2010. november 30., kedd

Graham kenyér - tupperben



Nagyon rég "jelentkeztem", de sajna megvannak a nyomós okai. Ma aztán úgy döntöttem, hogy megpróbálok egy pár elmaradásomat bepótolni, mert a receptfüzetem helyett ma már én is a blogot használom, ugyanis ide gyüjtögetem saját receptjeim. Igyekszem gyorsan lejegyezni, nehogy elfelejtsem :-)


Mi is kellett ehhezt a graham kenyérhez - ami éppen tegnap sült ki?


3 dl víz
0,5 dl olaj
30 dkg BL 80-as liszt
10 dkg rétesliszt
10 dkg graham liszt
30 dkg élesztő nélküli kovász (a kovász is grahamlisztből készült)
1,5 nagy mérőkanál só (kenyérsütőhöz tartozó müanyag kanál)
1 kis mérőkanál barna cukor
2 dkg élesztő
késhegynyi askorbinsav
2 evőkanál burhonyapehely


Elkészítése:


A vizet és az olajat a kenyérsütőgép üstjébe tettem.
A liszteket, a sót, a burgonyapelyhet jól összekevertem és ráöntöttem a folyadékra, majd hozzáadtam a grahamlisztből készült kovászt.
Az egész tetejére (kovásszal ne érintkezzen) rámorzsoltam az élesztőt és az egyik lisztes sarokba szórtam a cukrot.


A gép 20 percig dagasztott, utána kikapcsoltam, a tetejét lehajtottam és még 20 percig otthagytam kelni a tésztát. Ezután kivettem az üstből, kicsit átforgattam, és kelesztőtálban 40 percig duplájára kelt.
Kivettem a kelesztőtálból, megformáztam és elhelyeztem a tupper kenyérsütőedénybe, ahol szintén kb 40 percig tovább kelt.
A tészta tetejét egy éles pengével bevagdostam. Hideg sütőben kezdtem el a sütést. Végig 180 fokon kelt és sült a kenyérkém. 35-40 perc kell ehhez a színhez.
Természetesen ezek az idők az én villanytüzhelyemhez adottak. Nyilván minden tüzhely más, és más hőfokon süt, ezt azért figyelembe kell venni.


Az első kovászom 2010. május 28-án készült, azóta csak szaporítom, s óriási csodát tud müvelni a kenyérrel.


Egy jól zárható müanyag dobozban hütőben tartom a kovász a következő sütésig. Kenyérkészítéskor már nem nagyon méregetem, csak hozzákanalazom a liszthez. Legalább egy jó evőkanálnyi kovászt hagyok a dobozba, s ehhez 2 dl vizet öntök, majd 20 dkg lisztet (mikor milyet) keverek hozzá. 2-3 óráig kinnhagyom a konyhapulton, majd a hütőszekrényben várja a következő sütést.



2 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett! Biztos nagyon finom is.
    Szeretném megkóstolni!

    VálaszTörlés
  2. Terike! erről már lecsusztál, de holnap sütöm a következőt :))))

    Bianka ! Köszönöm ! - de fincsi is nagyon :))

    VálaszTörlés