasz: Krumplis tészta!
Nekem viszont egész nap a csicsóka járt az agyamban, s mit kellene belőle készíteni, mert elég sokat vettem. Addig-addig gondolkodtam, hogy amikor már a csicsókák a serpenyőben főttek, és egy másik lábasban a jó kis kockatészta, akkor koppant: Úristen, mi is lesz ez? csicsókából krumplistészta? :) Az lett, s nem is volt olyan rossz, sőt!
 
Ilyen gyönyörű csicsókát lehetett kapni a piacon, s nem bírtam ellenállni neki, vettem egy jó nagy adagot. Történetesen másfél kilót. Azóta már készült belőle csicsókakrém leves, de még mindíg sok maradt. És a mai keveredés eredménye a krumplis  helyett csicsókával készült a tészta.
Végtelen egyszerű és negyed óra alatt elkészül.
 
Hozzávalók:
0,5 kg csicsóka
2 közepes fej hagyma (vörös, vagy fehér)
1 mokkáskanál piros fűszerpaprika
1 mokkáskanál citrombors
3 csík bacon szalonna
25 dkg kocka tészta
só és olaj a tészta kifőzéséhez
két pici kocka kókuszzsír 3x3x1 cm-es darab. (Így szoktam felkockázni, mert akkor tudom, hogy egy-egy ételhez hány kockát használhatok fel)
 
A hagymát megpucoljuk, apró kockára vágjuk. A kókuszzsírt előmelegítjük, a kockára vágott hagymát beletesszük, sózzuk, borsozzuk és fedő alatt puhára pároljuk. Amikor ez kész, félre húzzuk a serpenyőnket és  beletesszük a piros fűszerpaprikát. Kevés vízzel felöntjük, majd visszarakjuk a tűzhelyre és addig főzzük, amíg megpuhul a krumpli helyett a csicsóka :-)
 
Közben egy nagyobb lábasban feltettük a vizet és amikor elkezd forrni, sót és kevés zsíradékot adunk hozzá, majd bele a kocka tésztát és nagyon lassú hőfokon, fedő alatt kb 10 perc alatt készre főzzünk. Nem kell neki lobogni a lábasban. Sokkal jobb, ha szép lassan magába szívja a tészta a sós, olajos vizet.
A serpenyőben a csicsókánk is elkészült, megpuhult. Még villa sem kellett ahhoz, hogy megtörjük, mert sokkal puhább, mint a krumpli. Egyszerűen fakanállal szétnyomkodtam a csicsóka kockákat, megkóstoltam. Kellett még hozzá egy kevés só és citrom bors.
A tésztát leszűrjük, beleforgatjuk a hagymás, pirospaprikás csicsókába, és már el is készültünk.
 


Miután a csicsóka sokkal édesebb, mint a krumpli, ezért a hűtőben lévő 3 szelet bacon szalonnát felcsíkozzuk, picit átolvasztjuk és tálalás után a tészta tetejére tesszük.
Nagyon finom, és egészséges!

2015. február 25., szerda

Házilag készített disznósajt

Nagyon szeretjük a disznósajtot. Boltban soha sem szoktunk vásárolni. Mindíg házi készítésűt, de az utóbbi időben a sok fűszerrel nem tudunk megbírkózni, így jött az ötlet, hogy meg tudom én ezt itthon is csinálni, saját ízlésünknek, egészségünknek megfelelően.
Disznóhúst is olyat vásárolunk, amit háznál vágnak, üzletben már egy jó ideje nem! (vannak okai)
Nagyon egyszerű volt az elkészítése. Éppen disznóvágós nap volt, ahonnan vásárolni szoktunk és kértem 3 kg vegyes húst, olyan jó kis pörköltnek valót, amiben füle-farka benna van. Ebből kiválogattam a jó kis porcos füldarabokat, egy kis szalonnás részt, mert az kell a sajtba, hogy ne legyen száraz, és kevéske kis bőrkét is. Amennyi az 1 kg mennyiségig hiányzott, színhússal egészítettem ki.
Egy 5 literes lábasba beleraktam a kiválogatott húsokat (füle, szalonnás rész, bőrke és színhús) ízlés szerint sóztam, 1 fej fokhagymát és 4 db nagyobb babérlevelet tettem a vízbe és elkezdtem abálni a húst, mindaddig, amíg teljesen megpuhult.
Ezután hidegre tettem, s a lé tetején megdermedt zsírt leszedtem, és a húsokat egy tálba tettem, fűszereztem.
2 kávéskanál só
2 kávéskanál piros fűszerpaprika,
2 kávéskanál citrom bors,
4 közepes gerezd reszelt fokhagyma.
A lé tetejéről leszedett zsírból 2 evőkanálnyit hozzáadtam, s egy kevéske lével is hígítottam, hogy a kocsonyás rész is bele kerüljön. (persze ezt a lét a prés kinyomja, de a lényeg, hogy mire kihűl és 3-as fokozatig lepréselődik, addig a kocsonyás rész megdermed benne és összetartja a húsokat).
 
Ezeket jól összekevertem. A kisebbik sonkaprésemet (amelyikbe pontosan 1 kg hús fér) folpackal kibéleltem, beleraktam a fűszerekkel összekevert húst. A folpack minden oldalon hosszabb volt, mint a prés, így a lelógó részeket ráhajtottam a hús tetejére. A sonkaprés tetejét ráraktam, s fokozatosan (először 1-es fokozaton, majd még lementem az utolsó előtti 3-as fokozatig) leszorítottam. Így a fölösleges lé kiszorult a húsok közül, és szépen összeállt, bekocsonyásodott az én finom sajtom.
Annyira eltaláltam az ízeket, pedig először féltem, hogy túlzottan fokhagymás, esetleg sós lesz. Nem! - éppen a mi ízlésünknek és gyomrunknak megfelelő házi készítésű disznósajtot sikerült összehozni.
Azt hiszem folytatása következik, de azért módjával, mert minden nap nem lehet disznósajton élni :-)
 
 
Préssel együtt egy éjszakára hűtőben pihent, s másnap reggelire már szépen lehetett szeletelni. Finom, ízletes, nem túl fűszerezett. Pontosan olyan, amilyenre szerettük volna.

2015. február 24., kedd

Kakaskocsonya

.....hogy mi mindent ki lehet hozni egy igazi tanyasi kapirgálós kakas húsából? - hát.... csak a képzelet szab határt.
 
Tegnap, amikor előkészítettem egy adag házi disznósajtnak való alapanyagot és az, az  abálólében elkészült! - annyira finom volt az abáló lé, hogy azonnal úgy döntöttem, hogy akkor jönnek tovább a kicsontozott kakascombok, amelyeket felvágottnak szántam, de akkor már egészen elcsavarodott még a gondolatom is. Még nem tudtam mi lesz a kakascombokból, de mára kiderült.
 
 
6 db óriási alsó kakascomb kicsontozva
2 db óriási felső kakascomb kicsontozva
 
(persze nem ebből a mennyiségből készült a kocsonya, csak ennyit főztem meg, mert a további mennyiségből született a zöldséges húsgombóc, kedvünk szerinti gyümölcsökkel, zöldségekkel, salátákkal és házi készítésű feta sajttal.
De térjünk vissza a kocsonyához.
A kicsontozott kakascombokat egy nagy lábasba raktam, s annyi vízzel öntöttem fel, hogy jócskán ellepte.
Fűszerek: só, szegfűbors, 4 nagy babérlevél, 1 fej fokhagyma, 2 közepes fej (fehér)hagyma.
Addig főztem -lassan- amíg a húsok megpuhultak, s ekkor kiraktam a kamrába hülni.
 
Ma délelőtt elővettem a nagy lábasomat, amiben az éjszaka pihentek (kihültek) a főtt húsok, s láttam, hogy ez teljesen bekocsonyásodott. Akkora öröm ért, mert ezen a télen nem ettünk kocsonyát. Már döntöttem is, nem lesz ebből a húsmennyiségből sem sonka, sem felvágott. Irány a kocsonyás tálak.
 
 
Minden kocsonyás tál aljára raktam kevés húst (mert mi inkább a kocsonyalevet szeretjük jobban, jó citromosan)
A kihűlt levet merőkanállal a hús tetejére mertem egymás után minden tálba, majd kezdtem előlről. Amikor már majdnem ellepte a lé a húst, akkor beraktam a hűtőszekrénybe, hogy megdermedjen. Délután előszedtem őket, s akkor ráraktam a citrom karikákat, és a kaliforniai paprika csíkokat.
Amikor ezzel is kész voltam, a  megmaradt húslét elosztottam minden kocsonyás tálon úgy, hogy ellepje a citromkarikákat és a paprikacsíkokat.
Hűtőbe raktam, s gondoltam holnap ez lesz az ebédünk, de hát mi egy megbízhatatlan emberkék vagyunk :-) nem szabad nekünk ilyen finomságot látni............... vagy mégis?!
Így jártunk. Ez lett a ma esti vacsoránk.
 
A kocsonyás tálak tetejére fél-fél bio citromot csurgattunk és pirítos kenyérrel elfogyasztottuk.

 
Szerencsére holnap sem fogunk éhen halni, mert még maradt 4 tál kocsonya :-)
Eddig mindíg csak disznó húsból készült kocsonyát ettünk, de állítom, hogy ez sokkal finomabb volt.

Kakasfasírt főtt zöldséggel, zöldség, gyümölcs körettel

Még mindíg a tanyasi kapirgálós a sláger a konyhánkban és a tányérunkon.
Ezer, meg ezer féle formában el lehet készíteni, s akár minden nap fogyasztani, még sem lehet megunni.
Most a nagyon kedvelt zöldségek, gyümölcsök tetejére, kicsontozott kakas comb, és mellből készült zöldséges fasírozott, amelyet bacon szalonna ölel körül.
 
Csakhogy eddig az ilyen salátáimat mindíg vacsorára fogyasztottam, de mára már rájöttem, hogy lassan-lassan ez nagyon sok egy vacsorára, így áttértünk az ebédre, s este már csak egy pohár joghurt, vagy kefír  is elegendő úgy 5-6 óra körül.
 
 
Hozzávalókhoz, csak a képzelet szab határt. Ki milyen zöldséget, gyümölcsöt, salátát és zöldféléket szeret.
Természetesen először a kakas combokat és mellét kicsontoztam, A húsos csontokból készült egy nagyon finom húsleves. A többi húst pedig befűszerezett lében megabáltam.
Tetszés szerinti mennyiséget lehet belőle készíteni és feldolgozása, fogyasztása sok-sok féle képpen fordul elő a napokban.
 
Egy nagyobb lábasba raktam a húsokat. Felöntöttem annyi vízzel, hogy jócskán ellepje. Fűszereztem, sóval, citrom borssal, fél fej fokhagymával, 4-5 db babérlevéllel, kevés szerecsendióval.
Addig főztem, amíg megpuhultak a húsok.
Hagytam kihülni egy éjszakán át. Ma amikor hozzáfogtam volna a tovább feldolgozáshoz, láttam, hogy csodálatosan bekocsonyásodott a hús lé, s ekkor fordult is a gondolatom egy nagyot. Mindjárt elő is készítettem a kis kocsonyás tálakat.
Fele főtt húsból már kiszedtem 6 db kistálkába darab húsokat, felöntöttem a kocsonyás lével és a hűtőben pihennek az újabb dermedésig. Este későn még rakok rá citrom karikákat, kaliforniai paprikát, és a legvégén még egy kis húslét teszek rá, hogy a citromot és a paprikákat is ellepje a lé, majd mennek vissza a hűtőszekrénybe, hogy a holnapi ebédünk egy isteni finom kakas-kocsonya legyen.
 
Na de visszatérek a mai ebédünkhöz.
A megmaradt főtt húsokat,
a levesben főtt összes zöldségeket (sárga répa, fehér répa, zeller, 2 főtt krumpli) a Bözsi a Rabszolganő edényébe helyeztem. Fűszereztem, 2 nagyobb girizd fokhagymával, 1 mokkáskanál citrom borssal, 2 mokkás kanál sóval, 1 mokkáskanál piros fűszerpaprikával. Bözsi a Rabszolganő 10 másodperc alatt  (húsdarálós 8-as  fokozaton az összes anyagot péppé zúzta és) elkeverte a fűszerekkel.
 
16 db bacon szalonnacsíkot egyenként kiterítettem, belecsomagoltam egy púpos evőkanál masszát, feltekertem, és teflon fóliával bélelt tepsire raktam. A sütőt előmelegítettem 200 fokra, s 10 perc alatt elkészültek a finom baconba tekert zöldséges kakashúsos fasírozottak.
 
 
Most már csak a tálalás következik az alábbi fotó alapján. Szintén egyéni ízlésünknek, a hűtő tartalmának függvényében, kényünk, kedvünk szerint pakolgathatjuk a tányérra a finom dolgokat. Bármennyit, mert nem kell félni a kalóriáktól és az elhízástól sem, pedig garantáltan olyan laktató, hogy azt hiszem a vacsora is csak egy pohár házi készítésű kaukázusi kefír lesz.

 
A házi készítésű feta sajt, ami már 4 hete érlelődik 13 %-os sóoldatban, majdnem lemaradt, de mint az első fotón látható, az utolsó pillanatban az is a tányérra került.
 
Nagyon jó étvágyat mindenkinek, aki elkészíti.
Nekem már potyognak a dekáim :-)

2015. február 17., kedd

Kakasmellből fasírozott

A kakas melle - főleg az igazi tanyasi kapirgálós kakasé - eléggé száraz, de nagyon finom. Én ezért először a kakas mellét belefőzöm egy igazi húslevesbe, majd lecsontozom és alkotok belőle valami finomat. Így aztán van egy csodálatos sárgán gyöngyöző húslevesünk és jelen esetben egy bajor kolbásszal, húsos szalonna csíkokkal tűzdelt fasírozottunk.
 
 
A kakas mellét amikor már megfőtt kivesszük a levesből. Lecsöpögtetjük, lefejtjük a húst a csontról. 2 szelet teljes kiörlésű kenyeret tejben beáztatunk, kinyomkodjuk. A bajor kolbászkákat meghámozzuk, bőrét lehúzzuk, a húsos szalonnát vastagabb csíkokra vágjuk.  
A húst először a Bözsi (a Rabszolganő) rendes nevén Lux Gourmet Chef megdarálja, s a továbbiakban minden hozzávalót beletesszük a Bözsi edényébe:
a kinyomkodott kenyérszeleteket, 2 tojást, 3 gerezd fokhagymát, 1 kisebb fej vöröshagymát, kevés sót, csipet citromborsot, 1 mokkáskanál piros fűszerpaprikát. 2 perc alatt Bözsi végez a munkával. Ekkor egy hosszúkás jénait alufóliával kibélelünk. A fólia szélei olyan hosszúak legyenek, hogy a végén rá tudjuk hajtani a hús tetejére.  A befűszerezett massza felét beletesszük. A hústömeg tetejére hosszában belerakunk 3 csík (kb 6 szál) bajor kolbászt, s a kolbászok mellé a húsos szalonna csíkokat. A megmaradt húsmasszát rákanalazzuk. A kanál hátuljával jól lenyomkodjuk. A sütőt előmelegítettük 200 fokra. A jénaba helyezett húsmennyiséget betakarjuk alufóliával, betesszük a sütőbe és 180 fokon kb 40 perc alatt készre sütjük. A sülés félidejénél a fóliát kinyitjuk és megrakjuk a hús tetejét is húsos szalonna darabokkal. A hús közepébe és tetejére azért kellenek a szalonna csíkok, mert a kakas melle eléggé száraz, s így élvezhetetlen lenne fogyasztáskor.


Amíg a hús a sütőben elkészül, addig újra elővesszük Bözsit és megfőzzük a köretet.
800 g forró vizet öntünk az edénybe, megsózzuk, kevéske olajat is csöpögtetünk bele. A kosarat behelyezzük a tartályba, és belekanalazunk 10 dkg rizst.
15 perc alatt 120 fokon 3-as fokozaton készre főzzük.
Tálaláskor petrezselyemzölddel ízesítjük.

 
Ugye milyen aranyosan kandikálnak ki a kis vékony bajor kolbászok?
Jó étvágyat!

2015. február 2., hétfő

Süllő, ahogy én készítettem

Hal imádó vagyok, de ez nem véletlen, hiszen a halak jegyében születtem. Na de azért nem minden hal az, amelyik csak úgy beúszhat a konyhánkba. A ponty, a keszeg paprikás lisztben megforgatva, olajban, jó ropogósra kisütve jöhet, na és a nagy kedvenc ugyanezzel a sütési technikával a HEKK, csupa nagybetűvel. Az afrikai fekete harcsát sem vetem meg, de most véletlen? - vagy csak a sors hozta így? "beúszott" egy süllő! Elképzelni nem tudtam milyen lehet, mert eddig még nem volt szerencsém megkóstolni.
A végén elmondom milyen volt :-) Nem mértem le, de ez egy hatalmas hal volt! Először fogalmam nem volt hogy fogjak hozzá, mi készüljön belőle? Talán lefagyasztom? - és majd egyszer!! Nem! - nem! Ennek most van itt az ideje...... és ez így volt jó!
 Miután a halat tisztítva kaptam, nagyon sok munkám nem volt vele. Csak azt kellett kitalálni, hogy mi és hogyan legyen belőle. Először elkezdtem szeletekre vágni. Aztán a negyedik szeletnél meggondoltam magam, hogy mégse!!! - milyen jól tettem! Na de hogy "ragasszam" vissza a levágott négy szeletet? Erre való a jó hosszú hústű és máris kezdődhez a visszaállító műtét! Gyönyörűen megoldódott a helyzet!
 Ugye, hogy nem is látszik rajta, hogy az első négy szelet különálló? :-)
 
Odáig megvoltam vele, hogy kikészítettem a  megtisztított fokhagymát, apróra vágtam  a császászalonna egy részét, de azért hagytam a császárszalonnából jó nagy szeleteket is, amelyikkel alábéleltem a halat.
 
De akkor hogyan is készítettem? - így:
 
Kellett hozzá:
1 jó nagy db süllő egészben, megtisztítva. Nem beírdalva, csak jó 2 cm-es távolságban bevagdosva.(az irdalás fölösleges, mert nincsenek apró ipszilon szálkái)
1 jó nagy fej fokhagyma megtisztítva, a gerezdek kétfelé vágva
só,
2 kávéskanál citrombors
fél friss citrom felkarikázva
az apróra vágott császárszalonnák mellé még jó pár szelet egészben (bevagdosott)  is kell, hogy a hal alá és mellé tegyük sülés közben.
 
A körethez jó nagy fej zeller fele hasábbá vágva és sütőben megsütve
 
A mártáshoz:
 
2 dl habtejszín (30 %-os)
1 kisebb fej vöröshagyma
2 dkg oliva olaj
fél citrom leve
2 teáskanál mustár
cukor (ízlés szerint)
 
Elkészítés:
A halat bevagdossuk mind két oldalán és jól besózzuk. A bevagdosott részeket megtömködjük apróra vágott császárszalonnával és félbe vágott fokhagyma girizdekkel.
 
Egy tepsit teflon fóliával kibélelünk és az alját kirakjuk pár helyen császárszalonna szeletekkel, és erre ültetjük rá a megtüzdelt halat.
Ha van rá időnk, akkor hagyhatjuk minél tovább a tepsiben befűszerezve a halat, hogy a sót a belső rész is átvegye.
Amíg a hal a fűszerekkel pihen, addig elkészítjük a mártást.
 
Az én mártásomat "Bözsi a Rabszolganő" (becsületes nevén: Lux Gourmet Chef  készítette.
 
Először az olajat beleöntöttem és felmelegítettem: 1 perc/100 fok/3 sebesség
A négybe vágott hagymát hozzáadtam: 4 p/100 fok/3 sebesség
Beledobtam még 2 gerezd fokhagymát : 1 p/100 fok/3 sebesség
Hozzáadtam 3 teáskanál dioni mustárt és 1 dl 30 %-os habtejszint:
2 perc/100 fok/3 sebesség
csipet sót közben beletettem.
Ráraktam a tetőnyílást (mérőpoharat) és 2 x 5 mp turbófokozat, és a mártás el is készült.
 
Egy fél zellert megtisztítottam, hasábra vágtam és teflon sütőfóliával bélelt tepsire tettem. Tetejét megspricceltem tökmag olajjal.
 
Mire a mártás és a zeller elkészült, addig a hal is pihent a fűszerekkel.
 
A sütőt 180 fokra előmelegítettem. Légkeverésen először 30 percig, ekkor levettem az alufóliát a halról,  majd még 150 fokon 10 percig sült az alsó rácson a zeller, a következő rácson pedig a hal a tepsiben.
 
 
S íme, tálalva az akár karácsonyi menűnek is megfelelő süllő császárszalonnával, fokhagymás apró császárszalonnal darabokkal spékelve, ropogósra sült hasáb zellerrel.
 
Bátran ki merem jelenteni, hogy az eddig kikiáltott elsőrendű hal a Hekk a nyomában sem léphet, de azért róla sem feledkezünk el, csak nagyon nehéz hozzájutni.
Fantasztikus nagyot ettünk és azt hiszem jócskán túlméreteztem 2 főnek ezt az adagot, de amilyen halevő én vagyok, lehet hogy a vacsorám is ez lesz :) s talán még a holnapi ebédem is, de akkor sem fogok ráunni :-)