2013. február 18., hétfő

Túrófánk

 
Mostanában olyan nehéz kitalálni egy vasárnapi menűt. Hétvégén mi mindíg 6-an ebédelünk. Nem mondhatnám, hogy válogatós a család, de szeretik a jót és a finomat. Szombaton már eldőlt, hogy jó kis marhahúsból gulyáleves lesz, na de mit készítsünk mellé? Volt egy fél kiló túró, de mit kezdjünk vele, ha már egyszer hatan vayunk.
 
A gulyáslevesről fotó annyira nem tudott készülni, hogy mire észbekaptunk már alíg volt a fazék alján. De ha minden igaz, akkor egy tányérnyi mutatóban mégis csak maradt. Ha igen, akkor majd  elhozom.
 
 
Jóétvágyú családommal, meg a fél kiló túróval nem igazán tudtam mit kezdeni, mire jött az ötlet: túrófánk. De én még soha sem csináltam ilyet, s fogalmam sem volt, hogy ekkora mennyiségű hozzávalókból egyáltalán mennyi fánk lesz.
Sülés közben -látva a mennyiséget- már sejtettem, hogy még valami kell hozzá. Össznépi beleegyezéssel vanília öntet készült a fánkokhoz.
 
S akkor jöjjön a recept, ami végtelen egyszerű és a végeredmény isteni finom.
 
Hozzávalók és elkészítés:
 
Vasárnapi túrófánkhoz:
 
50 dkg túró
csipet só
10 dkg cukor
3 tojás sárgája
1 rúd vanília kikapart belseje (vagy 2 csomag vanília cukor)
25 dkg liszt
1 csomag sütőpor
3 tojás fehérje felverve habnak.
 
A túrót, a csipet sót, a 10 dkg cukrot, a vanília belsejét egy villával összekeverjük. A liszthez hozzáadjuk a sütőport, elkeverjük. A túrót és a sütőporos lisztet összekeverjük. A tojások fehérjét habnak felverjük, lazán hozzákeverjük a túróhoz.
 
Az olajat közepes hőmérsékletre hevítjük, vizes kézzel apró kis gombócokat formázunk és bő olajban kisütjük.  A fánkok az olajban szépen kisimúlnak, s maguktól addig forgolódnak, amíg mindkét oldalukon szép pirosra sülnek.
 
Látván a mennyiséget, menet közben elkészítettünk egy jó nagy adag vanília öntetet. 2 csomag főzős vanília pudingot 5 kanál cukorral 1,5 liter tejjel összefőtünk. Híg öntetet kapunk, s ezzel fogjuk lelocsolni a fánkokat. Egy morzsáig elfogyott, de annyira, hogy majdnem azt hittem, hogy a család éhen maradt.
 
Héfő reggel a ház ura elindult vásárolni s többek között egy fél kiló túróval tért haza. Elkezdődött a túrófánk újrasütése, de most könnyítettem a helyzeten. A hozzávalók ugyanazok, de most fogtam egy nagyobb tálat, minden hozzávalót beletettem és egy villával összekevertem. Ez kb 3 perces munka volt, de előtte mindjárt elkezdtem melegíteni az olajat.
 

 
A tálban összekevert anyagokból vizes kézzel -a közepes hőmérsékletű olajban - kis gombócokat raktam, s elkezdődött a fánksütés. Nem szabad sokat beletenni a sütőbe, mert duplájára nőnek, s sülés közben saját maguktól megfordúlnak. Írtó nagy élményben volt részünk, amíg sűltek a fánkok. Nem kellett hozzányúlni, saját maguktól forgolódtak és gyönyörű szépre megsültek.
 

Ma porcukorral fogyasztottuk. Biztos vagyok benne, hogy ez elég sokszor terítékre kerül nálunk. A fenti mennyiségből 36 db túrófánk készült.

2013. február 13., szerda

Ropogós sült csülök


Ez a nap sem úgy végződött, ahogy akartam. Már három hete, hogy pácban ültek a csülkök, merthogy most nem óriási csülök volt és egy darab, hanem amolyan kis apróbb elsők és azokból is olyan kis csinosak. Már tökéletesen bepácolódtak, megértek arra, hogy megfőjjenek és a sonkaprés alatt hozzák saját formájukat.
Na de amikor a páclevet leöntöttem a csülökről, fordult a gyomrom az illattól, a sok fűszertől,  (úgy látszik EpeÚr újra működésbe lép) s abban a pillanatban tudtam, hogy ebből nem lesz préselt csülök. Na de akkor mi ?


 
Miután tényleg több hetet voltak a pácban ezeknek a csülköknek már nem kellene sok fővés én mégis úgy döntöttem, hogy most aztán elővesszük a régi jó szokásunkat, no meg a nagyanyáim ősrégi tepsijét. Szép sorjában a kis csülköket elhelyezzük, de előtte leöntjük róla a páclevet, átmossuk csap alatt, hogy egy deka fűszer se legyen rajta, (ezt is az EpeÚr diktálja) aláöntünk fél dl vizet, alufóliával letakarjuk a húst,  s a még hideg sütőbe helyezzük.
A hőfokot először 5 percre a maximumra tesszük. Ezalatt az idő alatt átmelegszik a tepsi, s a benne lévú hús is. 5 perc után levesszük a hőmérsékletet 140 fokra, a sütő óráját beállítjuk 3 órára és elmehetünk egy kis sziesztára.
 
Az idő letelte után levesszük az alufóliát, saját zsírjával többször meglocsolgatjuk a húsokat, mindaddig (kb fél óra) amíg szép piros, és jó ropogós lesz a csülök.  S még itt-ott-amott fel is hólyagosodik, és eszméletlen jó ropogós lesz.
Na ez az a rész, amelyik nem látszik, de csak azért, mert annyira finom volt, hogy a tepsihez közelítve állandóan lecsipkedtem a hólyagos, ropogós részeket.
 

 
Köretnek steak burgonyát kínálunk mellé friss zöld ecetes salátával, no meg egy jól sikerült házi kenyérrel.
 
A burgonyákat meghámozzuk, hosszában négyfelé vágjuk és tepsire rakjuk. Enyhén brspricceljük olajjal, s 20 perc alatt szép aranybarnára sütjük, steak fűszersóval ízesítjük.

2013. február 8., péntek

Bakonyi csirkemell



Hozzávalók és elkészítés
 
1 db nagyobb csirkemellből kifilézett 4 szelet hús
1 fej vöröshagyma
1 evőkanál mangalica zsír
1 kisebb üveg szeletelt gomba
1 db zöldpaprika
1 tk. piros fűszerpaprika
1 tk. majoránna
1 mk só
1 mk bors
4 db szeletekre vágott -fűszeres olajben eltett-  aszaltparadicsom
3 cikk tisztított zúzott fokhagyma
1 evőkanál liszt
1 kis pohár tejföl
2 dl tejszín
 
Nokedlihez
 
2 db tojás
3 dl víz
liszt (annyi, amennyit a felvert, vízzel elegyített tojások felvesznek)
 
Egy serpenyőben felforrósítjuk a zsírt, a besózott, megborsozott mellszeleteket mindkét oldalukon hirtelen átsütjük.
A húsokat a serpenyőből kivesszük, s a visszamaradt zsíradékban megfonnyasztjuk az apró kockára vágott vöröshagymát, majd a gombát. Enyhén sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a piros fűszerpaprikát, s felöntjük 1 dl vízzel. Felforraljuk, majd hozzáadjuk a felszeletelt aszaltparadicsomot, a csíkokra vágott zöldpaprikát, a zúzott fokhagymát, a majorannát. Felforraljuk, majd hozzáadjuk az elősütött hússzeleteket. Lefedve addig forraljuk, amíg majdnem besűrűsödik.
A lisztet, tejfölt összekeverjük és ráöntjük a gombás hús szeletekre, összeforraljuk őket, majd hozzáadjuk a tejszínt. Ezzel is felforraljuk. Ha van friss, vagy akár szárított zöldségzöldje, akkor apróra vágjuk és hintünk a tetejére.
 
A lisztből tojásból vízzel nokedli tésztát keverünk. Forrásban lévő sós, olajos vízben kifőzzük, majd leszűrjük.
 


 
A bakonyi csirkemell elkészült, tálaljuk és már csak egy nagyon jó étvágy szükségeltetik hozzá :)

Egy napi menű fél óra alatt

Beütött a krakk! Valamit keresni kellett a fagyasztóládában, s hol legyen az a szerencsétlen elbújva? - hát a legalján. Na akkor kezdődjön a kipakolás, mert nekem akkor is az kell, amit keresek. Ezeddig semmi gond nem lett volna, de úgy fél kifele pakolásnál valami fura dolog történt. Fejem a fagyasztóban, lábam azon kívűl, s sehova egy moccanás se. Már csak azon imádkoztam, hogy valaki vegye már észre, hogy nem vagyok sehol :) mert ha nem, akkor én leszek egy eszkimó anyóka, aki hűti az agyát a fagyasztóba. Hála az égnek nem sokára jött a segítség, kiszedtek a fagyasztóból, s indulhatott lumbágó barátommal az ebédfőzés. Na persze hogy nem az lett, amit szerettem volna, de hát nem is én lennék, ha nem találnám ki, hogy fél óra alatt is el lehet készíteni egy napi kétfogásos menűt. Így került sor a vegyes gyümölcslevesre, és a dióstésztára. (Dióstésztát legalább 30 éve nem főztem) - még jó hogy majdnem lefagyasztottam magam, legalább valami értelmes, finom tésztát ettünk a gyümölcs leveshez.
Egy kedves ismerősömnek leírtam a történteket, mire ezt  válaszolta :)

 
 
 
 
"(itt a két - marhára - röhögő szmájli) "Kábé így csináltam, ahogy elolvastam a levelet!
Már elnézést, de mivel túlságosan is vizuális alkat lennék, magam elé képzeltem, amint egy eszkimóka nagyi derékszögben hűti a fejét egy a fagyasztó de szekrényben is."
 
Hát így mondjon el valamit az ember lánya őszintén egy igaz barátjának. Amikor megérkezett a levél én is úgy elkezdtem röhögni, hogy újabb tekeredés a derekam körül. Még ma is "élvezem" a fekvő helyzetet.
 
Na de azért ebédünk mégis csak lett :)
 
 


2 dl vízet gyorsan feltettem  forrni, amibe pár szelet citromot, szegfűszeget, őrölt fahéjat tettem. Amíg az almát megtisztítottam, addig a lefedett lábasban a fűszerekből egy nagyon finom alaplé főtt.
 
2 db almából
fél marék meggyből
fél marék vegyes eredei gyümölcsből készült a leves.
 
Amikor az alaplé már felforrt, a megtisztított, apró kockára vágott almákat beletettem, hozzáadtam a meggyet és az eredei vegyes gyümölcsöket, öntöttem hozzá még vizet, fedőt raktam a lábasra.
Hogy még gyorsabb és egyszerűbb legyen, 1 evőkanál étkezési keményítőt elkevertem 3 dl tejszínnel, s ezzel habartam be a levest.
 
Közben egy másik lábasban is vizet tettem fel forrni. A vízbe sót és kevés olajat tettem. Amíg a víz felforrt, addig a kész tésztát összetördeltem, és a lobogó sós, olajos vízben roppanósra főztem.


A kifőtt tésztát leszűrtem, a dió, cukor keverékével megszórtam. Jócskán összekevertem és fogyasztottuk.
 
S valóban fél óra alatt elkészült a kétfogásos ebédünk :)

Pizza 3 napig.....

Ez az első nap esti vacsorája, de mire kisült már annyira éhesek voltunk, hogy ki kellett vinni az udvarra, a sövény tetejére, hogy hűljön s mielőbb tudjuk fogyasztani.
 

Amikor még délután 5 órakor sem, sőt még fél hatkor sem jut eszembe, hogy mi legyen a vacsora ? - és egy váratlan indíttatósból kibukik a fejemből, hogy pizza !!! igen csak elő kell kapkodni magam, hogy abból vacsora is legyen.
Amikor ez a pizza készült még nem voltam lumbágós hangulatban, most viszont igen, s ezért most van is időm feltölteni egy pár képet, amik az elmúlt időszakban készültek.
 
Na de amikor hétközben jut eszembe a pizzaevés, akkor csak kettőnkre számíthatok a fogyasztásban, ez a recept pedig 3 óriási pizzáról szólt.
 
Ha a klasszikus pizza recepteket nézzük, akkor az azzal kezdődik, hogy a tészta elkészítése után jöhet a pizza szósz ! Na ez az, amit mi nem szeretünk, tehát ezt ki is hagyjuk. Inkább más sok finomsággal helyettesítjük.



Hozzávalók és elkészítés


60 dkg kenyérliszt (BL 80)
2  dkg friss élesztő
4 dl hideg víz

6,5 dkg olaj
1,5 dkg finom só


A pizza rátétek:
főtt tojás
karikára vágott kolbász
szárított paradicsom (nekem most vegyes volt, egyik nap friss, majd szárított)
házi húsos szalonna darabok
fagyasztott gombaszeletek
lilahagyma karikák  (amit ugyan felkarikáztam, de a nagy sietségben lemaradt) :)
reszelt sajt



Az összes hozzávalót a dagasztógép elkészíti, majd egy tálban majdnem duplájára kelesztünk.


Amikor a tészta megkelt, három egyenlő részre osztottam. Az elsőt elnyújtottam akkora kerek formára, mint a pizzasütő lap. A rávalókat sorban rápakoltam, tetejét reszelt sajttal megszórtam, s előmelegített sütőben 180 fokon 15 perc alatt elkészült.

A megmaradt 2 db pizzatésztát egyenként folpack-ba becsomagoltam és beraktam a hütőszekrénybe. Regge amikor megnéztem ilyen csodálatos volt. Még jó, hogy a folpack nyúlik, mert a tészta kitett magáért és jócskán megnőtt a hidegben.

A pizzasütőlap, aminek lukacsos az alja. Erre helyezem a tésztát, majd a rávalókat és a sütő aljába teszek egy tepsit, ami a kolbászból, szalonnából kicsöpögő zsírt felfogja, s nem fog a sütőben égni.

 
Ez már a harmadik este pizzavacsorája. Még most sem volt unalmas. A hütőből kivett tészta pedig mégszebb lett, mint előző este. Ezt nevezhetjük egy szuper alapanyagnak, megállta a helyét a hűtőben is, és harmadik este a vacsora is finom volt belőle.

2013. február 4., hétfő

Sonkába csomagolt csirkemáj



Hozzávalók:

1/2 kg csirkemáj
12 szelet pulykamell sonka
6xfél mokkáskanál kacsazsír
kevés füstöltsajt
6 kis kocka trappista sajt
majoranna

bors
6 db fogvájó :)
szilikon sütőforma (esetleg muffin sütő)

Körethez:

1,5 dl rizs
3    dl víz
fél marék fagyasztott franciasaláta alap


Elkészhítés:


 A 6 db-os szilikon sütőforma aljára parányi kacsazsírt rakunk. Minden kis "kelyhet" kibélelünk 2 szelet pulykamell sonkával.


Belehelyezzük a sonkára a csirkemájakat,  enyhén sózzuk, borsozzuk, majd kevéske füstölt sajtot csíkozunk a tetejére.

A pulykamell sonka szeleteket  ráhajtjuk a májra. Felkockázzuk a trappista sajtot és a kis kockákat a tetejére tesszük, s fogvájóval rögzítjük.
 
Előmelegített sütőben 170 fokon 12-15 perc alatt készre sütjük.
 
Rizibizivel tálaljuk, amit a következőképpen készítünk el. Sós vízben (3 dl) forrpontnál beleöntjük a rizst, megsózzuk,  elkeverjük és lefedjük. 15 perc után hozzáadjuk a franciasaláta alapot. Összekeverjük, lefedjük és még további 5 percig főzzük. A levét teljesen el fogja főni. Tálalásig még kb 5 percig lefedve hagyjuk.
 
Jó étvágyat !  

2013. február 1., péntek

Cigánypecsenye



Hozzávalók
 
2 szelet tarja
4 szelet húsos szalonna
3 fej vöröshagyma karikára vágva
8 gerezd fokhagyma
4 evőkanál liszt,
1 teáskanál piros fűszerpaprika
bors
0,5 dl olaj
 
Körethez
 
kockára, vagy hosszában vágott krumpli
sültkrumpli fűszerkeverék
 
Elkészítés
 
0,5 dl olajba 4 gerezd fokhagymát belereszelünk. A hússzeleteket a fokhagymás olajban megforgatjuk, vagy egy ecsettel jól a húsra kenjük. Folpackkal letakarjuk és a hűtőbe rakjuk másnapig.
 
Serpenyőben kevés olajat melegítünk, a húsokat a paprikás lisztben megforgatjuk és a forró olajban mindkét oldalát pirosra sütjük.
 
Egy tepsit kikenünk zsírral, közepébe belekarikázzuk a vöröshagymákat, ráültetjük a hússzeleteket,
 
 
A krumplit hosszába (esetleg kockára) vágjuk, körbe rakjuk a hús körül. A megmaradt fokhagyma gerezdeket a husok közé dugdossuk, tetejére pedig ráültetünk 2-2 húsos szalonna szeletet.
 


Előmelegített sütőben 200 fokon fél óra alatt pirosra sütjük. Arra vigyázzunk, hogy a szalonna szeletek nehogy megégjenek. Ennek elkerülésére én jó vastag szalonna szeleteket szoktam vágni.
Tálaláskor a krumplit sültkrumpli fűszersóval ízesítjük.