2012. december 1., szombat

Barna kalács aszalt gyümölcsökkel


Nem ért véget a kelt tészta sorozat, de egy kis hiba csúszott  a kalácskészítés során a sorrendbe. Eléggé sietős dolgom volt, s azzal nem is számoltam, hogy ennek a kalácsnak még ki is kell sülnie, ezért aztán úgy ahogy jött, illetve ment minden a dagasztógépbe.  A baki az volt, hogy nem a fele tésztába tettem a kakaóport, hanem úgy mindenestűl a többi hozzávalókkal együtt dagasztotta meg a gép. Na de mindíg csak ennyi baj legyen egy ilyen kaláccsal.

Hozzávalók a tésztához:

60 dkg finom liszt,
4 dl langyos tej,
csipet só,
6 dkg cukor
3 tojás sárgája
2 evőkanál olaj,
2 evőkanál holland kakaó
4 dkg friss élesztő

A kalácstésztába
6-7 szem aszalt sárgabarack apró kockára vágva
fél marék aszalt vörösáfonya


Elkészítése:

A 4 dl tejet meglangyosítom, felében felfuttatom az élesztőt, pici cukorral. Amikor az élesztő felfutott (ez nálam kb 5 perc volt) akkor az összetevőket dagasztógép elkezdte keverni, majd dagasztani. (keverés kb 1 perc, dagasztás kb 5 perc)
Na és itt nem kellett volna hozzáadni a kakaót, de hát ez így sikerült, s állítólag nagyon jól.

Leállítom a gépet, az edényből a tésztát, kelesztőtálban jócskán duplájára kelesztettem, majd amikor megkelt, három részre elosztottam és összefontam.


Sütőfóliával bélelt -nagy méretre kihúzott tepsibe raktam.(LIDL-s fekete fólia, ami még szerdáig nagyon olcsón kapható, most leárazva. Érdemes ezt a sütőfóliát használni. Én már kb 3 éve vettem az elsőt, de még mindíg használom. Nagyon profi. Csak le kell mosni és használható újra.)
A formában még 40 percet kelt. Utána a tetejét tojásfehérjével lekentem, s az előmelegített sütőben 170 fokon kb 30 perc alatt készre sült.


Bevallom, rosszabbra számítottam, de még én is elégedett voltam ezzel a barna kaláccsal :)

8 megjegyzés:

  1. Fekete sütőfólia a Lidlben? Még sose láttam, igaz nem is kerestem, mert nem tudtam van ilyen. Szilikon vagy hogy kell ezt elképzelni? Segíts légyszíves:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Pedke ! Siess, mert csak holnap lesz a LIDL-ben akciósan. Én még köztel 800 Ft-ért vettem darabját, de már harmadik éve használom.
      Ez egy tepsi nagyságu fólia darab, fekete színü, Egészen vékony, majdnem olyan, mint egy sütőpapir, csak mintha szilikonos lenne. Nem tudom jobban elmagyarázni Neked.
      Egy kb 30 cm x 3 cm-es hosszukás papirdobozkában van. De ha van neked otthon LIDL-s ujságod, a müszaki részen keresd.
      Azt hiszem a közepén az ujságnak és a bal felső sarok részben. De ha még most visszajössz, akkor megpróbálom belinkelni neked a LIDL oldalát.

      Törlés
  2. Hozom a linket, ha megnyitod az oldalt. akkor bal oldalon látsz egy tepsit, abban van a fekete fólia

    http://www.lidl.hu/cps/rde/xchg/SID-5AE1A369-EFE4673D/lidl_hu/hs.xsl/index_30643.htm

    szerintem ha kapsz, vegyél vagy három darabot, mert ennyiért soha az életben nem fogsz kapni. s ezzel évekig süthetsz.

    VálaszTörlés
  3. Azt a...megint egy adag finomság. Na meg micsoda trükkök? Megyek a LIDL-be!

    VálaszTörlés
  4. Csavi, amikor én rájöttem, hogy összekevertem a kakaót az összes masszával, majdnem sírva fakadtam :) - de hát amikor már beleszállt a "barna por" kivenni nem lehetett. S a végén tényleg egy nagyon fincsi kalács lett.
    A sütőfólia pedig nagyon nagyszerű dolog. Soha semmi sem ég le a tepsiben. Ha esetleg valami kicsurog, nem a tepsit kell vakargatni, hanem egyszerűen a fóliáról egy szivaccsal lemosni. Nagyon hasznos dolog. Én a kenyér alá is ezt teszem.

    VálaszTörlés
  5. Farci! Köszönöm szépen.

    VálaszTörlés